9. rész

491 31 4
                                    

♡Luke♡

Másnap, mikor felkeltem Mike már nem feküdt mellettem. Remélem komolyan vette, hogy ne beszéljünk többé az előző éjszakáról. Nem akartam egy hülyeség miatt elveszíteni a legjobb barátomat. Viszont az igaz volt, mikor mondtam neki, hogy vágyom a csókjára. Nagyon is. Sóhajtottam, felöltöztem és lementem a nappaliba. Cal a konyhában tálcára pakolt mindenféle ételt.

-Remélem azért maradt is valami a hűtőben.-jegyeztem meg, mire megforgatta a szemét.

-Ashnek viszem.-vont végül vállat, mire elmosolyodtam.

-Erről jut eszembe. Hogy van Ash?-kérdeztem, mert tudtam, hogy Cal miután Ash után ment ott is maradt és Ashel aludt.

-Elég szarul.-húzta el a száját Cal.

-Akkor gondolom ma nem leszek itthon egyedül.-jegyeztem meg leginkább magamnak.

-Hát, ha sikerül rávennem Asht, hogy kimozduljon a lakásból, akkor de igen.-felelte Cal és már ott se volt. Valamiért mindig is Cal volt a gondoskodóbb négyünk közül, de persze ez volt az egyik ok, amiért mindannyian szerettük. Csináltam magamnak valami kaját és leültem a kanapéra. Reggeli után a telefonomat nyomkodtam, amikor jött egy üzenetem. Megnyitottam. Az üzenet Miketól jött.

Mike💞: Az normális, ha Crys helyett téged akarlak megcsókolni?🤔

Hemmo💞: Megkértelek, hogy erről ne beszéljünk...

Mike💞: Tudom. Nem válaszoltál a kérdésemre.

Hemmo💞: Nem. Nem normális. Te Crystalt szereted.

Mike💞: Már egyre kevésbé...

Hemmo💞: ???

Mike💞: Folyton kiakad, ha veletek vagyok. Pedig tudja, hogy ti azért fontosabbak vagytok.

Hemmo💞: Ez azért aranyos. Mármint az, hogy mi fontosabbak vagyunk.

Mike💞: Te vagy az aranyos...🙄

Hemmo💞: MIKE!!!!

Mike💞: Jó, bocsi... de ez az igazság🙄

Hemmo💞: Köszönöm... vagy mi...

Mike💞: Most zavarba jöttél?😏

Hemmo💞: NEM!

Mike💞: Akkor miért kiabálsz?😂

Hemmo💞: Csak gyere haza és úgy megverlek, hogy reggel nem fogsz tudni járni se...

Mike💞: Nem azt akartad írni, hogy megdugsz?😏😏

Hemmo💞: Fejezd be....

Mike💞: Miért? Tegnap nem ezt mondtad...😏

Hemmo💞: Mert melletted még gondolkodni se tudok...

Mike💞: Az érzés kölcsönös. Teljesen elveszed az eszem...

Hemmo💞: Na jó, ezt a beszélgetést most fejezzük be, mielőtt Crystal meglátja... töröld ki.

Mike💞: Nincs mit titkolnom előtte🤷‍♂️

Hemmo💞: Csak tedd, amit mondtam...

Mike💞: Rendben. Este találkozunk😘

Hemmo💞: Oké.

Hát ennek el ment az esze. De nekem is. Miért vigyorgok annyira, hogy úgy nézzek ki, mint egy idióta? Ja tudom. Mert egy idióta vagyok. De Mike azt írta, hogy elveszem az eszét. Remélem nem gondolta komolyan. De ugyanakkor az is jó lenne, ha komolyan gondolta volna. A Cashton páros egyébként egész nap Ash szobájában volt. Kicsit furcsáltam a dolgot, de nem érdekelt különösképpen. Mike késő este ért haza és levágódott mellém a kanapéra. Ja igen. Egész nap ott voltam.

-Szi...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert Mike azonnal az ajkaimra tapadt. Nem ellenkeztem. Sőt. Vissza csókoltam. Pár perc múlva levegőhiány miatt váltunk el egymástól.-A.-fejeztem be az elkezdett köszönést.

-Szia.-suttogta bele az ajkaimba, mire halkan felsóhajtottam.-Nem azt mondtad, hogy, ha hazaérek megversz?-kérdezte vigyorogva, mire megforgattam a szemem és kissé eltoltam magamtól.

-Remélem tényleg kitörölted a beszélgetést.-néztem rá komolyan, mire Mike elmosolyodott.

-Hát, ami azt illeti...-kezdte, de közbevágtam.

-Mike! Töröld ki!-parancsoltam rá, mire sóhajtva elővette a telefonját és ott előttem törölte ki a beszélgetésünket.

-Tessék.-mutatta felém, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

-Köszö...-megint nem hagyta, hogy befejezzem, mert ismét az ajkaimra tapadt.

-Egész nap erre vártam.-tért át a nyakamra, mire halkan felnyögtem.

-Mike...-nyögtem, mire Mike eltávolódott tőlem.

-Valld be, hogy te is akarod.-suttogta bele a bőrömbe.

-Igen. Akarom. De nem most.-nyögtem, mire Mike sóhajtva vált el tőlem.-Még nem állunk kész rá és neked még mindig ott van Crystal.-jegyeztem meg, mire Mike halványan elmosolyodott és megcsókolt.

-Tudtam, hogy te is akarsz engem. Bár ki ne akarná csodás testem?-mutatott végig "csodás testén", ami amúgy tényleg csodás.

-Idióta.-jegyeztem meg, majd megkérdeztem.-Ma is alszol velem?-kérdeztem reménykedve.

-Nem te magad mondtad, hogy az előző éjszakáról ne beszéljünk?-kérdezte, mire megforgattam a szemem.

-De igen. De nem bírok betelni veled.-cirogattam végig arcát, mire elmosolyodott.

-Az érzés kölcsönös.-nyomott csókot ajkaimra a legjobb barátom.

Legjobb barátok. Vagy kicsit több? (Muke)💞Befejezett💞Donde viven las historias. Descúbrelo ahora