SHINE • woosan [ateez]

[prológus]

- Minden akkor kezdődött. Minden azon az istenverte szombat estén kezdődött. A mai napig kristálytisztán él az emlékezetemben, de hogy is felejthetném el? Felforgatta az egész életem. De ne szaladjunk ennyire előre, hadd avassalak be...

•

Szeptember hetedike, este hét óra negyvenhárom perc. Türelmetlenül várakozott a lepukkant buszmegállóban, ahol a megbeszélt találkája volt. Pontosabban lett volna, ha a fiatalabbik - szokása szerint - nem késett volna immár negyed órát. Idegesen söpörte odébb a szemébe lógó rózsaszínre kopott tincseket és alig észrevehetően kezdte fejét ütemesen mozgatni a fülében szóló dalra. Szeretett így elveszni a hangok kavalkádjában, élvezni a ritmust, kizökkenés nélkül. Ilyenkor mindig teljesen át tudja adni magát a zenének, mintha a lelke egy darabja lenne. Talán ez így is van. Behunyta szemeit, s mélyet szippantott a külváros kellemes levegőjéből. Az elmúló nyár illata még valahol ott bújkált, talán csak arra várva, hogy megmentse valaki a zord tél elől, amely vészesen közeledett.
Csak akkor volt képes kinyitni pilláit, mikor a nála fiatalabb barátja hasbavágta.
- Auuu - szisszent fel fájdalmasan, s kihúzta fülhallgatóit. - Te jársz gyúrni, vagy mi?
- Örülök, hogy feltűnt - húzta ki magát büszkén a kisebbik, bár inkább aranyos hatást keltett, mintsem szexit.
- Ja, az is feltűnt, hogy az időérzéked semmit se fejlődött... Gyúrhatnál arra is - nevetett, mire majdnem újabb ütés áldozata lett.
- Ne rágódj a múlton, Wooyoungie, inkább gyere, induljunk! - azzal fogta magát az alacsonyabbik és megindult a hűvös utcáknak, meg sem várva a másik válaszát.
Megcsóválta a fejét, s beletúrt rózsaszín - ami eredetileg vörös volt - hajába, hogy aztán a kisebb után induljon. Elég rég óta ismerte már, de folyamatosan tudott neki meglepetéseket okozni. Talán az egyetlen barátjának is nevezhetné, nem az a szociális típus... A másik viszont az, nagyon is. És emiatt Wooyoungnak is jut bőven barátkozási lehetőség, akkor is, ha ő ezt nem igazán díjazza. De hogy is mondhatna nemet a kisebbiknek?
- Itt vagyunk! - kiáltott az alacsony, majd előkapva telefonját tárcsázott valószínűleg egy bent tartózkodót. - Szia Hyung, igen, itt vagyunk az ajtónál! Wooyoungie is!
- Én miért nem vagyok Hyung? - suttogta oda neki az említett színlelt haraggal.
- Mert túl aranyos és ártatlan vagy - közölte miután letette a telefont.
- Jongho... Annyiszor kértelek, hogy ne hívj aranyosnak... - sóhajtott Wooyoung, de a másik mindezt figyelmen kívül hagyva lépett be az imént kinyitott alacsony, fém kertkapun. Az ajtónál egy hevesen integető fiú állt. Nem volt különösebben magas, fekete haja egyik oldalt néhol takarta szemét és ijesztően hasonlított egy Így neveld a sárkányod karakterre.
- Gyertek gyorsan, nekem vissza kell szaladnom a grillhez! Többiek a nappaliban - hadarta egy szuszra, s már rohant is az előbb említett helyre, ahonnan nem mellesleg mennyei illatok szivárogtak Wooyoung légzőszervébe. A két fiú belépett a kis előszobába, levették cipőjük, majd Jongho vezetésével a legnagyobb szoba felé vették az irányt, ahonnan már javában kihalladszódott a beszélgetés és a hangos zene. Torkában dobogó szívvel közeledett a szobához alacsony barátjával, ki egy határozott mozdulattal lenyomva a kilincset tárta ki az ajtót. És ekkor látta meg.