SHINE • woosan [ateez]

[hat]

Wooyoung amilyen gyorsan csak tudott, igyekezett haza. Még mindig émelygett kissé, de látványosan jobb volt az állapota, mint ébredéskor. Azonban akármennyit is segített a gyógyszer, meg kellett állnia az egyik saroknál, ugyanis gyomra nem szeretett volna tovább hintázni az alkohol maradékával, inkább mindent kiadott magából. Az előbbi javulásnak nyoma sem volt. Erősen kapaszkodott a sarkon álló ház kerítésébe, s hangosan köhögött hasa akciója után.
- A rohadt életbe, Wooyoung - hallott meg maga mögül egy túlságosan ismerős hangot. - Másnaposan nem kéne össze-vissza rohangálnod! - Fújtatott, valószínűleg a futástól. A pink hajú nem akart megfordulni. Nem akarta látni a sötét, szomorú tekintetet, nem akarta hallani a korholó szavakat. Pihenni akart. Egyedül.
Azonban ezek helyett két kar fonódott át hasán karjai alatt, olyan gyengéden, mintha a tavaszi szellő simogatná lágyan. Olyan finoman ölelte őt a mögötte álló, hogy nem tudta magát tartani - legördültek könnycseppjei az arcán, s halkan szipogni kezdett. Már megint gyenge, nem engedheti ezt meg magának. Lassan kibontakozott a fiú öleléséből, s megindult az utcán tovább, saját lakása felé. Illetve a Jonghoval közös felé, mivel együtt bérelték az apró kis kétszobást.
- Ne taszíts folyton el magadtól - vágta hozzá sértődötten a már mellé lépett San. - Az istenért, menni alig tudsz.
Azzal átvetette Wooyoung karját saját vállán, segítve neki a sétában. A hatalmas panelház elé érve a pink hajú el akart köszönni, de a szőke nem engedte. Továbbra is erősen szorította, ahogy beírta az általa diktált kódot. Hangos csapódással vágódott be mögöttük a vas ajtó. Az ősrégi, rozoga liftbe beszállva nyomták meg a 4-es gombot, majd zötyögve indultak meg felfelé. Nem beszélgettek, az egész út csendesen telt. Wooyoungnak nem volt mit mondania - kérdezni akart, ezer és egy dologról, de nem mert. Na meg persze fáradt is volt. Gondolatmenetéből San lágy hangja zökkentette ki.
- Hol van a lakáskulcsotok? - kérdezte. A pink hajú egy pillanatig vörös fejjel, némán állt, majd minden mindegy alapon végül válaszolt.
- A farzsebemben - hajtotta le fejét. A szőke ajkaira ismét felkúszott az az átkozott mindentudó mosoly, ahogyan jobb kezét Wooyoung zsebébe dugta. Megfogta a kulcsot, s enyhén megmarkolva a másik hátsó felét vette azt elő. A pink hajú nem
mozdult, nem akart semmit, csak szabadulni végre a másik mocskos kezeitől. Nagy nehezen végül sikerül bejutniuk, így azonnal szobája felé véve az irányt dől be ágyába. Csak remélni tudja, hogy a másik nem követi, bár az egyre hangosodó lépések nem erről árulkodnak.
- Most már nyugodtan elmehetsz - mormogja párnájába, s befordul a fal felé. Miért nem hagyja békén őt? Nincs szüksége társaságra, pláne egy ilyen este után. Ugyan az alkohol elfeledtette vele jelenlegi legnagyobb bánatát, mostanra elmúlt a mámor, csupán a fájdalmas valósággal tud szembenézni, mi szerint aki tetszik neki, mással van együtt, mást szeret. Más öleli, más csókolja.
- Nagyon szívesen, hogy hazahoztalak - San hangjában érezhető az enyhe sérelem, ahogyan közelebb sétál az ágyhoz, s leül a szélére. Pont, mint tegnap. - Beszélj róla.
- Nem akarok - fordul el méginkább Wooyoung.
- Tudom, hogy akarsz. Meg tudom érteni a helyzeted - tűnődik a szőke. - Velem is volt már ilyen—
- A kurva életbe Choi San! - ül fel hirtelen a pink hajú, homályos tekintetével egyenesen a másik szemeibe meredve. Könnyeivel küszköd, s szinte sugárzik belőle a düh. - Miért nem érted meg? Igen, kibaszottul bejön nekem Mingi! És nem értem, miért vagy ennyire rám állva, de elég volt! Én csak... Csak rá vágyom...
Lassan elcsuklott hangja. A másik érezte, hogy Wooyoung nem akarja, hogy ott legyen. Fájt neki, hiszen tényleg csak segíteni akart. Rossz volt számára egy olyan aranyos fiút, mint ő, szomorúnak látni. De el kellett fogadnia a tényt, mi szerint az ő küldetése itt véget ért, többet nem tud tenni a kis Pinky Pie-ért. Aprót bólintott, inkább csak saját magának, s indult volna ki az ajtón, mikor csuklójára egy gyenge, de határozott szorítás fogott rá.
- Maradj még...