Örökké [HUN] ~Marcus Gunnarsen ff.~(16/18+) ¤BEFEJEZETT¤

35.

××Marcus szemsz××

__2 hónap múlva__

Már csak egy hónap, és már köztünk lesz a második gyermekünk, Narelle, és Emma már nagyon várja, ahogy én és Kate is. Nem mintha a szüleim nem várnák, de na, mi négyen várjuk a legjobban a kislány, akinek még mindig nem tudjuk a nevét, na mindegy, rá ér még gondolkodni rajta. Na de a lényeg:

K: Marcus- kapott a hasához

Én: Mi a baj?- mentem oda hozzá

K: Nagyon, nagyon fáj

Én: Apa- kiabáltam

K.E: Mi a baj? Kathleen?

Én: Nagyon fáj a hasa, betudnál vinni minket a kórházba?

K.E: Persze, gyertek

¤¤Kórház¤¤

O: Nos, megindult a szülés, de lehet csak a baba éli túl

Én: Mi?- fagytam le

O: Megteszünk minden tőlünk telhetőt- majd bement Kate-hez.

Fel-alá járkáltam. Nem hiszem el, nem hagyhat csak úgy itt, miért? Miért teszi ezt velem az Isten? Miért nem lehetnénk egy boldog család? Mit fogok mondani majd Elle-nek, és majd a picinek. Ha felnő magát fogja okolni. Narelle meg teljesen összetörne, hisz nagyon hozzánőtt Kathleenhez.

K.E: Marcus- állított le

K.E: Még nem biztos amit mondott, mint mondta megtesznek mindent, hogy Kate túlélje, nyugodj le, és ülj le- ültetett le egy székre, majd leült mellém, és megfogta a kezem.

Nem bírtam tovább, elkezdtem sírni. Apa közbe felhívta a többieket, akik hamarosan meg is érkeztek, legalább is Emi és Tinus, gondolom anyu otthon maradt inkább a lányokkal.

[...]

3 óra múlva kijött végre a főorvos.

O: Megszületett a kislánya, és a hölgy is túlélte, de lehet nem marad életben sokáig, most pedig belehet menni hozzájuk, de egyszerre csak egy ember

T: Menj be te bro

Én: Oké- majd bementem

Én: Szia- köszöntem halkan

K: Szia Mac, nézd itt van a kislányunk

Én: Igen- mentem közelebb.

Tiszta Katehleen, pedig a lányok általában az apjukra hasonlítanak, na mindegy.

Én: Tiszta anyja- mosolyogtam.

K: Picim, ő itt apu- mutatott be a kislányunknak, aki felsírt.

Én: Sssss, ne sírj- nyújtottam felé az kezem, mire megfogta az egyik ujjam, és abbahagyta a sírást.

Én: Istenem- kezdtem el könnyezni

K: Úgy látom nagyon apás lesz- nevetett fel

Én: Igen, megfoghatom?

K: Persze- adta át a kezembe.

Én: Szia kicsim- néztem az arcát