14. rész

428 28 2
                                    

Cashton pillanat😍💞

~~~

♡Cal♡

Azt hittem, hogy Ash közelében végre ki tudom verni a fejemből Mikeot. Ez sikerült is egészen addig, amig Mike és Luke be nem jelentették, hogy szerelmesek egymásba. Csak mentem a fejem után. Nem törődtem semmivel. Sétálás közben utat engedtem könnyeimnek és lerogytam a közeli padra. Hirtelen valaki leült mellém és megérintette a térdem. Felnéztem. Ash volt az. Nem szólt semmit csak átölelt. Erre most szükségem volt. Kissé eltávolódtam tőle és belenéztem szemeibe.

-Jól vagy?-kérdezte.

-Azt hiszem.-bólintottam és szememet beletöröltem a puloverembe, mielőtt újra folyni kezdenek a könnyeim. Ash óvatosan megérintette az arcom, én pedig belesimultam tenyerébe. Nem tudom, hogy, hogy történt, de a következő pillanatban megéreztem Ash ajkait az enyémeken. Nem haboztam, visszacsókoltam. Talán Ashnek mégis sikerült velem elfejetettni Mikeot. Ash elvált tőlem.

-És most jobban vagy?-kérdezte homlokát az enyémnek támasztva.

-Sokkal.-bólintottam.-Ismételd meg.-kértem szinte suttogva. Ash halványan elmosolyodott és újra megcsókolt, derekamnál fogva közelebb húzott magához, én pedig beletúrtam a hajába. Végül levegőhiány miatt váltunk el egymástól.

-Csak meg akartam köszönni, hogy mellettem voltál, mikor a padlón voltam.-jegyezte meg Ash, mire elmosolyodtam. Keze feljebb csúszott és összekulcsolta a nyakam körül.

-Ha te így köszönsz meg bármit is akkor gyakrabban fogok olyat tenni, amit meg kell köszönnöd.-jegyeztem meg, mire Ash felnevetett.

-Szóval tetszik?-kérdezte és újra megcsókolt.

-Igen.-tértem át a nyakára, mire halkan felnyögött.

-Cal...-szólalt meg egy sóhaj kíséretében, mire elváltam nyakától és a szemébe néztem. Ash nem mondott semmit csak ajkaimra tapadt. Mikor elváltunk egymástól csak akkor szólalt meg.-Már tegnap is el akartam mondani, de nem volt hozzá bátorságom. Szeretlek.-suttogta és újra megcsókolt.

Legjobb barátok. Vagy kicsit több? (Muke)💞Befejezett💞Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon