SHINE • woosan [ateez]

[öt]

- S-san - próbálta formálni a szavakat, de az álmosság és az alkohol erősen tiltakozott ez ellen. Igazából maga sem tudta, mit akar mondani a felette tornyosuló szőke fiúnak, aki még mindig nyakhajlatában volt elrejtőzve.
- Igen? - mormogta halkan, mintha őt is megrészegítette volna a Wooyoungból áradó szag. Pedig nem erről volt szó. Őt Wooyoung maga tette ilyenné.
A pink hajú fiú nem válaszolt. Nem tudta, mit mondhatna, vagy hogy akar-e bármit közölni a másikkal, azonban mikor az egy apró csókot lehelt a nyakára, egy kisebb sóhaj szökött ki ajkai között. Egész testét elöntötte egyfajta kellemes bizsergés, ahogy San egyre több helyen tapasztotta ajkait nyakára, majd egyre lejjebb, kulcscsontja felé...

•

Szeptember nyolcadika, vasárnap, délután fél egy. Wooyoung lassan és óvatosan nyitotta ki szemeit a kicsit sem rövidnek mondható éjszaka után. Megpróbált felülni, de egyből meg is bánta, ahogy az istentelen fájdalom, amit másnaposságnak hívnak, belenyilallt a fejébe. Kissé megszédült, majdnem rásesett a mellette fekvőre. Egy pillanat... A pink hajú kis híján felordított, mikor meglátta, ki fetreng az ágy másik oldalán. Kócos, szőke tincsei néhol a szemébe lógtak, ajkai kissé elnyíltak egymástól, így szuszogott Wooyoung oldalán. A fiú próbált visszaemlékezni az estére, de annyit ivott, hogy ez lehetetlen volt. Csak remélni tudta, hogy semmi hülyeséget nem csinált, hiszen Choi San feküdt ott, teljes valójában.
- Felkeltél? - fordult meg egy nagyot ásítva, kezét a rémült pink hajú combjára helyezve. Te jó ég, ugye mi nem... - gyorsan elhessegette a gondolatot, ez teljességgel lehetetlen. Annyira nem lehetett részeg.
- Hé - fejtette le kezét óvatosan, s megpróbált rá nézni, hátha végre hajlandó kinyitni szemeit.  Nagy morgolódva ugyan, de a másik megtámasztotta fejét tenyerében, s tekintetét Wooyoungra emelte. Volt benne valami... Valami, amit nem tudott megmagyarázni a pink hajú. Valami vonzó, tüzes, mintha szemeivel felégethetné egész testét.
- Mondd csak, Woowoo, figyelek - bólintott, a másik pedig szeretett volna falra mászni az új becenevétől.
- Nos... Izé, mi ketten... Este... - érezte, ahogyan arca egyre erősebb árnyalatát veszi fel a vörös színnek. Miért nem képes csak úgy kimondani?! Az sem sokat segített, hogy mikor Sanra pillantott, ő önelégült mosolyra húzta ajkait. Az a tipikus Choi-San-mindent-tud mosoly.
- Mondtam, hogy kibaszott aranyos vagy - rázta meg fejét, s ő is felült, egyenesen Wooyounggal szemben. Végignézett arcán, s beharapva alsó ajkát legeltette egy darabig szemeit száján, majd nyakán.
- O-oké, de... - lesütötte szemeit, egyszerűen nem tudott a szőkére nézni. Mi van, ha jogosan fél és tényleg történt valami?
- Ne aggódj - nevetett fel hangosan, amitől még jobban kivehetőek voltak gödröcskéi. - Nem csináltunk semmi különöset. Persze ha az nem számít, hogy egy pár nyakpuszitól is édesen sóhajtoztál.
A pink hajú nem tudta eldönteni, jó vagy rossz, hogy csak ennyi történt. Jó, mert nem akart lefeküdni Sannal. Semmiképp. Viszont rossz volt abból a szempontból, hogy egyáltalán történt valami. Ahogy belegondolt az előző estébe, arca még pirosabbá vált, hiába igyekezett fékezni zavarát.
- Nézd, valahogy így - mondta, majd egy hirtelen mozdulattal csúszott közelebb Wooyounghoz, gyengéd puszit nyomva a nyakhajlatába, talán kicsit meg is nyalva azt. A pink hajú összeszorított szájjal figyelte a jelenetet, majd amilyen gyorsan csak tudta, eltolta magától a szőkét.
- San, ezt nem szabad - nézett rá komolyan. - És nem is akarom.
- Tudom, tudom - forgatta meg szemeit. - Te mással akarod.
A pink hajúban eddig összegyűlt önbizalom ismét porrá lett. Tehát tegnap este részegen kitálalt Sannak a kiszemeltjéről és még a nyakát is neki adta. Szeretett volna felszívódni, vagy legalább meg nem történtté tenni az előző éjszakát. Lassan felállt, s kisétált a szobából, magára hagyva a csodálkozó szőke fiút.
Kint a nappaliban egy éppen sürgő-forgó Seonghwa fogadta.
- Szia, Hyung, segítsek? - támolygott oda hozzá Wooyoung.
- Jézusom, ilyen állapotban inkább ne - mosolygott, s leültette a pink hajút a kicsit még kaotikus állapotban lévő, morzsás kanapéra. Ő csendben figyelte a másikat, s azon gondolkodott, hogyan lehet ennyi energiája egy átbulizott éjszaka után.
- A többiek a konyhában vannak, kivéve Yunhot és Mingit - mondta a dohányzóasztal törölgetése közben Fogatlan. - A legfelső szekrényben van fájdalomcsillapító, ha esetlge nagyon rosszul lennél.
A másiknak több se kellett, a saját komótos tempójában indult meg a helyiség felé.
- Jó reggelt, Csipkerózsika - fogadta vigyorogva az épp kávét készítő Hongjoong. Jongho és Yeosang az saját adag italukkal már az asztalnál beszélgettek.
- Jongho, menjünk haza - közölte Wooyoung egy pohár víz kitöltése közben. Megkereste a gyógyszert, s bevett egyet italával.
- Mi? Woo, még nagyon korán van - nyafogott a fiatalabb, de a pink hajú szúrós tekintetével nem akart ellenkezni. - Jó, legalább várjuk meg Mingiéket...
- Nem - felelte kedvetlenül, s elindult az előszobába felvenni cipőjét. - Ha nem jössz, nem jössz, én elmentem. Sziasztok.
Jongho utána szaladt, de csak az ajtó csapódásával találta magát szemben. Nagyot sóhajtva indult vissza a konyhába, mikor ismét babrálást hallott, majd a falap zárását. Ki a franc ment el köszönés nélkül?