17. Rész

53 2 1
                                    

- Egyél - tolta elém Harry a nutellával megtöltött palacsintát.

Óvatosan elvettem az ételt, és elkezdtem enni. Nagyon finom volt, szóval megkentem én is magamnak még egyet.

Miközben visszaültem az ágyra, véletlenül lefolyt a végéből egy kis töltelék, de azt nem láttam hova, szóval lapítottam.

- Liz! Te össze nutelláztál?! - hitetlenkedett Harry.

Hupsz.

Akkor rá cseppent.

- Bocsi - mondtam félénken.

- Ezt még visszakapod - szigorúan mondta, de nem tudtam nem észre venni, az arcán bújó játékosságot.

Nem volt kegyetlen, és ez tetszett.

Hirtelen arra eszméltem fel, hogy egy nedves ujj ér a nyakamhoz.

- Harry! Te össze nutelláztál? - ugyanazt mondtam, mint amit ő.

Önelégülten vigyorgott, de csak addig, amíg bele ne nyúltam az üvegbe, és újabb adag nutellát nem kentem rá.

Ő is így tett, az arcom két oldalára húzott csíkot. Újból az üvegbe nyúltam, de most a haját céloztam meg vele.

- Ne ne ne ne - nézett rám könyörgőn. - Abba hagyom, csak ne kend a hajamba.

Önelégülten vigyorogtam, úgy látszik, ezt most megnyertem.

Ujjaimmal a szám felé közelítettem, hogy eltávolítsam a nutellát róla.

- Hagyd, majd én - kacsintott Harry, majd megfogta a csuklómat, és bekapta a mutatóujjam.

Pár pillanatig szopta, majd kihúzta szájából, és nyelvével takarította le a maradékot.

A szemembe nézett, aztán le a nyakamra. A két testrészem között ingázott a szemével, fejével pedig egyre jobban közelített enyémhez.

Végül azt hittem megcsókol, de nem tette. Helyette ajkával a nyakamra tapadt, oda ahol összekent. Nyelvével egy csíkot húzott a puha bőrömre, majd puha puszikkal hintette be. Végül szívni kezdte, de nem erősen, még a jóérzésen belül volt.

Tetszett.

Mikor elhúzódott tőlem, kuncognom kellett, ahogy megláttam csokis ajkait. Először értetlenül nézett, majd huncutul elvigyorodott.

- Segítenél? - kérdezte a szájára célozva.

Kissé elpirulva hajoltam közelebb hozzá, majd számat övére tapasztottam. Mintha bejutásért könyörögnék, lassan végighúztam nyelvem ajkain. Aprókat haraptam bele, mire belemosolygott csókunkba.

Kívülről úgy nézhettünk ki, mint akik szerelmesek. Ha Harry eddig is ilyen lett volna, talán tényleg így éreznék iránta.

- Jól van, most én jövök - vigyorgott, majd egy forró csíkot húzott nyelvével az arcomon.

Belehümmögött az arcomba, majd puszikat nyomott rá.

Végül puszijaival elért a számig, így egy szűzies csókban forrtunk össze. Nyelvén éreztem a Nutella ízét, ami még csodálatosabbá tette csókunkat, ugyanis imádom.

Lassan elhúzódott tőlem, majd egy pimasz mosoly után így szólt:

- Tudod Liz, itt kentél össze - mutatott a nadrágján a foltra, ami vészesen közel volt férfiasságához. - és bár a nadrágomon van a folt, de jobb lenne ha alatta nyalnál meg.

Hátra hajtott fejjel nevettem. Komolyan gondolta, hogy ezt megteszem?

Mikor teljesen kiröhögtem magam, ránéztem. Teljesen komolyan nézett rám, és akkor megértettem: ő ezt halál komolyan mondta.

A számról lehervadt a mosoly, szinte remegett, ahogy a sírás kerülgetett. Nem kényszeríthet erre. Ezután nem.

Hangosan felnevetett, fejét hátravetette. Úgy csinált, ahogy én .

- Jaj Liz, csak vicceltem. Bár már a gondolattól is megkeményedek, hogy a be nem álló száddal kényeztetsz, nem szeretnélek semmire sem rákényszeríteni.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mire halkan kuncogott.

Lefeküdtem az ágyra, Harry is így tett. Kezével maga mellé fordított, így a mellkasára tudtam feküdni, ami rendkívül kényelmes volt.

Tetszett.

- Harry? - kérdeztem félénken. Nem voltam benne biztos, hogy fel kell tennem azt a kérdést, ami most jár a fejembe.

- Hm?

- Miért vagy ilyen?

- Ilyen milyen? - ráncolta a szemöldökét.

- Kedves. - halkan mondtam, abba sem voltam biztos, hogy meghallja.

- Mondtam, hogy úgy fogunk viselkedni, ahogy te is. Ha kedves vagy, kedves leszek. - Kezével megsimította a hajam. - Na meg Niall húga vagy, és mivel őt bírom, ezért téged is el kell viseljelek.

Köszönöm, ezt kedves volt. Mindegy.

- Szóval csak Niall miatt vagy velem ilyen? - érdeklődtem.

 - Nem.

- Hát akkor miért?

- Te vagy az első akit megtartottunk - beletúrt a hajába. - Nem akarom, hogy árts magadnak vagy ilyesmi.

- Féltesz engem? - csúszott ki a számon.

- Öhm.. a-azt hiszem, h-hogy i-igen. - elpirult. Harry Styles Miattam Elpirult.

- Miért? - a hasamra fordultam, hogy kényelmesen rá tudjak nézni.

Nem válaszolt, csak maga elé nézett. Egyszer csak felnevetett majd megrázta a fejét, mire a haja összekuszálódott. Kezével beletúrt, és az egészet hátrafésülte.

Visszafeküdtem a mellkasára, átkaroltam testét. Tudtam, hogy hagyni fogja, hogy aludjak.

Halkan szuszogtam rajta. A szemem csukva volt.

Már vagy fél órája így feküdtem, biztosan azt hitte, hogy alszok.

- Mert azt hiszem beléd szerettem.  - a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy válaszolt az előző kérdésemre. Kihagyott egy ütemet, majd százszor gyorsabban kezdett verni.

Tetszett, hogy ezt mondta.

- 4 napja ismerlek, és beléd szerettem. - suttogta. - megőrjítesz Liz.

Borzalmasan gyorsan vert a szívem, féltem, hogy megérzi. Vagy talán még meg is hallja. Ahogy átöleltem testét éreztem, hogy az ő szíve is gyorsan dobog.

Tetszett.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 23, 2014 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Abduction - One DirectionWhere stories live. Discover now