Fiatalság (Cole Sprouse)

14 - Homlokpuszi

Cole Sprouse

Davina erősen kapaszkodott a derekamba, miközben a forgalmas utaktól távol eső helyeken száguldozva igyekeztünk eljutni a következő célpontunkhoz, amely egy hasonló, ám remélhetőleg biztonságosabb motel volt. A kanyaroknál kissé fájt a vállam, és nem ártott volna lefertőtleníteni sem, de a motelben ez nem volt lehetséges és még nem került az utunkba benzinkút, ahol efféle orvosságot vásárolhattunk volna. Valamint szükségünk volt tiszta ruhákra is, ugyanis a jelenlegieket vérfoltok tarkították és több helyen szakadtak is voltak, amelyek feltűnővé tettek minket, amire szökevényekként semmi szükségünk sem volt.
Még nagyjából egy órát utaztunk a motoron, amikor megálltam a várva várt benzinkútnál, ami éppen megfelelt az egyetlen elvárásunknak: elhagyatott volt.
– Angyalka, ébren vagy? – kérdeztem finoman, amikor megálltam a motorral.
– Elbóbiskoltam egy kicsit – felelte, majd ásított egyet és egy könnyed mozdulattal leszállt a járgányról. Kitámasztottam a motort, majd én is lepattantam róla.
– Tudod hogyan kell tankolni? – érdeklődtem, ő pedig egy bólintással felelt.
– Akkor tankolj, én pedig bemegyek és veszek ezt-azt, mert én kevésbé vagyok véres és szakadt – magyaráztam, majd becipzároztam a dzsekimet, ami elfedte az pólóm összes hibáját. Bementem a boltba, ami szerencsére elég felszerelt volt. Egy kosárba rendezetlenül és sietősen elkezdtem bedobálni a különböző termékeket: inni- és ennivalót, chipset, Davinának csokit majd a ruharészleg felé siettem, miközben az ablakon keresztül Davinát figyeltem.
Választottam neki egy igazán rövid farmernadrágot, egy sárga toppal, hatalmas kalappal és napszemüveggel. Magamnak is igyekeztem a saját stílusomtól eltérő ruhákat vásárolni, amelyek végül egy Hawaii-ra emlékeztető mintával dekorált térdnadrágot és egy sárga pólót takart, amely színben megegyezett a Davináéval. Még bedobtam a kosárba egy pilóta napszemüveget magamnak, egy szőke és egy fekete hajfestéket, némi kötszert és fertőtlenítőszert a sebemre, majd a kasszához siettem és a Csendes Gyilkosoktól kapott kártyámmal fizettem, végül visszasiettem Davinához.
– Minden rendben? – kérdeztem tőle.
– Téged lőttek meg, nem engem – emlékeztetett, nyilván nem tudta, hogy sokkal jobban fájna nekem az, hogyha őt lőtték volna meg.
– Kutya bajom, angyalka – biztosítottam, majd kivettem a szatyorból egy üveg vizet és egy előre elkészített szendvicset és a kezébe nyomtam. Amikor felcsillant a szeme a kaja láttán igazi seggfejnek éreztem magam, amiért korábban nem jutott eszembe, hogy ennivalót vegyek neki.
– Ha végeztél, menj a mosdóba és öltözz át – mondtam neki, ő pedig beleegyezően bólintott, majd amint elpusztította a szendvicsét, követte is az utasításomat. Én is átöltöztem a férfi wcben, és mire Davina visszaért a motorhoz én már ott vártam rá.
Lélegzetelállítóan festett az új göncökben. Mély volt a dekoltázsa, és egy keskeny csíkban a hasa is kilátszott a top és a nadrág között.
Az arcát szinte teljesen eltakarta a napszemüveg és a kalap. Legbelül zavart, hogy nem láthatom az arcát, de jól tudtam, hogy hatalmas előny, ha nem lehet felismerni.
– Hosszabb nacit nem találtál? Ebből kint van a fenekem – mormogta, én pedig belülről üvöltöttem örömömben. Ezaz!
– Ó, tényleg? Mutasd csak! – mondtam színlelt meglepettséggel.
– Ne szórakozz már velem – dühöngött.
– Pattanj fel a mocira, cica! – kértem szinte nevetve és sikeresen elértem a célomat, amikor hátat fordítva nekem, elfoglalta a helyét a járművön.
Fantasztikusan nézett ki.
– Hmmm – morogtam.
– Kapd be, Cole! – visította.
– Kapd be te! – vágtam vissza egyszerűen, végül felültem én is, Davina átölelt és indultunk tovább.
Az úti célunk két órára volt, ami meglepően hamar eltelt. A mostani motel kicsit jobban nézett ki, mint az előző, de ez sem volt luxus szálloda. Engem nem érdekelt hol alszom és látszólag Davinát sem érdekelte más, csak az, hogy végre pihenhessen.
– A szobában majd aludhatsz – mondtam neki, amikor észleltem, hogy olyan fáradt, hogy alig képes nyitva tartani a szemeit.
Miután bejelentkeztünk Gizelle Lukov és Austin Watson néven, az első emeleti szobánkba indultunk.
Davina szét sem nézett a helyiségben, egyből ráhasalt az ágyra és keresztben szétterült rajta, majd pillanatok alatt elaludt. Óvatosan leültem mellé, majd megpusziltam a homlokát.
– Álmodj angyalokkal – suttogtam.