Panther - Naruto ff [Átírás alatt]

Egy démon démoni múltja

Visszaemlékezés

Egy ezüst hajú fiú rohant végig az utcán. Nem nézett se jobbra, se balra. Nem akarta látni a gyűlölködő pillantásokat. Az utca sarkon befordult majd egy kissé kopottas, de barátságos hangulatú házba lépett be.

-Haza értem! -kiáltotta a fiú. Léptek hallatszottak majd az ezüst hajú fiúnál kb. 4-5 évvel idősebb, barna hajú fiú jelent meg. Átölelte az ezüst hajút, aki most először elmosolyodott.

-Bátyó!-nevetett. Két további személy csatlakozott az ölelkezéshez. Egy szintén barna hajú nő és egy ezüst hajú férfi.

-Örülünk, hogy itthon vagy!-mondta a nő kedvesen összeborzolva legkisebb fia haját.

-Milyen volt a suli?-kérdezte a Dragoo Somelo névre hallgató férfi. Az ezüst hajú fiú, aki nem más mint a fiatal Solen, elkomorodott.

-Jó-mondta halkan majd felszaladt a szobájába. Somelo és Susana csak szomorúan bámultak fiuk után. A barna hajú fiú, név szerint Ginger, Solen után indult. Mikor benyitott a szobába egy már jól megszokott látvány tárult a szeme elé. Solen az ágyán kuporgott, miközben egy fuinjutsuról szóló könyvet olvasott. Mindig ezt csinálta ha rossz kedve volt. Bezárkózott a szobájába és olvasott. Ginger odalépett az öccséhez és gyengéden kivette a könyvet a kezéből. Solen durcásan nézett rá mire Ginger felnevetett.

-Ne duzzogj! Holnap én és apa küldetésre megyünk. Gyere segíts pakolni!-mondta mosolyogva. Solen felkapta a fejét majd ő is elmosolyodott. Imádott segíteni a bátyjának összekészülni egy-egy küldetésre. Ginger remek ninja volt, Solen álma pedig az, hogy ő is olyan kiváló shinobi lehessen mint a bátyja. A két testvér nevetve indult meg Ginger szobája felé, hogy összekészüljenek. A lépcsőfordulóból két alak nézte mosolyogva a jelenetet.

Másnap

Ginger felkötötte a homlokára a Sárkány rejteki fejpántot. Somelo már a nagykapuban várta az indulást. A két ninja mosolyogva köszönt el Solentől és Susanatól. A két otthon maradott sokáig figyelte a távolodó alakjukat majd elindultak haza.

1 héttel később – Solen szemszöge

Anyukámmal megbeszéltük, hogy a munkahelyén találkozunk és onnan megyünk haza. Beléptem a kórház kapuján majd odasétáltam recepcióhoz. A recepcióstól is megkaptam a jól megszokott gyűlölködő pillantást, de én ezzel nem törődve megkérdeztem.

-Hol találom Dragoo Susanat?- a nő fintorgott majd néhány másodperc keresgélés után válaszolt:

-A 19. kórteremben van- biccentettem majd elindultam arra felé. A kórterem elé érve hangos zokogásra lettem figyelmes. Először arra gondoltam, hogy inkább kint várok, de kíváncsi voltam mi folyik bent. Percekig álltam az ajtó előtt, de végül a kíváncsiságom győzött. Résnyire nyitottam a ajtót és belestem. Olyan látvány fogadott amit sose fogok elfelejteni. Két holtest volt egy-egy futonra lefektetve. Ruhájuk szakadt volt, testük szinte minden szegletét sebek és vér borította. És ami a legrosszabb... ez a két ninja apa és Ginger volt. Anya mellettük térdelt és keservesen sírt. Éreztem, hogy az én szemem is megtelik könnyekkel amik lassan lefolytak az arcomon. Talán percekig, talán órákig álltam az ajtóban sokkos állapotban mikor is nyílt az ajtó és kilépett az anyám kollégája rajta. Mivel én az ajtó előtt álltam sikerült fellöknie. Anya kinézett a nagy robajra majd mikor meglátott engem még hangosabban kezdett zokogni és átölelt. Alig érzékeltem valamit a körülöttem történő dolgokból. Egyetlen dolgot éreztem és azaz üresség. Talán ez volt az a pont ami felborította az amúgy is összekuszált életem.

1 évvel később...

Anya sose mutatott fájdalmat előttem. Mindig egy tökéletes mosollyal az arcán fogadott, mindig csak csupa boldog dologról beszélt. Persze nem tudhatta, hogy látom ahogy lehervad a mosoly az arcáról mikor elfordul. Vagy, hogy mikor azt hiszi, hogy már alszom, hallom ahogy keservesen zokog a szobájában. Bármennyire is próbáltuk megjátszani az ellenkezőjét, a napjaink szürkén és szomorúan teltek. Pont mint a mai.

Szokás szerint egyedül gyakoroltam a falutól egy távolabbra eső gyakorlópályán mikor is füstfelhőt láttam meg a falu irányából. Először nem törődtem vele, de a felhő csak sűrűsödött. Rohanva indultam el a falum felé. Ahogy egyre közelebb és közelebb értem, megcsapta az orromat a füst csípős szaga. De valami más is keveredett ebbe...vér. Meggyorsítottam a lépteim majd egy utcán találtam magam. A házak égtek, mindent vér borított, jó pár hullát is láttam. Szörnyülködve jártam végig az utcákat. A hullák között voltak ismerősök, osztálytársak, Ginger néhány volt barátja és ismeretlen shinobik, általam nem ismert fejpánttal a homlokukon. Hirtelen eszembe jutott a saját otthonom, az édesanyám... Rohanva indultam haza fele, szinte repülve tettem meg a távot. A házunk már javában lángolt. Beléptem a még félig ép tolóajtón. Gyorsan végig pásztáztam a szobát majd a szemem megakadt egy nagydarab ismeretlen shinobin. A ruhájánál fogva tartotta a jól láthatóan rettegő édesanyámat. Mikor észrevett engem ahogy még mindig lesokkolva állok az ajtóban, elvigyorodott. Visszafordult az édesanyámhoz majd a szívébe szúrta a kezében tartott katanát.
-So..len..-lehelte az utolsó szavát. Könnyek gyűltek a szemembe. A lábam megremegett majd térdre estem. Látásom mintha ezerszer élesebb lett volna. Akkor ugyan még nem tudtam de felébredt a Drajutsum. A shinobi most elindult felém. Az agyamban egy hang kiabálta, hogy fussak, de egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Az ismeretlen egyre csak közeledett majd hirtelen fennakadt a szeme. Fél méterre tőlem esett össze. Hátából egy tucat kunai állt ki. Felnéztem. Egy férfi lépett be a már nagy részben hiányos fal helyén. Odalépett hozzám majd átölelt.
-Most már minden rendben lesz-suttogta vigyorogva, bár ezt én nem láthattam.

Oké. Szóval megígértem, hogy gyakrabban lesznek részek erre meg eltűnök... kezdhetnék magyarázkodni, de azt hiszem az akasztást már nem kerülöm el. xD Ennek ellenére remélem tetszik, a következő rész ismét a jelenben fog játszódni. Ha tetszett akkor kérlek támogassatok egy vote –al és egy kommentel. :D