TABU- avagy amiről nem beszélnek az emberek

A szereptolvaj szülő

"... Az elefánt nagy, folyamatosan attól fél, hogy rálép a kisegérre. Nem tud haladni, mert csak a másikra figyel, érte aggódik, rá ne lépjen, nehogy bajt csináljon. Pedig nem lát jól maga alá, nem ez az erőssége... Nem tudja a saját útját járni, toporog egy helyben, nehogy bajt okozzon. Fél, hogy bajt csinál, összenyomja a kisegeret. Nagyon bizonytalan, állandóan fél, lehet, hogy nagy testű, de lélekben kicsi, totyorog. És a kisegér nem segíti a tájékozódásban."

Ezt az idézetet szintén L. Sitipkovits Erikától vettem. Tökéletesen jellemzi a szereptolvaj szülő és a koravén gyermek kapcsolatát. A szülő válik kisegérré, a gyermekből lesz az elefánt. 

A szereptolvaj szülő: röviden, ő válik gyermekké és elvárja a gyermekétől, hogy ő gondolkozzon és cselekedjen felnőttek módjára, annak ellenére, hogy a gyermek még nem kész rá sem fizikailag sem érzelmileg. A gyermeknek fel kell nőnie idő előtt. Ezzel elveszíti azokat az élményeket, amelyek a felnőtté válás útján szükségesek. Kimarad a kirándulásokból, barátokat nem tud szerezni, annyira lefoglalja az, hogy otthon elvégezze szülő helyett a feladatokat. Nem tapasztalja meg a szerelmet, más iránt való kötődést.

Az ilyen gyermek belső bizonytalansággal fog küzdeni felnőttként. A szeretetet, az elvárt feladatokkal kapcsolja össze, elvárásokhoz köti. Úgy érzi, ha másoknak segít, támogatja, másokért cselekszik, csak akkor szerethető. Megtanulja, hogy első a család. Persze ezzel nem lenne gond egészséges körülmények között. Csakhogy itt a család a párkapcsolat rovására megy rá. Amikor valakivel kapcsolatba kerül a személy, a párja lesz az első. Ebben a helyzetben viszont, a gyermek képtelen lesz a párjával szoros kapcsolatot kialakítani, hiszen  a család lesz az első mindig, teljesen háttérbe szorítva a párt. 

A szülő nem látja a párjában sokszor a férfit/ nőt, ezért ezeket az érzéseket a gyermekére fogja rávetíteni. A problémáit, gondjait nem párjával fogja megosztani, hanem a gyermekével. A gyermeket lelkileg rombolja azzal, hogy a gondjait rápakolja a gyermek hátára. A gyermek önkéntelenül magára fogja venni szülője terheit és ő próbál megoldást találni rá. Ha ez nem sikerül saját kudarcaként éli meg. A szülő a gyermekét fogja magával egyenrangúnak tartani. 

Ha a gyermeknek vannak testvérei, akkor az ő nevelésük is rá fog hárulni. Ő viszi az iskolába a gyerekeket, ő eteti őket, ő mos, főz, takarít rájuk. Ha betegek ő viszi el az orvoshoz őket. A kisebb testvérek a bátyjukban/ nővérükben fogják látni a felnőttet, a szülőt. A testvérek saját problémáikat szintén velük fogják megosztani, nem a szülőkkel. Ez a gyermekre még több felelősséget hárít. Nem elég, hogy a gyermek szülőt kell pátyolgatni, de még a testvéreit is neki kell nevelnie. Persze, ezt szívesen teszi, mert szereti testvéreit, csak azt nem fogja látni, hogy ez az ő rovására megy. Felnőttként szorongási tünetek, depresszió fog kialakulni. Hatalmas önbizalomhiány és belső bizonytalanság fogja jellemezni.

Az ilyen gyermeket felnőttként a teljes odaadás jellemzi a munkában. A munkatársak kedvelik, hiszen akármilyen kéréssel fordulhatnak hozzá. Ő azonnal segít ott, is ahol, egyébként nem kellene. Könnyen kihasználhatóvá válik, de ő ezt nem veszi észre, csak azt látja, hogy szükségük van őrá és így szerethető. Sokkal több munkát és felelősséget is ró magára, mint, amennyi az ő feladatköre. 

Párkapcsolati szempontból, mint már leírtam képtelen lesz a párjával szoros érzelmi kapcsolatot kialakítani. Nem lesz képes a párjának a megfelelő gondoskodást megadni. Az ilyen gyermekek felnőttként olyan párt keresnek, aki szintén nem nőtt fel érzelmileg, értelmileg. Úgy érzik, az ő feladatuk pátyolgatni a párjukat, gondoskodni róluk. A probléma ezzel csak az, hogy ez a minta is generációról generációra öröklődik. Általában az ellenkező nemű szülő gyermek kapcsolatok szoktak kialakulni, de előfordul az azonos nemű is. Az ilyen szülő az értékes párt látják gyermekeikben. De itt nem szexuális téren értem, hanem érzelmi téren. Szoros érzelmi kapcsolat a gyermek felé fog irányulni, nem a pár felé. De megeshet az is, hogy a szereptolvaj szülői szerep átalakul borostyán szülői szereppé. A szülő addig érzi magát szerethetőnek, amíg szükség van rá, így ráakaszkodik a gyermekre. A lényegét már ismerjük az előző fejezetből. 

Az egyetlen megoldás erre a problémára, le kell ülni a szülővel megbeszélni. Közölni kell vele, hogy ő a felnőtt, és nem szeretnél több felelősséget venni magadra, mint amennyi egészséges. Határt kell szabni ennek megfelelően.