Motus Carmen

Secundus

Repedezett váza

Kezdek összetörni mint egy cserépdarab, mely most esett le a tetőről.
Lehet hogy nem ellenem fajult a sérelem de nekem látta kárát.
Összetörve.
Egyedül.
Megtörve mint a jég, amit semmi sem tesz újból a régivé.
Egy repedezett váza vagyok én.
Aki mindig a virágokat várta hogy legyen értelmem.
Hogy tegyek valakiért.
Vízet tettek belém hogy éltessem a virágot, és ez mindig boldoggá tett engemet.
Mindig tündökölt és táncolt a vízben.
Mosolygott.
Miattam.
Boldoggá tettem őt ahogy ő is engem.
De a vízem végül elfonnyadt.
Máshova tették,
más váza tette őt boldoggá
Már nem én táncoltattam az éltető vízemmel,
nem miattam mosolygott már.
Nem én voltam aki éltette őt.
Ezért is repedt meg szívem tőle.
Ezért is repedtem én szét.

_____________________________________

Azt akarom hogy elfeljtve hazugnak higgyetek

Azt akarom hogy hazugnak higgyetek.
Hogy nem tudok se írni, se költeni.
Se normálisnak lenni.
Hogy nem tudok semmit.
Üresen lélegezve.
Felejtsetek el.
Mint az is amit tettem értetek.
Felejtsetek el.
Mindent amit mondtam nektek.
Felejtsetek el.
Minden fájdalmamat amit rátok bocsájtottam én.
De amikor újból eszetekbe jutnék én,
Szeretném ha úgy fájna mint nekem.
Ráddöbenve a feledésre éljétek meg amit én.
Mert már idővel kiábrándultam belőletek.
Mint ti is belőlem,
és ezen csak nevetni fogok én.

Egy megbántott lélek gondolatai.

______________________________________

Komolynak lássatok

Komolynak lássatok.
Komolynak akit bátran kérdezhetsz bármily dologról.
Komolynak.
Aki csak akkor válaszol ha érdemes.
Akire bármikor számíthatsz bármire.
Aki csak akkor bolondozik ha belefér.
De úgyan kinek is akarok én komolynak tünni.
Hiába bizonyítok én bármit is.
Akkor is csak egy ostoba maradok, mert azt hiszem hogy bízhatok, reménykedhetek.
Csak hinni akarok hogy komoly lehetek a szemetekben.
De csak ott hagytok a komor gondataimmal.
Hagytok engem a gondalatim századán.
Ezért is maradok ostoba, a komolyság alatt.
______________________________________

Hagyj ott

Hagyj ott elmélyedve.
Hagyj ott magamra hogy ne tudjak rólad semmit.
Hagyj ott hogy csak sejteni tudjam mi lehet veled.
Hogy ne is ismerejelek, ne lássalak.
Hogy mérhetetlenül fájjon, és csak mentegetőzz.
Hogy nem akartál otthagyni.
De mégis otthagytál, és nem tudok rólad semmit.
Te vagy az ismeretlen kínom.
Csak hagyj ott hogy tudd, fáj nekem.

______________________________________

Titok?

Vajon titok lenne-e az amit egy ember oly rég érez legbelül?
Eltitkolom érzéseim, hisz ha kiadom félek hogy más énem kerül tekintéjre.
Hogy utálva utálok valakit, de nem akarok haragot ellene.
Hogy szeretve szeretek valakit de nem akarom hogy tudjon róla.
Hogy kedvelem a nyári idő hajnalát, és a felhő mögött elbúvó napsugarakat.
Vagy rühellem a téli idők viharát, és a lágy tiszta napsütést.
Nem akarom hogy tudják a titkomat, amit elölük bújtatok.
Hogy mit is gondolok rólad, vagy róla.
Mert félek hogy megtudnád ki is vagyok én.
________________________________

Féltékeny

Napra tekintve meredve feledek el.
Látlak én, másnak szirmaiban henperegsz a szárnyaiddal.
Másnak birtoklod porát és ez fáj nekem.
Másnak teszed azt amit én velem.
Oly borzasztóan fáj ez nekem.
Már azt hiszem többet nem látlak, mert már nem akarsz engem.
Másnak szirmait dicséred.
Emlékszem mikor még a szárnyaid simogattak engemet, és a szemembe néztél gyönyörű csillogó szemeiddel.
Feledhetetlen számomra minden veled töltött pillanat.
De nem én vagyok már ki neked igazat adhat.
De én még mindig arra várok zokogva hogy szeretve velem tölthesd a napokat.