Egy utolsó pillanat

8.

Elfordítottam a fejemet ezáltal elszakítva a tekintetemet a lány gyűrűsujjáról. Amin ott virított egy visszafogott mégis csodaszép gyűrű. Hát megint esküvőre készültek. Ezért nem akarta Scorpius, hogy csak úgy valamikor hazajöjjek. Hogy ne szembesüljek ezzel, mert tudta, hogy ki fogok borulni. És milyen igaza volt.

A könnyeimet visszatartva bocsánatot kértem a jelenlévőktől, majd a cuccaimmal a kezemben fölszaladtam az emeletre. Mögöttem ott jöttek a lányok is, majd becsukták mögöttem a régi szobám ajtaját. Lerogytam az ágyra és előtörtek az első könnycseppek.

- Hé, ne búsulj - simította meg a hátamat Lara - Az ő hibája, hogy megint nem a helyes döntést hozta meg. - mondta, majd halk kopogást hallottunk, és belépett az ajtón James új barátnője.

- Ne haragudjatok - mentegetőzött rögtön, amikor meglátott - Valamit megzavartam?

- Nem, dehogy is - próbáltam mosolyogni, és nem a pokolra átkozni a lányt, pedig ő nem tehetett semmiről. Csak éppen azzal a férfival jegyeztette el magát, aki a tudta nélkül is elcsavarta a fejem.

- Nincs semmi baj, csak most szakított a barátjával - vágta rá Betty, hogy mentse a helyzetet, de nem éppen sikerült neki.

- Ó, értem - lepődött meg - Csak be akartam mutatkozni. Kate vagyok. - nyújtotta a kezét, amit egy kis hezitálás után meg is ráztam.

- Sophie - mutatkoztam be én is.

- És még annyi, hogy James nem akart feljönni, de szeretnénk téged is meghívni az esküvőnkre - mosolyodott el, nekem pedig teniszlabda méretűre zsugorodott a hasam.

- Hogy merészeli a kis szarházi...? - kezdett volna bele indulatosan Lara, de leállítottam.

- Természetesen ott leszek - mondtam ki hatalmas gombóccal a torkomban - Köszönöm a meghívást.

- Szívesen. James azt mondta mindenképpen meg kell hívnunk, és én is meg szerettelek volna már ismerni - mosolygott mégjobban nekem pedig kedvem lett volna kivágni a mosolyával együtt az ablakon. De csak csendben álltam, és próbáltam nem nyilvánosan összetörni. Ellenben Lara már akkor elkezdett üvöltözni, mikor Kate kilépett az ajtón.

- Na, én most megyek, és szépen kiherélem azt a drága James Pottert! - állt fel indulatosan mellőlem. - Hogy meri még megforgatni a szívedben a kést? Nem elég, hogy elvesz valaki mást, még meg is hív az esküvőre? Ki tesz ilyet?

- Éppeszű ember nem, az biztos - rángatta vissza a folyosóról Betty, miközben próbálta befogni a száját, hogy lent ne hallják a dühkitörését.

- Figyelj, nem nagy dolog - sóhajtottam fel - Elmegyek, végignézem ahogyan egy másik lányt vesz el, majd végigülöm a fogadást, esetleg részegen megpróbálok felszedni valakit a tánctéren...

- Fantasztikus terv - paskolta meg a vállamat Lara, majd odanyújtott egy zsepit. - 3 éve találkoztatok utoljára, akkor sem beszéltetek sokat, biztos változott. Lehet, hogy már nem is szeretnéd ezt az énjét.

- Lehet - szipogtam, miközben mindhárman tudtuk, hogy talán még jobban is szerete, mint azelőtt.

Szipogva, sírva és zsepibe temetkezve töltöttem a következő pár napot, majd csak a kiállításomra mozdultam ki otthonról. Mondhatom fergeteges volt. Mindegy. Aztán valahogyan eljött az a nap is, amire egyáltalán nem vártam, nem voltam rá felkészülve, de ha tudom mi lesz a végkimenetele, akkor hatalmas vigyorral az arcomon ébredek fel aznap reggel. De nem is sejthettem semmit.

- Sophie, kérlek szeretnék veled beszélni - lépett hozzám Kate, miközben páran még a ruháját igazították - Kérlek magunkra hagynátok - nézett rájuk, mire azok kivonultak.