Örökké [HUN] ~Marcus Gunnarsen ff.~(16/18+) ¤BEFEJEZETT¤

27.

\\Kathleen szemsz//

Én: Ez alatt a két hét alatt találsz egy nálam jobb lányt, hidd el. Engem nem fogsz örökre szeretni. Most viszont megyek, felhívom James-t. -indultam

M: Én akkor is szeretni foglak. -motyogta.

Én kimentem, magam után bezárva az ajtót. Nagyon hiányzik, én még mindig szeretem őt. 

Bementem a szobámba és már tárcsáztam is James-t.

^^Hívás^^

J: Szia kicsim

Én: Szia. Figyelj én még mindig szeretem őt. 

J: Kit? 

Én: Marcust. 

J: Hát de megcsalt

Én: Elmagyarázta, hogy hogy történt. Nem ő csókolta meg azt a lányt. 

J: És te elhiszed neki? 

Én: Igen. 

J: De....

Én: Nincs de, köztünk mindennek vége

J: Most komolyan vissza akarsz menni hozzá?! -kiabált a vonal túlsó végéből

Én: Igen, mert szeretem őt. 

J: Hát jó, de az biztos hogy tönkre teszem a kapcsolatotokat. 

Én: Azt merd meg próbálni. Hagyd békén Marcust engem és a többieket. 

J: Nem te mondod meg. -ekkor Marcus rontott be az ajtón.

Ki vette a kezemből a telefont és a füléhez emelte. 

M: Ide figyelj, te kis pöcsfej, hagyd békén Kathleent. Nem érted, hogy már nem szeret téged! És biztosra merem venni, hogy nem fogod tudni tönkre tenni a kapcsolatunkat. -kiabálta.

Honnan tudja hogy ezt mondta? 

J: Jéé meg érkezett a hős szerelmes, hogy megmentse a kis barátnőjét-gúnyolódott.

Áááh, ki van hangosítva, értem már. 

J: Csak, hogy tudd nagyon jó volt az ágyban. Ja és mond meg neki, hogy ami volt köztünk én komolyan gondoltam, és egy fogadás miatt csináltam a lefekvést. 

Én: Hallottam, ki vagy hangosítva az elejétől fogva-vettem ki Mac kezéből a telefont, majd kinyomtam. 

Sírva rogytam le a földre és csak sírtam, sírtam és sírtam. Marcus leguggolt mellém, és át ölelt. 

M: Nem lesz semmi baj, vigyázok rád-állított fel

Én: De mi van, ha ide jön amikor ti nem lesztek itthon? 

M: Beszélek apával, hogy jöhess, meg akkor már Emily is.

Én: Köszönöm-bújtam hozzá

M: Alap hercegnő-puszilt bele a hajamba. 

Én: Narelle is jöhet? 

M: Ő Emmával megy az Oslói nagyszüleinkhez. 

Én: Jaa, oké.