25. rész

306 23 0
                                    

♡Mike♡

Mégis mi a szarért akartam én találkozni Crystallal? Ja tudom már. Meg akartam lepni Lukeot, de ahhoz akár tetszik akár nem muszáj voltam Crystal segítségét kérni. Ő a romantikus típus, nem én. Crystal nem nagyon örült mondjuk neki, hogy Lukenak készülök valamivel és nem neki, de azért segített. Aztán arra is rájöttem, hogy miért. Tudta, hogy Luke is a kávézó felé igyekszik, mert úgy beszéltem meg vele. Nem hittem volna, hogy Crystal képes megcsókolni. Lukera nézve az én szívem is darabokra tört. Ráadásul nem is engedi, hogy megmagyarázzam. Ashnek ugyan elmondtam, hogy mi történt valójában, de megkértem, hogy Lukenak ne mondja el. Ezt nekem kell jóvátennem. Másnap Luke ki se mozdult a szobájából, nem válaszolt az üzeneteimre, a hívásaimra és a kopogásaimra se. Mindent megpróbáltam, hogy legalább meghallgasson, de nem ment. Inkább átkopogtam Ashékhez. Megkértem őket, hogy menjenek el valamerre, hogy nyugodtan tudjak beszélni Lukekal és ők bele is mentek. Miután ők elmentek a fürdőbe vettem az irányt, lezuhanyoztam és felvettem valami elengásabb ruhát. Nem szeretek elegánsan öltözni, de Lukeért még ezt is megteszem. Beszéltem gyorsan a Cashton párossal és miután ők beleegyeztek kiraktam egy képet instagramra, ugyanis tudtam, hogy Luke már régóta elakarja mondani a rajongóinknak a dolgot.

 Beszéltem gyorsan a Cashton párossal és miután ők beleegyeztek kiraktam egy képet instagramra, ugyanis tudtam, hogy Luke már régóta elakarja mondani a rajongóinknak a dolgot

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A kép alá ezt írtam: "Drága rajongóink. Ezzel a képpel szeretnék valamit nyílvánosságra hozni, amiért remélem Luke nem nyír ki. Ma van pontosan 1 éve, hogy én és Luke egy párt alkotunk és tegnap eléggé elcsesztem a dolgokat. DE! Mindent megteszek azért, hogy Luke megbocsájtson, mert szeretem. Szeretlek babám és sajnálom❤❤❤"

Sóhajtva zártam le a telefont. Remegett a kezem, nem tudtam, hogy a rajongóink erre, hogy reagálnak, de jelen helyzetben nem is érdekelt. Csak az érdekelt, hogy Luke miként reagál rá. Márha egyáltalán megnézi a képet. Hirtelen kinyílt a szobaajtaja, mire felpillantottam. Luke egy száll boxerben állt mögötte, szeme vörös volt. Összeszorult a szívem, hogy miattam néz ki így. Luke végignézett rajtam és alig észrevehetően beharapta alsóajkát. Halványan elmosolyodtam.

-Luke...-kezdtem, mire Luke hátatfordított nekem.-Luke, ne csináld...-kértem. Újra felém fordult.

-Mi ez a hacuka?-kérdezte végignézve rajtam. Elmosolyodtam.

-Szeretnélek elvinni valahova. Persze csak, ha szeretnéd.-néztem bele szemébe. Luke elgondolkozott, majd végül sóhajtott.

-Adj néhány percet, hogy összeszedjem magam.-kérte.

-Rendben. A nappaliban várlak.-mentem le az említett helyiségbe. Luke pár perc múlva ismét megjelent. Kissé összeszedte magát. Végignéztem rajta. Egy kockás ing volt rajta (várjunk csak... az az én ingem...) és egy fekete szaggatott farmer.-Mehetünk?-kérdeztem, mire bólintott. Gyalog indultunk el a tengerpart felé, közben egyikünk se szólalt meg. Vagyis csak pár percig, majd ő törte meg a csendet.

-Miért raktad ki azt a képet instára?-kérdezte lehajtott fejjel.

-Mert szeretném, ha meghallgatnál.-álltam meg ugyanis mindjárt a helyszínre érkezünk. Luke kérdőn felvonta a szemöldökét. Elmosolyodtam.-Csukd be a szemed.-kértem, majd hozzátettem.-És fogd meg a kezem. Bízz bennem.-nyújtottam felé a kezem. Luke habozott, de végül becsukta a szemét és megfogta a kezem. Elindultunk, közben néha szóltam neki, ha vigyáznia kell. Végül megérkeztünk egy eldugottabb részre, amit hatalmas sziklák vettek körül, közöttük már le volt terítve egy pokróc, rajta a gitárommal.-Oké, nyisd ki a szemed...-engedtem el a kezét. Luke engedelmeskedett. Teljesen ledöbbent, amint meglátta a helyet.

-Mike...-suttogta. Intettem neki, hogy üljünk le a pokrócra és magamhoz vettem a gitáromat. Elkezdtem pengetni és énekeltem hozzá a Wrapped Around Your Fingert. Luke szemében könnyek csillogtak. Mikor befejeztem felé fordultam.

-Nem akartam megcsókolni Crystalt. Csak segített létrehozni ezt a meglepetést. Nem hittem volna, hogy megcsókol.-suttogtam és egyre közelebb hajoltam hozzá, majd végül ő szüntette meg a távolságot kettőnk között és ajkaimra tapadt.

~~~

Már a Malumos sztorimban se sikerült sokáig ez a haragszok rá téma... itt is csak egy napig tartott... remélem azért élvezhető lett😂❤

Legjobb barátok. Vagy kicsit több? (Muke)💞Befejezett💞Where stories live. Discover now