SHINE • woosan [ateez]

[hét]

San hatalmasat sóhajtott, persze csak magában. Nem akarta itt hagyni a pink hajút, tehetetlenül, egyedül és másnaposan. Lassan megfordult, hogy a talpra állni próbáló fiúval találja szembe magát. Wooyoung azonban ahogy felegyenesedett, kibillent egyensúlyából, a másik pedig hiába kapott utána, vele együtt huppant vissza az ágyra. Immár tehát előző helyükön kötöttek ki, a szőke felül, két oldalt a rózsaszínes hajú - és arcú - fiú feje mellett kezei, arcuk elhanyagolható távolságra. Szinte érezték, ahogyan a fejükben lévő kerekek kattogása szikrákat pattint. Vagy talán a forró levegő miatt van ez, amit egymásra lehelnek? Ki tudja. Sanban elsöprő vágy lett úrrá, hogy egyre közelebb hajoljon a másikhoz, kinek hatalmas szemei és telt, hajával megegyező színű ajkai olyan hívogatóak voltak. Csábították, mint a tiltott gyümölcs. Megnyalva száját, hajolt lejjebb, már érezve az alatta lévő heves légzését. Folyamatosan tartotta a szemkontaktust, ahogyan egyre közelebb és közelebb ért hozzá.
- Wooyoung? Itthon vagy? - hallották a túlságosan ismerős hangot. Szinte azonnal kipattantak a mámorból, ahogyan közeledtek a léptek, majd nyílt az ajtó, s a következő dolog, amit láttak, csupán egy eléggé meglepett Jongho volt.
- Oh... Szia, San - motyogta maga elé, majd óvatosan kihátrált az ajtón.
- Menned kéne, a-azt hiszem - kezdte tolni az előbb említettet a pink hajú. A szőke csupán bólintott, s köszönés nélkül viharzott ki a nappaliba, majd mikor már a bejárati ajtóhoz ért volna, valaki megállította.
- Choi San - mormogta a hang, aki egyértelműen a legfiatalabbhoz tartozott.
- Szia, Jongie - fordult meg egy erőltetett mosoly kíséretében. - Mi újsá...
- Ide figyelj - sétált közelebb a másik, szinte az ajtóra kenve a szőkét. - Ha egy ujjal is hozzá érsz, kiheréllek. Tudom, milyen vagy. Nem emlékszel?
- Hogyne emlékeznék - fordította el fejét egy kissé fájdalmasabb, még mindig hamis görbülettel ajkain. - De annak már két éve.
- Ez nem változtat a tényen, hogy megtetted - húzódott arrébb Jongho, s karba tette kezeit.
- Megtörtént - javította ki, San szerint jogosan. Persze valahol a szíve mélyén tudta, hogy a fiatalabbnak igaza van, nem teljesen, de egy kicsit.
- Menj inkább - sóhajtott, s kinyitotta a szőkének az ajtót. Szótlanul lépett ki az ajtón, s komótosan sétált le a lépcsőházban.

•

- Bejöhetek? - kopogtatott a pink hajú ajtaján lakótársa. Érezte, hogy valami többről van szó annál, hogy másnapos.
- Gyere - hangja egész vékonynak hatott. Belépve a kis szobába azonnal az ágy szélén foglalt helyet. A másik párnába temetve arcát szenvedett. - Jongho, akkora idióta vagyok...
- Mondj újat - nevette ki, mire az ő arcában landolt a párna. - Na mesélj, mi a baj?
- Hát... - kereste a szavakat, ugyanis hiába tudja legjobb barátja, hogy mindkét nem érdekli, komolyabb fiú kiszemeltje sose volt. Ráadásul a másik társaságából... Nem tudhatja meg.
- Tetszik valaki, nem igaz? - húzta sejtelmes mosolyra ajkait. Túl jól ismeri a másikat.
- Talált - adta be a derekát a pink hajú.
- Na, mesélj róla! Hogy néz ki? - csúszott feljebb az ágyon izgatottan a kisebbik.
- Nos, magasabb nálam... És nagyon puha a haja - sorolta azokat, amikből Jongho talán nem jön rá a kilétére. - Olyan modell alkat, csak nemrég ismertem meg és... Fiú.
A fiatalabb, bár tartotta a görbületet ajkain, belül fortyogott. A legjobb barátja beleszeretett Sanba. Choi Sanba. Nem, ez képtelenség... Pedig a leírás tökéletesen illik rá. Ki más lehetne ez? De nem. Nem engedhette ezt, s jó oka volt rá, hogy ne engedje Wooyoungot a Choi fiú közelébe.