Akatsuki plusz 5 iskolás lány egyenlő Világuralom

4. Enter Sachiko

Yumi

Másnap reggel, mikor felébredtem, percekig csak bámultam a plafont, a tegnap történtek után kutatva az agyamban. Szinte semmi sem ugrott be. Azonban mikor megmoccantam, belenyilallt a testembe a fájdalom és eszembe jutott minden. Egy kissé mérgesen caplattam be a fürdőbe és lezuhanyoztam.Elhatároztam, hogy kérek pénzt vagy Deidara-tól, vagy Sasori-tól,mert muszáj ruhákat vennem. A mostani ruhám úgy nézett ki,mintha egy csapat macska nekiesett volna. Nagyon tudtam ennek örülni. Benyitottam Sasori-ék szobájába, de csak Deidara-t találtam ott. Valamit gyúrogatott a kezében. Mikor kinyílt az ajtó, felnézett, majd visszatért az elfoglaltságához.Körbenéztem. Sasori sehol.
-Öhm... Deidara-san! Sasori-san... merre van? – kérdeztem.
-El kellett mennie, hm. – válaszolta. – Pein-től kapott egy küldetést, hm.
-És... mikor jön vissza?
-Fogalmam sincs, hm. Talán... egy hét múlva, hm. – „Egy hét?!Miféle küldetés lehet? Bár jobb nem belegondolni..."
-Akkor... Deidara-san... öhm... meg szeretnélek kérni valamire... -érdeklődve nézett rám. – Tudnál velem edzeni... hogy jobb legyek, mikor Sasori-san visszajön... hogy... kiállhassak ellene...és... eltaláljam a bábut...
-Rendben, hm. – pislogtam. Nem is kellett győzködnöm?! Ezek után Deidara-val elsétáltunk az „edzőhelyre", és nekiugrottunk. Kezdetnek el kellett találnom őt, vagy a bombáit,vagy ki kellett őket kerülnöm. Egy idő után egész jól tudtam manőverezni, még dicséretet is kaptam. Később a kéz nélküli fára mászást gyakoroltuk. Nem mondom, az egy kicsit durva volt.Rengetegszer leestem, de a nap végére már a fa lombkoronájában üldögéltem. Másnap már jutsu-kat tanultam, és mint kiderült,egész jó a chakra irányításom. Nem a legjobb, de jó. Elég jól haladtam és ráadásul még azt is kiderítettem, hogy az egy vizsgavolt, mikor Sasori bábjával kellett küzdenem... mondanom sem kell,hogy megbuktam. Kezdtem belerázódni az új létformámba, de még mindig hiányzott néhány dolog ahhoz, hogy tényleg jól érezzem magam: a barátnőim. Egyik nap épp szünetet tartottunk és egy-egy fa alatt ültünk, mikor szemet szúrt egy furcsaság. Az átellenben álló fák egyikének törzséből két-két szál... százszorszép kandikált ki. Nagyon furán nézett ki. Még soha nem láttam százszorszépeket virágzófát. Végül aztán Deidara is felfigyelt érdeklődésem tárgyára.
-Azok... százszorszépek? Hm? – kérdezte hitetlenkedve, ahogy felállt és elindult feléjük. Minél közelebb ért, a virágok egyre jobban remegtek. Én Deidara háta mögül figyeltem a jelenséget. Aztán megálltunk előtte.
-Hogyan nőhet ki egy fából... százszorszép?? – Deidara feleletét már nem is hallottam, mivel a virágok egyre kijjebb jöttek, majd előbukkant egy fej, végül egy egész ember. Azt hittem, ott ájulok el. Hiszen ez... -Sachiko! – kiáltottam és a nyakába ugrottam. Nem tudtam felfogni, hogy hogyan került ide, vagy miért... egy dolog érdekelt:itt volt!!
-Én is örülök, hogy látlak. – nyögte, kissé fulladozva az ölelésben.
-Jaj, bocs, nem akartam! – szabadkoztam, elengedve. – Te hogy kerülsz ide? És... miért vannak a füledben százszorszépek?? –ekkor vettem csak észre, hogy a virágok kedves barátosném...füléből lógtak ki. Olyan viccesen nézett ki szegény... én pedig nem bírtam visszafojtani a nevetést.
-Ez nem vicces! Nem tudnál egy kicsit együtt érzőbb lenni?
-Khm... bocs. Jó, nyugodt vagyok. Szóval, azok hogy' kerültek oda? – kérdeztem, az arcizmaimmal viaskodva.
-Hosszú... - sóhajtotta.
-Van időm... - vigyorogtam és leültem a földre.
-Na jó... - Sachiko követte a példámat, Deidara pedig nekitámaszkodott egy fának. -Szóval – kezdte Sachiko – én ugye Zetsu-val és Tobival vagyok egy csapatban. – bólintottam. – Tőlük aztán nem sokat tanulhat az ember lánya, talán csak Zetsu-tól a kémkedésfortélyait.
-Ezt eddig értem, de mi köze van ennek a százszorszépekhez?
-Épp most akartam elmondani! – förmedt rám. – Épp Tobival„edzettem", ami nem is nagyon nevezhető edzésnek, és már iszonyú éhes voltam. Megláttam az egyik fán valami zöld frincfrancot és...
-Megetted. – mondtam. Jól emlékeztem arra, hogy Sachiko szereti megrágcsálni a növényeket... például a fűzfa leveleit. Fujj.
-Igen. És kiderült, hogy nem kellett volna. Ugyanis az... Zetsu haja volt.
-FUJJ!! Te megetted Zetsu haját?! – rámjött a rosszullét.
-Sajnos... és másnap már ezekkel ébredtem. – mutatott a füléből kikandikáló virágokra. – Fogalmam sincs, hogyan szabaduljak meg tőlük... így emberek közé se mehetek... mindenki hülyének nézne...
-Pedig szerintem aranyosan mutatsz velük, hm. – szólt bele a társalgásba Deidara is. Sachiko olyan vörös lett, mint a paradicsom. Én magamban kuncogtam csak, barátnőm reakcióján. Jól tudtam, hogy kedveli a szöszi akatsukist. Vajon ebből mi lesz?! Mikor Sachiko leküzdötte valamennyire a zavarát, hozzám fordult.
-A karoddal mi történt? – ránéztem a jobb karomra. Még mindig be volt kötve, mivel elég lassan gyógyult. Egy kissé nehezen tudtam vele célozni.
-Á, semmi, csak edzettem. – mosolyogtam rá.
-Mégis, miféle edzéseket csinálsz te, amitől így megsérül akarod? – nézett rám számon kérőn.
-Csak... Sasori-sannal gyakoroltam. – mondtam lehajtott fejjel. Sachiko nem nagyon akarta abbahagyni a téma firtatását, de látva az arckifejezésemet, inkább hallgatott.
-Jobb lesz, ha most elmész, hm. – lökte el magát a fától Deidara, akinek az arca szintén pirosas volt még egy kicsit,csakúgy, mint Sachiko-é.
– Leader-sama nem fog örülni, ha megtudja, hogy találkoztatok. – mondta.
-De miért nem lehetünk együtt? – firtattam. – Miért kellett minket különválasztani?
-Azt sajnos nem árulhatom el.
-Hagyd. – tette a vállamra a kezét Sachiko. – Úgyse fogja elmondani. Én megyek. – megöleltem még egyszer és szomorúan néztem utána, amíg el nem tűnt a fák árnyékában. Végre újratalálkozhattam az egyik barátnőmmel, és máris el kell mennie.Rohadt Akatsuki!
-Folytassuk. – szólt Deidara és én elszakítottam a tekintetemet a fákról és próbáltam fókuszálni.
- Igyekeztem arra gondolni, hogy erősebbnek kell lennem, mikor Sasori végre visszaérkezik. Ami három nap múlva meg is történt. Mikor reggel elindultam enni valamit, láttam, hogy Sasori ágyán ott hever a köpenye, ő maga viszont sehol. Deidara úgyszintén. Vállat vontam és folytattam megkezdett utamat, hogy valami táplálékhoz jussak. Új ninja ruha volt rajtam, ugyanis Deidara-tól kikönyörögtem egy kis pénzt, hogy mégse olyan szakadtan járjak-keljek. Most fekete rövidnadrág, mély lila póló, alján hálóval volt rajtam, fekete, térdig érő cipő, meg cuki ujjatlan kesztyű. Miután végeztem az evéssel, elsétáltam az edzőhelyre. Jól tippeltem, a két művész ott volt és beszélgetett valamiről, valószínűleg Sasori küldetéséről. Ahogy megláttak, rögtön elhallgattak.Szóval én nem tudhatok róla.
-Jó reggelt! – köszöntem.
-Neked is, hm! – köszönt vissza Deidara. Sasori csak biccentett.
-Akkor én megyek, Danna, hm! – integetett Deidara. – Jó edzést.– mellettem elhaladva még odasúgta: - Sok sikert. – nyeltem egyet. Hát igen. Az, hogy ottmaradtam egyedül Sasori-val, enyhén szólva frusztrált egy kicsit.
-Gondolom, sokat fejlődtél. – mondta és elindult felém. A hangjától végigfutott a hideg a hátamon, jó értelemben. Mindig is szerettem hallgatni a hangját, még amikor a saját világomban voltam.
-Rendben. Kezdjük. – azzal elővett egy tekercset és újfent előhívott egy bábut. Ez most egy másik volt, gondolom nehezíteni akarta a feladatot. – A dolgod ugyanaz, mint ezelőtt. – ezzel elindította az első támadást. Könnyedén kivédtem, ez még nemvolt nehéz. Tudtam, hogy az elején csak „kóstolgatni" fog,felméri a tudásomat. Meglepően jól vettem az akadályokat. A kunai-ok, shurikenek elől néha a legutolsó pillanatban ugrottam el és én magam is dobáltam őket a báb felé. Sajnos még mindig nem voltam elég jó ahhoz, hogy eltaláljam. Hirtelen a bábu eltűnt a szemem elől, én pedig tanácstalanul álltam meg.A szemem sarkából oda-odapillantottam Sasori-ra, de egy szemvillanás alatt ő is eltűnt. Most aztán végképp nem tudtam,mihez kezdjek. Olyan ellenfél ellen nem harcolhatok, akit nem látok! Ekkor villant be, hogy Sasori-nak pontosan ez volt a célja. Hogy tanácstalanná váljak, mivel így sebezhetőbb vagyok. Megpróbáltam lenyugtatni a zaklatott szívverésemet, hogy jobban oda tudjak figyelni minden apró zajra. Csend. Majd a hátam mögül, bal felől halk kattanást hallottam. Túl gyors támadás volt, nem tudtam elugrani. A bábu kardja átszaladt a testemen. Vagy mégse? PUFF!Semmivé lettem és egy farönk esett le a földre, oda, ahol az előbb álltam. Kawarimi no jutsu. Amikor meghallottam a kattanást,azonnal kicseréltem magam egy darab fával. Így csőbe tudtam húzni Sasori-t. és most már azt is tudtam, hol rejtőzik, hiszen a chakra fonalak láthatóak voltak. Elhajítottam arrafelé jó párkunai-t, illetve shurikent, így elérve, hogy ellenfelemnek a tisztás felé kellett ugrania, ahol nincs fedezék. Ez volt a nagy esélyem. Ha ezt elhibázom, több nem lesz. Előugrottam és eldobtam egy kunai-t Sasori felé. Úgy tűnt, eltalálom, de a legnagyobb sajnálatomra figyelt, és elhajolt előle. Azonban...egy-két icipici vörös hajszál hullott le a földre. Ennyit tudtam elérni ebben az egy hétben. Még csak a ruháját sem szakítottam el! Elöntött a keserűség. Már vártam, hogy a bábu megindul felém, de nem történt semmi. Döbbenten figyeltem Sasori-t. Nemes egyszerűséggel eltüntette a bábut és nem támadott. Teljesen összezavarodtam. Múltkor nem volt ilyen... mi történhetett vele?!
-Gyere Yumi, menjünk. – mondta és elindult. Csak pislogni tudtam.Most először szólított a nevemen! Sőt, most először szólított meg! Mi történt vele ez alatt a küldetés alatt?? Megráztam a fejem, és utána siettem. Egymás mellett sétáltunk. Hirtelen rettentő zavarba jöttem, de fogalmam sem volt, hogy miért.Lesütöttem a szeme és éreztem, hogy elpirulok. Nem mertem Sasori-ra nézni, nehogy észrevegye. Egy szót sem szólt, amíg beértünk a városba, majd felmentünk a szobánkba. Deidara-t nem láttam sehol. Pedig azt hittem, itt dekkol és unatkozik. Hm. Érdekes.  Sasori leült az ágyára, majd rám nézett. Egy kicsit feszengtem. Zavarba ejtő jelenet jutott eszembe.
-Úgy tűnik, Deidara elég jól kiképezett téged. – törte meg a csendet. – Egy-két dolgon kell még csiszolni, és máris profi leszel. – elpirultam a dicséret hallatán. Sasori, ezt látva,elvigyorodott.
– Mostantól pedig meg fogod tanulni, hogy hogyan irányítsd a bábokat. Nem kell megijedni, nem foglak arra kényszeríteni, hogy mindenáron ezt a technikát használd. –mondta, látva az arckifejezésemet. – Ezzel az egyszerű kunai-okat és shurikeneket is fogod majd tudni irányítani,illetve, mondjuk, elejtetheted az ellenséget. Igen hasznos dolog. –„Hiába mondod, még mindig nem ugrálok az égig örömömben."– Ezen kívül a mérgek használatát is elsajátítod majd.
-Az nem lesz túl könnyű, nem igaz? – vágtam közbe. – Mérgek keverése, ellenmérgek, összetevők... nem hangzik egyszerűen.
-Ez igaz.
-És a bábtechnika se valami olyan, amit pillanatok alatt megtanul az ember...
-Mire akarsz kilyukadni?
-Arra, hogy ez rengeteg időmbe fog kerülni és még Deidara-san is kitalálhat valamit, amit meg akar tanítani... Mikor fogok végre a barátnőimmel találkozni?! – erre felsóhajtott.
-Ezt nem tudhatom. Minden Pein-től függ. De szerintem, nem akarja,hogy... - elharapta a mondatot.
-Mit nem akar Pein?! Mire gondolsz, Sasori-san?? – faggattam.
-Nem lenne jó dolog, ha elmondanám. – lám, még Akasuna no Sasori sem tud mindig figyelni arra, amit mond. Jó tudni. Meg aztán...most egész kedves volt... önmagához képest. Nem nagyon kedves,csak egy egész kicsit. Valami tényleg történhetett vele...
-Nem lehetne mégis... - kérdeztem reménykedve. Megrázta a fejét.
-Sajnálom. Várnod kell. – „kösz szépen, várjak. Na persze..."
-Ezt pont egy valaki mondja, aki utál várakozni és másokat megváratni? – mosolyogtam rá. Csúnyán nézett. – Csak vicceltem. – mondtam és bementem a szobámba. Legalább az is kiderült, hogy nemcsak Deidara, de Sasori is tud normális lenni...elvétve. Mindenesetre kezdtem megkedvelni őket. És ráadásul Sasori olyan helyes... meg cuki... VÁÁÁÁ!!Távozzatok bűnös gondolatok, el innen, hagyjatok!! . . .Kíváncsi vagyok, vajon a többiek hogy vannak...