Angel of Darkness

2. rész : Barátok és ellenségek

* 2018. Május 30. Szöuli rendőr főkapitányság, Dél Korea*

- Ezt most, ugye nem mondod komolyan? - akadt ki a lány.
- A főnök beleegyezett. - válaszolt tömören, a szőke fiú.
- Nagyon örvendek. Naomi vagyok, remélem segítségetekre leszek a nyomozás során. - halyoltam meg mélyen, könnyeimmel küzdve. Ezt nem hiszem el, tényleg ő az.
- Mihez értesz? - kérdezte a fekete hajú srác.
- Értek a számítógépekhez, egy kicsit. - vakargattam a tarkóm.
- Mennyire? - nézett rám felvont szemöldökkel Kyun.
- Hát... egy hatos fokú biztonsági rendszer kiiktatására képes vagyok... egy perc alatt. - billegtem zavaromban. Nagyon durva az a nézés. Egyszerre gyönyörűek, és félemetesek mély sötét szemei vannak a feketének.
- Tényleg, csak egy kicsit. - esett le a két fiú álla, mire pironkodva elmosolyodtam. Az első nap elég érdekesen telt. Az összes rólunk szóló vizsgálati anyagot végig kellett olvassam, ami a harmadik dosszié után, már kezdett unalmas lenni. Mindenhová, csak azt tudták írni, hogy nem ismert, rejtett infó és hasonló kifogások. A nap hamar eltelt, nekem pedig ki kellett találjam hol húzzam meg magam éjszakára. A lakásba nem merek vissza menni, hátha vissza jönnek a bátyám elrablói, barátaim nincsenek akikhez fordulhatnék, így marad az a terv, hogy bérelek egy szobát ál néven valamelyik panzióban.
- Hát te nem indulsz haza? - kérdezte Kyun mellőlem. Fel sem tűnt mikor ült ide, a nagy gondolkodás közepette.
- Igazából, azon gondolkodtam melyik panzióban lehet még kiadó szóba. - mosolyogtam rá fél oldalasan.
- Nálam, éppen akad egy szabad szoba, ha érdekel. - döntötte oldalra fejét, mint egy kiskutya.
- Nem szeretnék a terhedre lenni.
- Teher? Ugyan, éppen ellenkezőleg szeretnék tőled tanulni, rengeteget. - nézett rám azzal a tűzzel. Az a bizonyos lángoló tudás vágy, akár csak a középiskolában, már akkor is nagy pc guru akart lenni és, már akkor is fülig szerelmes voltam belé. Azóta eltelt jó pár keserves év. A gimnázium után az egyetemen kezdtük el együtt tanulni a hackerek életstílusát. A bátyám, Changkyun és én, mi voltunk a legjobb csapat, azonban az egyik bankrablásnál a dolgok kissé balul sikerültek. Mivel nem tudtuk a széfet feltörni, így C4 segítségével akartuk kiszedni az ajtót. Azonban azzal nem számoltunk, hogy az épület statikailag nem fogja kibírni a robbantást. Nekem és a bátyámnak sikerült kimenekülni, azonban Kyunt sehogy nem tudtuk kihozni. Eddig abban a hitben éltem, hogy meghalt. Ezt az is alá támasztotta, hogy a városi temetőben egy név nélküli férfi sírt is elhelyeztek az idő tájt. Sokáig hibáztattam magamat, a bátyámat vagy, csak szimplán a világot. De lám hiába. - Mehetünk? - nyújtotta felém kezét, amit készségesen el is fogadtam. Amíg a lakáshoz nem értünk teljes csendben sétáltunk egymás mellett, néhány lopott pillantást vetve a másikra. Mikor be értünk a lépcsőházba Kyun hívott egy liftet, ami kisvártatva meg is érkezett. Előre engedett a szerkezetbe, majd meg nyomta a tizenhetes gombot. Miután az ajtó bezárult el is indultunk felfelé, azonban a hatodik és a hetedik emelet között a lift hirtelen megállt, és a fehér fények pirosba váltottak.
- Mi a jó isten? - kezdte el nyomkodni a lift gombjait Kyun.
- Felesleges nyomkodni, csak figyelj. - mondtam, mire megcsörrent a telefonom. Egy rejtett szám hívott, ahogy az felénk szokás.
- De honnan?
- Ismerem már Sevent. - mondtam, majd elhúztam a zöld kis ikont - Ugye Seven?
- Rayt elrabolták, és nem volt egyszerű megtalálni téged. - mondta a hang a vonal másik végén.
- Mi közöm van nekem ehhez? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mark is náluk van... - szóval, ugyan azok vitték el akik a bátyámat. De miért, mire kell nekik Ray és Mark? - Ne agyalj ennyire látványosan téged akarnak nem őket.
- Valahogy sejtettem. Találkozzunk.
- Hol és mikor?
- Holnap a központi parkban, hét óra hét perckor, ahogy régen is.
- Várni foglak. Hiányzol. Nagyon kellenél.
- Tudom, ti is nekem.
- Vigyázz magadra...Angel... - suttogta, majd bontotta a vonalat. Kyun csak értetlenül nézett rám mire a lift ismét elindult a kiválasztott emelet felé. Nem akarom, hogy bárki is tudja ki is vagyok. Az csak keresztbe húzna mindent. Mikor kiszáltunk a liftből Kyun mutatta az utat, én pedig követtem egy hang nélkül. Miután lezuhanyoztam a szobában találtam egy pólót amit fel is vettem, majd be bújtam az ágyba. Körbe ölelt a bódító illata aminek hála nem kellett esti mese, úgy elnyomott az álom, mint akit fejbe vágtak egy vas lapáttal.

* 2018. Május 31. Szöul, Dél Korea *

Reggel jóval előbb ébredtem mint Kyun, így hallkan ki settenkedtem a lakásból, és a városi park felé vettem az irányt. Nem örülök neki, hogy ezért kell talalkozzak Sevennel. Amióta szakítottam Rayel, azóta csak ritkán beszéltünk, de tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. Ray más kategória, ő még azóta sem békélt meg, hogy otthagytam és mást választottam helyette, de nem fogom magam egy kényszer kapcsolatba zárni. Egészen a parkig, nyugtalan érzés kerített hatalmába. Többször is hátra néztem, ugyanis olyan mintha valaki követne, de lehet már csak paranoiás vagyok, amiért elrabolták a testvérem. Több kisebb boltba is betérek, de semmi furcsát nem tapasztalok. A parkhoz érve, azonban be igazolódott a sejtésem. Egy sapkás, maszkos fiú követett majd nem messze tőlem egy padon letelepedett és mobilját kezdte babrálni. Azt hiszem van egy hódolom, de vajon jó vagy rossz szándék vezérli?

Nem is kellett annyit várni igaz?😉 Hála égnek rengeteg ihletet kaptam ehhez a történethez és persze megy az oda vissza noszogatás, igaz WangYeol? Remélem tetszett a rész ha igen nyomjatok egy csillagot és hagyjatok nyomot a komment szekcióban visszajelzés gyanánt.👀❤️

Vajon ki a titokzatos követő?

Changkyun mihez kezd a kialakult helyzettel?

Biztonságban van itt egyáltalán bárki is?

Hamarosan kiderül!😉❤️