COLD | HYUNIN

[ tizenkettő ]

hyunjin a sarokban ült. az arcát könnyek borították. nem vette észre jeongint, ezért meglepődött, amikor a fiatalabb közeledni kezdett felé.

"hyung, ne sírj kérlek. minden rendben van. itt vagyok." hyunjin nem látta jeongin szemét, mert eltakarta az arcát, hogy a fiatalabb ne lássa a könnyes szemeit. de már késő volt.

jeongin tudta, hogy a hyunjin sírt, ezért letérdelt és megölelte. az idősebb meglepődött. "miért öleltél meg? nem utálsz?"

"miért utálnálak hyung?" az alacsonyabb szemei is könnyesek lettek. "mert mondta felix, hogy én...hogy én.."

"hogy szerelmes vagy belém? igen, elmondta." hyunjin szemei megint könnyesek lettek.

"nagyon sajnálom jeongin. maradjunk barátok kérlek. nem akarom, hogy emiatt tönkremenjen a kapcsolatunk."

jeongin az idősebbre nézett és lassan megrázta a fejét. "nem hyung. nem hiszem, hogy továbbra is barátok maradhatnánk."

hyunjin szíve összetört. jeongint nézve minden reménye eltűnt.

"rendben...nekem...mennem kell" hyunjin felállt és el akart menni. de nem tudott.

jeongin megragadta a kezét.

"mit csinálsz?"

"hyung, már nem lehetünk barátok mert...én...én is szeretlek."