Akatsuki plusz 5 iskolás lány egyenlő Világuralom

2 A pecsét és edzések

Mieko

Láttam,ahogy a barátnőim távolodnak. Mindenki más irányba. Az járt a fejemben, mikor látjuk egymást újra, miközben követtem az Uchiha-t.
-Ne maradj le annyira. – hallottam Itachi hangját, valahol előttem. Elraboltál, kiütöttél, miattad meg is vagyok fázva,kényszerítetek is minket és még neked áll feljebb!! Hát elegem van!
-Idefigyelj, Uchiha! Engem nem ugráltatha-...! – a másodperctöredék része alatt egy fához passzírozott, olyan erővel, hogy felnyögtem. Az arca centikre volt az enyémtől, és a szemei is félelmetesen villództak a Sharingan-tól. Nyeltem egyet. Francba.
-Nagyon válogasd meg a szavaidat, amikor velem beszélsz, kunoichi. –sziszegte az arcomba. Rémület után elöntött a düh. Kedvem lett volna az arcába tüsszenteni.
-Menj a francba! – kiáltottam az arcába, de asszem, ezzel kihúztam nála a gyufát. Még nagyobb erővel szorított a fához, és szinte összetörte a nála jóval kisebb testem. Felnyüszítettem, hogy jelezzem neki, hogy agyonnyom, de nem úgy tűnt, mint akit érdekel.Ennek ellenére tovább feszítettem az idegeit. - Azt hiszed, olyan nagy vagy! Elegem van az egódból! Mit tudsz még velem csinálni, ha? A Mangekyou használhatatlan ellenem! Ne erre mit lépsz, Uchiha! – elszakadt a cérna, látszott az arcán a düh. Azt hiszem, én, Asukai Mieko, elmondhatom magamról, hogy feldühítettem Uchiha Itachi-t. De hogy túlélem-e, az még kérdéses, ugyanis a szája gonosz mosolyba formálódott.
-Szeretsz a tűzzel játszani, kunoichi. – mondta halkan, szinte alig hallhatóan. Aj-jaj. Másodpercek alatt a földön feküdtem, Itachi meg a hátamon ült. Fájdalmas volt a landolás, mit ne mondjak. Az a kis...
-Szállj le rólam, te... - a vér megfagyott az ereimben. Éreztem,ahogy a keze a pólóm alatt a hátamat simítja végig, majd megállapodik a két lapockám között.
-Pein-nek igaza volt, te vagy a kis makacs, aki nem tudja befogni a száját. Mondta, hogy különösen vigyázzak rád. Itt az idő,hogy tiszteletet tanulj, de ha ahhoz fájdalom kell... - a bőröm a keze alatt izzott és ez az érzés szétáradt a testemen. Az idegpályáimon végigfutó fájdalom elviselhetetlen volt és egyhatalmasat sikítottam, amiben biztos voltam, hogy még Yumi és a többiek is hallják. A fejem kezdett könnyű lenni és már alig éreztem, mennyire fáj az összes izmom. Utolsó dolog, amit hallottam, az Kisame hangja volt:
-Remek, most cipelhetjük. – és a világom elsötétült. De legalább megspóroltam magamnak az utat azzal, hogy visznek. Ébredezni kezdtem. Lassan kinyitottam a szeme, és körbenéztem. Egy ágyon fekszem, ez eddig oké. Valószínűleg egy hotelszobában, az istenháta mögött, oké. Lüktet a fejem a fájdalomtól, nem oké.Valahogy sikerült felülnöm, de a fejem ettől csak jobban fájt.Körülnéztem a sötét szobában. Fogalmam sem volt, mennyi az idő,de hogy késő van az tuti. Sem Kisame-t, sem Itachi-t nem láttam sehol. Két ajtó volt még velem szemben, és biztos voltam benne,hogy egyik sem a bejárati ajtó, tehát az egyik a fürdő, a másik pedig Itachiék szobája lehet. Kétesélyes, és egy hideg fürdő jól jönne, talán nem lüktet majd annyira a fejem. Na de melyik ajtó... Felkeltem és a nekem balra lévő ajtó felé vettem az irányt. A fejem könnyed volt és úgy lépkedtem, mint egy szédült tyúk. A kezem már a kilincsen volt, és benyitottam. Ha, és eltaláltam! A fürdő. Magamra zártam az ajtót, levedlettem a ruháimat, és beugrottam a zuhany alá. Hagytam, hogy a hűsítő zuhany elmossa a fejfájásomat. Egy jó negyed óra után kikászálódtam és megragadtam egy törölközőt, ami a zuhany mellett volt. Elkezdtem törölközni,mikor végeztem, láttam, hogy a törölköző véres. Kérdőjelek jelentek meg a fejem fölött. Mitől? Volt egy tükör, előttem, a csap felett. Nem vágtam meg magam sehol, de hát... Megfordultam. A fejembe szökött a vér a dühtől. A hátam közepén ott virított az Uchiha klán szimbóluma, mint valami pecsét, és vérzett is. Dehogy... az Uchiha. Már mindet értek. Kiviharzottam a fürdőből, a törölközővel körbetekerve. Megpillantottam a táskát, amit mind kaptunk. Alaposan átkutattam, és találtam benne egy fehér pólót és egy rövid nacit. Valószínűleg ebben kéne aludnom, de előbb leüvöltöm az Uchiha fejét. Magamra dobtam a ruhadarabokat. A pólópont a méretem volt, a naci pedig tökéletesen illeszkedett az alakomhoz. Megragadtam a törölközőt, és átviharzottam a másik szobába. Itachi-t az ágyon ülve találtam, az arckifejezéséből láttam, nem számított arra, hogy ilyen hamar fent legyek. Kisame-t nem láttam sehol, valószínűleg egy bárban iszogat. A cápaképű most lényegtelen, nekem az Uchiha-val volt dogom. A véres törölköző landolt a képében.
-Elegem van belőled Uchiha! Mi a jó francot csináltál velem?! –üvöltöttem teljesen kikelve magamból. Előtte álltam, csípőre tett kézzel és számon kérően néztem rá. Ledobta magáról a törölközőt és elvigyorodott. Felállt és megindult felém. Én visszahőkölve hátrálni kezdtem.
-Ez egy pecsét, kunoichi. – kezdte.
-Van nevem is! – förmedtem rá.
-Rendben van hát, Mieko. – javította ki magát. – Ez egy pecsét.Az Uchiha-k egyik titkos jutsu-ja. Ennek segítségével tudom hol vagy, ki ért hozzád, – én már nem tudtam tovább hátrálni,mivel a hátam mögött ott volt a fal. Elöntött a félelem. Ekkora hatalma van felettem ezzel a nyamvadt pecséttel és még... Elkapta a kezemet a csuklómnál és közelebb húzott magához. A félelem tisztán csillogott a szememben. – és ha kell, egy érintéssel a pokolban találod magad. – suttogta. Az érintési pontból, ahol a csuklómnál tartott, végigáramlott a fájdalom. Nagyot sikítottam.Kövér könnycseppek gördültek le az arcomon. Ez már több volt,mint amennyit el tudtam viselni. Éreztem, ahogy a pecsét kivérzik és a pólóm a hátamhoz tapad. Itachi elengedett és a lábaim összecsuklottak alattam. Átöleltem és halkan zokogtam.-Tudd, hol a helyed. – mondta, és kisétált a szobából,otthagyva engem a földön kuporogva. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a könnyeim szabadon follyanak. Most szembesültem igazán a helyzetemmel. Csak remélni tudtam, hogy Yumi és a többiek jobban vannak, mint én most...