Fehér Rózsa

Tervek

Szitkozódva rohantam végig az iskola tömött folyosóin,nem törődve azzal hogy éppen kit- vagy mit lökök fel. Tekintetemmel Lexyt kerestem, aki persze a két szolgájával támasztotta a falat, és egy szőke, magas sráccal beszélgettek. 

Nem érdekelt, hogy milyen bájcsevejt szakítottam éppen meg, csak beszélni akartam vele. Beleordítani az arcába, hogy az életünkkel játszadozunk, és egyre közelebb vagyunk a halálhoz. Ő meg holmi fiúcskákkal beszélget.

A magas szőkeség felnézett, és minden valószínűséggel észrevette, hogy közeledek felé ugyanis odaszólt valamit az csatlósainak és elviharzott a mosdók felé. Követtem őt, tudtam hogy egy biztonságos helyre akar menni, ahol senki sem látja meg, hogy velem mutatkozik. 

Könyökével belökte a lánymosdó nyikorgó ajtaját, majd benyitott a fülkékbe, hogy megbizonyosodjon, hogy egyetlen egy ép lélek sincs a helyiségben. Szememmel követtem a rögtönzött ellenőrzésért, miközben a hideg, zöld csempével borított falnak vetettem a hátam.

- Elmondanád, hogy mégis mi a franc volt ez a színjáték? - jegeskék szemét az enyémbe fúrta, és arcvonásai megkeményedtek ahogy próbálta kordában tartani a dühét.

Hitetlenkedve néztem rá. Mi az, hogy még engem hibáztat ezek után? Azok után, hogy kiderült, hogy Michael volt az egyik rózsa?

Hátamat a falnak vetettem és az egyik már kicsit megkopott, kék csempére szegeztem a tekintetem. Meg kellett valahogy nyugodnom, szóval az összes haragomat belesűrítettem a nézésembe, és arra a szegény, a kosztól már inkább szürkéskék négyzetre összpontosítottam. 

- Most mit bámulsz? - Lexy elém lépett, teljesen elállva a rálátásomat a falra. 

Felnéztem rá, egyenesen bele azokba a zöldes barna szemekbe. Sóhajtottam, de még mindig képtelen voltam megnyugodni.

-Tudom ki az ötödik rózsa. - kezdtem, még mindig tartva a szemkontaktust. - Michael Barrington.

-Ezt meg honnan veszed? Találgatni én is tudok, ez nem egy játék Rosalie, mind megfogunk halni.

Egy pillanatra elképedtem, de láttam rajta, hogy ő is meglepődött.

-Te...

Hirtelen a szavamba vágott, és gyorsan megköszörülte a torkát.

-Morgó. Rosszul hallottad.

Csak álltam miközben a győzelem bódító íze kezdett szétterjedni a számban. Felnéztem rá, és most már vigyorogva kezdtem bele a mondatomban.

-Szóval, kedves Lexy - szavam hallatán hüledezve bámult rám - mit javasolsz, mit tegyünk?

Láttam ahogy egy percre elgondolkodik, majd olyan könnyedén, mintha csak arról kérdeztem volna, hogy melyik gyorsétterembe együnk, magabiztosan válaszolt.

-Nézz utána a Fehér Rózsának. Mindent tudnunk kell róla, módszereitől kezdve az anyja nevéig minden fontos lehet. Én addig körbe kérdezősködök, hátha így hamarabb megtaláljuk a többi két embert.

Mielőtt válaszolhattam volna Lexy telefonja megrezzent. Szó nélkül elővette rózsaszín táskájából, ám hirtelen eltátotta a száját és meredten nézte a kijelzőt. A telefon erős fénye ami az arcába csapódott, na meg a hirtelen sápadtság miatt a lány úgy nézett ki mint aki bármelyik pillanatában összeeshet és meghalhat. 

Milyen tragikus módon halna ki a Roberts dinasztia... - gondoltam magamban.

-Nézd. - Olyan halkan és erőtlenül suttogta ezt az egyetlen szócskát, hogy félő volt, hogy esetleg Lexy tényleg eszméletét veszti.

Strasszköves telefonját felém fordította, így már én is bepillantást nyertem az előbbi értesítésbe.

Fehér Rózsa:

Lexykém, láttam nagyon szeretsz szórakozni. Esetleg meginvitálhatnálak egy találkára velem? Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk mulatni!