Akatsuki plusz 5 iskolás lány egyenlő Világuralom

1. Töri óra és az Akatsuki

Yumi
Az a nap is átlagosan indult, akárcsak a többi. Semmi olyan nem volta napirendemben, ami szokatlan lett volna, és úgy tűnt, ez így is marad. Tévedtem.
Egy keddi nap volt. A barátnőimmel, Rékával, Domival és Anikóval jól elbolondoztunk, de aztán jött... a töri óra. Előző hétről több oldalnyi anyag volt feladva és bevallom őszintén, én nem sokat tanultam, így a szünetet a füzet tanulmányozásával töltöttük, akárcsak a többiek.Az egész úgy indult, mint más órák. Egy különbséggel: a levegőszikrázott a feszültségtől. Mindenki a tanárt szuggerálta, míg végül elhangzott az ítélet: László Eszter. A megmenekültek nagyot sóhajtottak, én pedig unaloműző tevékenységként elkezdtem a füzetembe rajzolgatni, és láttam, hogy Réka, vagyis Mieko is ugyanezt teszi. Mindketten anime bolondok vagyunk és van egy kis animés „klubunk", ahol mindenkinek megvan a saját, japánneve.
Miközben épp szenvedtem a rajzommal, végigfutott a hátamon a hideg és tiszta libabőr lettem. Ilyen érzést még soha nem tapasztaltam, de olyan volt, mintha valaki figyelne. Egy gombóc formálódott a torkomban. Letettem a ceruzámat és megnyugtatásképp közelebb húzódtam az ablakhoz, hogy a friss levegő az arcomat érje. Ekkor vettem észre, és nem hittem a szememnek. Egy hulla fehér arc,fekete hajjal keretezve közeledett felénk. Orochimaru feje bezúgott az ablakon és Mieko-t vette célba, de nem volt lehetősége a támadásra, mivel egy töri atlasz csapódott bele a képébe, az én hathatós segítségemmel.

Először teljesen lefagytam, agyamban egy kérdés lebegett: „Ez most komolyan Orochimaru?" Amikor azonban észrevettem, hogy felénk jön a másodperc töredéke alatt felkaptam az első, kezem ügyébe eső tárgyat. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy Orochimaru visszaszállt oda, ahonnan jött, becsaptam az ablakot. Épp ültem volna le, mikor észrevettem,hogy mindenki engem bámul. Kita, vagyis Domi szólalt meg először:
-Az... az az egyik szereplő volt... abból a meséből... igaz? - Nem tudtam mit felelni. A töri tanár számon kérően nézett rám, és szinte tudtam, mit fog kérdezni: "Ismered azt a furcsa kinézetű férfit?" Eszter még mindig az ablakot bámulta üveges szemmel. Tudtam, hogy ő biztosan felismerte Orochimarut. Mielőtt azonban bárki megszólalhatott volna, a csendet hangos kopogás törte meg. Az osztály egy emberként fordult az ablak felé, ahol a párkányon ott guggolt egy férfi. A szívem kihagyott egy ütemet. Vörös,kócos, rövid haj, méz barna szemek... Nagyot nyeltem. Én tudtam,ki ez az ember. Teóriámat a köpenye is alátámasztotta: fekete alapon, fehér körvonalú, vörös felhők. Vagyis ő nem lehet más,mint... Akasuna no Sasori. Sejtettem,hogy a mellettem ülő Mieko-nak is elállt a szava.
- Danna, ne szarakodj már annyit! – ordította valaki odakintről,amit egy robbanás követett. Sasori az ablak maradványaival együtt berepült a terembe, végigcsúszott az asztalon, leütve egyúttal a töri tanárt, végül landolt a másik oldalon egy puffanás és egyhangos „AU" közepette. Ekkor tört ki a pánik. Mindenki menekült volna kifelé, ezért egymáson is áttapostak, de nem mertek elmenni Sasori előtt, aki nehézkesen feltápászkodott és villogó tekintettel nézett az ablakban megjelenő szöszi akatsukisra.
-Deidara.... - sziszegte – ezért még kinyírlak.
- Bocsi, Danna. – mentegetőzött Deidara.
- Erre most nincs időnk. – szólalt meg mögöttük egy mély hang, Itachi. Ekkor tűnt csak fel, hogy ott van még Hidan és Pein is. Hidan vállán egy ernyedt test himbálódzott. Elhűlve vettem tudomásul, hogy az Kumiko, a fogadott anyukám. Emellett két ájult alakot is láttam a lábainál, de őket nem ismertem fel elsőre. A bensőmet teljesen elárasztotta a düh és megindultam Hidan felé, Mieko-val együtt. Nem sokáig jutottunk, mivel egy villanás, és Mieko-t felkente a falra Itachi. Én sem maradtam sokáig állva, ugyanis valaki elkapott és felkerültem a tanári asztalra, vízszintes testhelyzetben. Csak egy kicsit roppant meg a vállam, de az adrenalin miatt nem éreztem. Még a kisujjamat sem tudtam megmozdítani, olyan hirtelen történt minden. Egy kéz pihent a mellkasomon, nagyjából a kulcscsontom magasságában. Nem éreztem fenyegetőnek, hiszen nem fojtogatott,de elég jó helyen volt ahhoz, hogy visszanyomjon, ha ficánkolnék.
Egyszer csak a kéz gazdája, Sasori hajolt fölém. Teljesen belevesztem a világos, méz barna szemeibe, és a külvilág zajait sem érzékeltem.Nem tudtam elfordítani a tekintetemet és a felsőmön keresztül is éreztem, hogy milyen meleg a tenyere. Áhítatos csendben szemléltük egymást, én enyhén kiszolgáltatottan,ráadásul a helyzetünk is elég... khm, félreérthető volt. Egyszer csak egy hang törte meg a varázst:
- Most ráugrasz és megkeféled, vagy elvisszük? – hát persze,hogy Hidannak kellett valamit benyögnie. Én olyan vörös lettem,mint a főtt rák és még Sasori is elpirult, de azt csak én láttam. Hirtelen felegyenesedett, összehúzta a szemöldökét és lenézett rám.
- Elvisszük... egyelőre. – nem tudtam, hogy ez mit jelent, vagy minek kellünk mi neki, de hogy nekünk az nem fog tetszeni az tuti.Egy vörös villanás vonta el a figyelmemet Sasori-ról, és voltszerencsém belenézni Itachi Mangekyou Sharingan-jába. Pillanatokon belül beburkolt a sötétség.