Angel of Darkness

5. rész : A múlt árnyai

* 2018. Június 02. Szöul, Dél Korea *

A tegnapi hosszú mesélős és emlék idézős éjszaka után, végül fogalmam sincs mikor, de együtt aludtunk el a kanapén. Nem volt a legkényelmesebb, de az érzés, hogy mellette ébredhettem elfeledtette velem minden bajomat. Óvatosan ki símítottam egy tincset a szeméből, mire lassan felnyitotta őket.

- Felébresztettelek? - mosolyogtam rá.
- Már fent vagyok egy ideje, csak nem tudtam mi ez a kellemes érzés.
- Régen is szeretted, ha a hajadat piszkáltam. - folytattam a babrálást.
- Tényleg jó érzés, meg tudnám szokni. - helyezkedett úgy, hogy mind kettőnknek kényelmes legyen.
- Azt elhiszem, de lassan mennünk kéne dolgozni. - nyomtam ki, az idő közben megszólalt ébresztőt.
- Még egy kicsit, kérlek. - bújt hozzám közelebb.
- Na jó, ennek nem lehet ellenállni. - folytattam tovább haja babrálását.

Még egy fél órát fetrengtünk az ágyban, mire rá vettük magunkat a munkába menésre. Út közben többször is azon kaptam magam, hogy kézen fogva sétáltunk egészen az örsig. Ott előre engedett és vett nekem egy kávét a büfében, ha már az otthon kimaradt a lustasága miatt. Mindenki úgy nézett rám, hogy Kyunnal vagyok, mintha főben járó bűnt követtem volna el.

A kellemes kávézás után, be vánszorogtunk az irodába, ahol nem stimmelt a létszám. Jackson megvan vigyorog, mint a tejbetök, Tia aki egyébként Tim, de nekem ez a név sokkal jobban tetszik, sokkal csajosabb a gépén ütyködött valamit, még Jooheon az asztalra borulva nyomkodta a telefonját. Mi most érkeztünk akkor, mi bántja a szemem?

- Jó, hogy végre erre tévedtetek, már azt hittem be sem jöttök dolgozni... - rivallt ránk Jackson.
- Bocs főnök, az én hibám. - emelte fel kezét védekezőn Kyun.
- Nem csak az övé, én is ugyan úgy elfelejtem az ébresztőt be állítani. - hajtottam le fejem és vártam a hatalmas dorgálást.
- Már mindegy, egye fene, de ne forduljon elő többet, nem mellesleg szeretném bemutatni új kollégánkat, akit Kínából helyeztek át hozzánk. - lépett egy magas vékony szőke hajú srác mellé. Kedves főnököm, már éppen szóra nyitotta volna a száját mikor sivítva a srác nyakába vetettem magam.
- Taooooo! - kapaszkodtam erősen nyakába, ő pedig nevetve átölelte a derekam és erősen magánál tartott.
- Szia, Nono rég találkoztunk. - kuncogott, majd egy puszit nyomott a hajamba.

A bűnöző korszakban, mikor a régi banda együtt szervezkedett, ő volt a jobb kezem a rendőrség sorai között. Régen nem találkoztunk az való igaz, és azóta rengeteget változott, de az illata még mindig a régi.

- Miért nem hívtál? - súgtam a fülébe, mire lemondóan sóhajtott egyet és le tett a biztos talajra.
- Nem volt választásom, sajnálom. Tudom, hogy a kettőnk kapcsolata igazából másként is alakulhatott volna, de sajnos parancsot kellett teljesítenem. - nézett mélyen a szemembe.

Abban a pillantásban benne volt minden benne volt. Megbánás, hiányérzet és mély fájdalom.

- Én meg Changkyun vagyok... Legalábbis ha érdekel... - tolt arrébb Kyun, majd az asztalához ment és olyan erővel vágta le a táskályát a földre, hogy össze rezzentem.

Ez most min kapta fel a vizet? Napközben végig hülyéskedtem Taoval, aminek az lett a vége, hogy elhívott vacsorázni.

Egy közeli étterembe ültünk be ahol rengeteg ember volt köztük egy tucat tini lány is, akik folyton a velem szemben helyet foglaló fiút lesték. Először még nem különösebben érdekelt aztán mikor elő kerültek a telefonok és készültek a képek kissé felment bennem a pumpa.

- Lányok - fordultam feléjük - mondjátok már meg nekem, úgy őszintén, miért fotózgatjátok a páromat? Este otthon a sötétben erre masztiztok vagy mi? - tudom, hogy éle van és, hogy kb a fél étterem hallotta mit mondtam, de nem különösebben izgat.
- Ez azért erős volt szívem! - nevetett fel Tao.
- Most miért, csak érdekel minek nekik ennyi kép rólad. - vontam meg a vállam ártatlanul, mire az összes telefon vissza került a táskába - Helyes legközelebb, legalább annyi eszetek legyen hogy kérdeztek...
- Ne foglalkozz velük szívem. - fogta meg a kezem majd intett a pincérnek, hogy fizetnénk.

Miután végeztünk, eldöntötte, hogy haza kísér Kyunhoz. Kézen fogva sétáltunk végig a városon, a parkban ahol éppen egy fiú hegedűlt ez a bolond még meg is táncoltatott. El sem hiszem, hogy ennyi év után végre együtt töltöttünk egy kis időt.

Ragaszkodott hozzá, hogy egészen az ajtóig elkísér és lehet, hogy nem is volt annyira rossz ötlet. Az összes bőröndöm az ajtó előtt volt kirakva. Én ezt nem hiszem el! Ez teljesen megkattant?

- Changkyun! Nyisd ki! - "kopogtattam" erőteljesen.
- Igen, segíthetek? - nyitott ajtót MinSeo.
- Ki gondolta volna... - löktem arrébb, azt a salátánt az útból, és be léptem a nappaliba - Ez, mégis mit jelentsen odakint? - mutattam a bőröndök irányába.
- Van hely ahová menj, nincs már rám szükséged, a kis barátod biztos jobb vendéglátó lesz mint én! - vágta nekem flegmán.
- Szóval így állunk! Akkor kedves Changkyun, a közös utunk itt ért véget... - mondtam csalódottan, és fájó szívvel.

Ennek nem így kellett volna lennie!

Ki rohantam a lakásból, és Tao karjaiba vettem magam. Még szerencse, hogy megvárt.
- Azt mondta, hogy menjek el! - sírtam nyakában.
- Na jó, ebből elég! Most szépen fogod magad és megindulsz lefelé. Hívok egy taxit jössz hozzám. Elég ebből a faszkalapból! - mondta, majd össze szedte a bőröndjeim és azokat maga után húzva indultunk meg a lakása felé.

Fogalmam sincs, mihez kezdjek most ezek után, hogy csak így ki rakott. A házhoz vezető úton végig csendben meredtem ki az ablakon, és úgy éreztem, most dőlt össze minden körülöttem. A felépített terveim dugába dőltek, és a boldog jövőképem vele együtt szállt el.

Élek! Tudom, tudom, hogy már két hete ülök a fenekemen és nincs rész, de nem volt valami nagy ihletem be kell hogy valljam. Ez a rész kedves WangYeol érdeme aki nem adta fel és hitt bennem! Azonban, most érkezett egy kis újdonság Tao személyében 😏 mit gondolok? 🤔😉

Changkyun tényleg le rendezi ennyivel vagy ez csak szimplán a féltékenység?🤔

Tao miért éppen most tűnt fel, mi köze ehhez az ügyhöz? 🤔

Hamarosan kiderül! 🤭😁