EGYSZER

▫13▪

Naomi Williams

Kopogok Aaron ajtaján és várom, hogy kinyissa. Mikor meglátom, eláll a lélegzetem egy pillanatra, mivel istenien fest. Ám rögtön ez után elnevetem magam, mert úgy néz ki, mint aki luxus étterembe készül. Bár... Azt hiszem nem hibáztathatom érte.
–Nem kell öltönyben jönnöd. –kérdőn néz rám, elvégre ez a szokásos viselete. Mielőtt kérdőre vonhatna, vagy egyáltalán megszólalhatna, a nyakkendőjéért nyúlok, és lassan elkezdem kioldozni. Megmerevedik, mikor rájön, mit csinálok.
Egy pillanatra megtöröm a mozdulatot, mikor realizálom, hogy milyen közvetlen vagyok. Feszülten áll egyhelyben, mint aki nem mer megmozdulni. Apró mosolyra húzom a szám és folytatom, amit elkezdtem.
Zakójából is lassan kibújtatom; a feszültség vágható közöttünk, mikor ujjaim egy pillanatra súrolják a bőrét. A néhány másodperces művelet hosszú óráknak tűnik, mikor mélyen szemébe nézve óvatosan a kezébe nyomom a ruhadarabot.
Olyan bensőséges hangulat alakult ki, ami komoly problémákat okoz zavaros lelkemnek. A szívem hevesen ver, a szemhéjam kezd lecsukódni. A fejem enyhén oldalra billentem és közelebb szeretnék húzódni hozzá bódító illata csábítására.
Villámcsapásként ér a felismerés, hogy ezt marhára nem kéne. Megtöröm a pillanatnyi varázst és erőltetett mosolyra húzom a szám. –Vidd be. –simítom végig a –már kezében tartott– zakón.
Azonnal megfordul, és szépen leteszi valahova.
Ahogy felém fordul, halk sóhaj szökik ki ajkaim közül.
Őszintén mosolyogva nézem, ahogy szemei félrenéznek és fülei vörösödnek, pókerarca ellenére. Annyival valóságosabbnak, elérhetőbbnek tűnik, mikor ilyen. –Még veheted egy kicsit lazábbra a figurát, Aaron. Moziba megyünk, egy mesére. –emlékeztetem kuncogva, majd előre sietek.

Nem telik bele sok időbe, megjelenik Aaron is. Inge alját kihúzta a nadrágból, ujjait feltűrte, a ruhadarab felső részét pedig enyhén szétnyitva hagyta, kigombolása után. Szexin néz ki. Túl szexin.

▪▪

Az út csendesen telt, ami felettébb meglepő volt számomra.
Megszoktam már, hogy vagy hangosan, vagy némán, de gyűlöljük egymást. Ezért volt számomra különös az, hogy kifejezetten élveztem a biztonságos nyugalmat, amit a közelsége gerjesztett.
Kellemes hangulatban érkezünk meg a mozihoz és szállunk ki az autóból. Aaron még mondd valamit Franknek, aztán hozzám siet.
Ahogy a plakátot nézegeti, erősen gondolkodva rám néz.
–Meg mernék esküdni, hogy erről már hallottam... –motyogja, amit meg is hallok. Csillogó szemekkel nézem a hatalmas fényképet és áradozni kezdek neki.
–Persze, hogy hallottál! Ez a mese évekkel ezelőtt kijött, sőt könyv is van belőle. –kérdőn rám néz és mérlegel, hogy feltegye e a következő kérdését. Végül alig észrevehetően bólint és megszólal.
–Akkor miért akartad annyira megnézni? –érdeklődik színtiszta jóindulatból, ami őszintén –ma már tucatjára– meglep.
Arra számítottam, hogy tesz egy gúnyos megjegyzést vagy egyszerűen itt hagy. Gyorsan megrázom a fejem és lágy hangon válaszolok.
–Nos, éppen Madridban tartottam idegenvezetést, amikor vetítették. Mire hazaértem, már csak online volt fent. –arca újból értetlenkedő formát ölt, mire kedvesen folytatom. –Tudod, egy mozi teljesen más. Beülni a hatalmas vászon elé, emberek közé, a kissé poros székekre. Pattogatott kukoricát majszolni és szinte elmerülni a képkockákban. Olyan közelinek érzed a sötét teremben a vibráló filmet, hogy beleképzeled magad a történetbe. Ahogy leoltódnak a lámpák és hirtelen csak az óriási vásznon világít a vetítő fénye, egyszerűen mesés! Mindig tudod, hogy kétszer akkora adag pattogatott kukoricát kell venned, mivel az előzetesek alatt, simán befalsz egy normál adagot és... Mi az? –félbe kell szakítanom magam. Aaron nevető szemei és mosolya kibillent az áradozásomból.
–Semmi. –feleli mosolyogva. Az ilyen pillanatokban, belé tudnék szeretni. Meg kell mosolyognom a saját gondolatom.
Ugyan. Túl kevés van belőlük. Nem lenne elegendő 1000 év sem, hogy összegyűjtsünk annyi ilyen pillanatot, hogy megkaphassa a szívem. Mégis, most ki akarom élvezni, hogy ilyen.
–Mennyit jelent a kétszer akkora? –kérdezi Aaron, már a sorban állva. Először nem tudom, miről beszél, de aztán ránézek a pattogatott kukoricákra és válaszolok, miközben azt gondolom: figyelt rám, emlékszik.