Akatsuki plusz 5 iskolás lány egyenlő Világuralom

5. Rabszolgahajcsár

Mieko

Nagy nehezen kinyitottam a szememet. Megpróbáltam felülni, de visszaestem az izomláz miatt. A plafont bámultam és elgondolkodtam hogyan alakulhatott így az életem. Lehet, hogy ez is ilyen sors izé. A következő egyenlet született meg a fejemben...  Akatsuki plusz mi öten egyenlő világuralom?? Hangosan kitört belőlem a nevetés. Hát végül teljesen meggárgyultam? Ne erre ne válaszolj. Rengeteg dologhoz hülye vagyok, lehet, hogy összetévesztettek valakivel. Gondolataimat az ajtón lévő kopogás szakította félbe.
-Mieko gyere. – hallottam Itachi hangját az ajtó mögül. Mindenem fájt ezért úgy határoztam ma az edzést elhalasztjuk és alszom egy jót.
-Hagyj békén! – válaszoltam neki és a fejemre húztam a takarót, majd a hasamra fordultam teljesen bebábozódva, mint egy hernyó. Nyílt az ajtó és hallottam Itachi lépteit, ahogy közelednek felém.
-Idefigyelj kunoichi nekem erre nincs időm. – felelte fenyegető hangon.
-Tűnj el! Mormogtam a takaró alól. Arra vártam mikor próbál meg kiforgatni onnan, de ez nem történt meg. Vártam és vártam, de semmi. Úgy gondoltam nyertem és végre békén hagy. De mekkorát tévedtem. Jéghideg víz landolt a nyakamban. Egy hatalmas sikollyal fejeztem ki meglepődésem, nem kímélve Itachi dobhártyáját sem. Úgy ugrottam fel az ágyból mintha puskából lőttek volna ki. Csurom vizesen ültem ott, de úgy hogy szóhoz se jutottam. Oh de megjött ám a szavam mikor megláttam a vigyorgó Uchiha-t egy üres vödörrel.
-Ez mire volt jó?! – kérdeztem levegőért kapkodva.
-Mesés, fent vagy. - mondta a maga természetes nyugodt hangján.
-Ó igen csodálatos, hogy milyen fantasztikus! Had ne mondjam mg hová menjél! – kiáltottam az arcába.
-Egyes számú lecke: Nincs sajnálat a nyafogóknak. – felelte.
-És te pontosan mióta vagy rabszolgahajcsár? – kérdeztem gúnyosan. Vigyázz a szádra, mert megbánod. – felelte. Erre én hitetlenkedve forgattam a szememet.
-Öltözz át és indulunk. – én közbe akartam szólni de... - Ne vitatkozz vagy pokollá teszem az edzésed! – mondta fenyegetően.
-Elegem van a fenyegetőzésedből, hagyj békén! Aludni akarok, tévét nézni egy kényelmes fotelben távol! Ilyen nagy kérés ez?! – kérdeztem. Hát igen. A kis kibukásom eredménye az lett, hogy Itachi a végkimerülésig hajtott. Hogy fulladna bele az egójába, úgy vigyorog ott és nézi, ahogy szenvedek, de majd adok én. Persze. Negyvennyolc kemény kör a falu körül és úgy hogy eredetileg tizenkettővel indultam, de ha szájaltam vagy lazsáltam, akár egy pici megjegyzést is tettem duplázta az adagot. Aztán shuriken gyakorlat. Jaj de jó. Nem! Én voltam az élő célpont. Majd csak ezek után tértünk rá a chakra irányításra. Hát köszönöm komolyan kész vagyok. A fára mászás könnyen ment hamar rá jöttem a trükkre, négy óra gyakorlás után persze. Úgy ki voltam dögölve, hogy csoda hogy még állok. De nem, ezzel még nincs vége. A kis szemét még ezek után rávett, hogy kezdjem el gyakorolni a vízen járást, hát kösz. Ez már a szívózás netovábbja. Próbáltam én minden erőmmel koncentrálni, de túl kimerült voltam és ezt Itachi is tudta, ennek ellenére tovább hajtott. A közelben lévő patak volt kínszenvedésem helyszíne. Még csak nem is mondhatom, hogy ráéreztem. Minden egyes alkalommal landoltam a vízben. A sebeimet csípte a víz. A könnyeimet visszafojtottam, mert nem akartam megadni az Uchiha-nak azt a luxust, hogy újra sírni lát. Csak megint kihasználna. Mikor már huszonnyolcszor estem a vízbe a huszonnyolcszor kísérletből, elegem volt. Elkezdtem szitkozódni.
-Akarsz még néhány kört futni kunoichi? – kérdezte a patak másik oldaláról. Elegem van! Most oda megyek és megkapod a magadét, nem érdekel, hogy félig hulla vagyok vagy, hogy százszor erősebb! Kihúztam egy kunai-t a tartójából és megindultam feléje. Láttam, ahogy elvigyorodik és a szeméről le lehetett olvasni, hogy győzelem. -No csak, még se vagy annyira reménytelen. – felelte. Én kérdően néztem rá és megálltam ott ahol voltam. Lefelé mutatott én meg követtem a szememmel.
-Jesszusom, te jó és! – sikítottam. Ott álltam a patak közepén, a vízen. Sikerült? Úgy megijedtem, hogy arra nincs szó. Óvatosan lépkedtem a part felé és az utolsó lépéseket futva tettem meg. Nem hiányzott, hogy még egyszer beleessek. Totál kimerülten zuhantam le Itachi mellé csurom vizesen.
-Szedd össze a maradék kunai-t és shuriken-t. – mondta.
-Elnézést most ültem LE! Holt fáradt vagyok, ha nem tűnt volna fel. Szedd össze te! – kiáltottam.
-Kiabálni van erőd hát arra is lesz. – mondta – ha csak nem akarsz még húsz kört futni. Erre feltápászkodtam és megindultam összekapkodni a fegyvereket. Még csak az kell, húsz kör köszönöm nem. Összeszedtem és ledobáltam Itachi mellé az övét, majd megkerültem majd a csuromvizes csöpögő hajamat kicsavartam a feje fölött. Ha ezt neked, bosszú!
-Rabszolgahajcsár! – mormogtam. Megfordultam és vissza se néztem a vizes Itachi-ra. Egyszer csak elkapott a szédültség és a földön találtam magamat. Csak megszédültem és leküzdöttem az ájulást. Itachi feltápászkodott és odajött hozzám. Én felültem és kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Van állóképességed az biztos, és én még azt hittem, hogy estig csend lesz. – mondta mosolyogva.
-Hát ki kell ábrándítsalak. - mondtam és összehúztam magam. A jéghideg patakfürdő után ez természetes, amúgy is fagyos alkat vagyok. Felnéztem Itachi-ra aki eközben levette az Akatsuki-s köpenyét és a vállamra terítette. Oké, ez váratlan.
-Ha azt hiszed, ápollak, ha beteg leszel, tévedsz. – felelte közömbösen.
-Hát pedig számíthatsz, rá mert én októbertől februárig hajlamos vagyok arra, hogy összeszedjek valamit. – mondtam miközben segített felállni. - Hamar meggondolod, magad ne félj ha Kisame húslevessel óhajt kikúrálni.
-Ezt most csak mondod. – gúnyoltam miközben megindultunk visszafelé.
-Hn.
-Ezt nem értettem – mondtam és összehúztam magamon a köpenyt.
-Tegyél meg valamit – kezdte Itachi – és ne szólalj meg vacsoráig...Mieko.