Rájöttem, hogy szeretlek /FÉLBEHAGYVA/

Prológus

Csáthi Liza vagyok, 17 éves. Egy ikerházban élek, ahol anyunak a testvére és családja a lakótársunk, de mi vagyunk a tulajok. Tehát itt, a Liliom u. 23. szám alatt lakik: Csáthi Levente, a bátyám, aki 21 éves és DJ-ként foglalatoskodik, Csáthi András, azaz apu, ő a negyvenes éveiben jár, anyuval párhuzamban, aki Csáthi Szilvia, lánykori nevén Juhász Szilvia. És egy fallal arrébb pedig Juhász Gergő él, ő a legkisebb unokatesóm, 7 éves, Juhász Eszter, 15 éves, egy suliba járunk, és az ikre, Juhász Márk, szintén 15 éves, a szüleik pedig, Juhász Zsolt, és Fekete Enikő. A kert közös, ezért gyakran csinálunk kerti partikat, így kilencen, azaz tízen, ugyanis Levinek van barátnője, aki jelen van legtöbbször. Andy (igen ipszilonnal írja, nem számít neki, hogy ez külföldön egy férfinév) kozmetikus és két évvel idősebb Levinél, ami nekem mondjuk picit bizarr, de mivel a gazdagabbak közé sorolható a családunk, ezért megértem. Legjobb barátnőm nincsen, mert Evelint és Jázmint úgyanúgy szeretem, mi hárman elválaszthatatlanok vagyunk. Barátom régen volt, de megcsalt, ezért most egy kicsit ,,szünetelek" (akkoriban sokat sírtam). Most kezdődik a július, lassan mindenki felfogja, hogy szünet van és jönnek a házibulik és fesztiválok szezonja, úgyhogy el is mentem futni ma, mert kell az alak a medencés összejövetelekre, illetve, mert imádok futni, kortársaimmal ellentétben.

Felkötöttem copfba a sötétbarna hajamat, felvettem egy szürke sporttoppot, egy fekete sorttal és belebújtam a kedvenc rózsaszín sportcipőmbe. Beraktam spotify-on egy lejátszási listát és kimentem a kapun, ahol legnagyobb meglepetésemre egy kamionba ütköztem. Megláttam Esztit, aki szomorúan fogott egy dobozt. Kikaptam a fülesem és odamentem hozzá.

- Szia, hát itt mi történik?- érdelkődtem riadtan, szomorú szomszédomat fürkészve.

- Költözünk, nem tudtad?- csodálkozott, nagy barna szemeivel pislogva.

- Nekem nem mondta senki, mikor indultok és hová?- lepődtem én is meg.

- Már elindultak a többiek, csak elbúcsúztam még néhány ismerősömtől, és kb. 50 km-re megyünk innen, egy tanyára, mert apa állatokat fog tenyészteni.- mesélte.

Pár perc múlva, indulnia kellett, ezért átöleltem a legelső barátnőmet, ugyanis, amikor megszületett Levi, akkor költözött ide a Csáthi család, majd mikor kiderült, hogy ikrek jönnek, akkor a Juhász család. Így én 2 éves korom óta ismerem Esztit, bár, csak a 4. évtől emlékszem is rá. Búcsút vettünk egymástól, mert egyikünk se tudta, hogy most mit kéne csinálni. Olyan hirtelen jött, egyszercsak kimentek. Persze, persze, még találkozunk, de egyébként mi lesz a ház üres oldalával? Így marad, vagy költözik ide valaki?

Végül, úgy döntöttem, hogy anya munkahelye felé veszem az irányt, hogy beszélhessünk. Anyu könyvelő és futva húsz perc odamenni. A friss levegő nagyon jól esett, nem tűzött elviselhetetlenül a nap, ezért kellemesen bírtam kocogni.

Szinte berontottam az anyukám irodájába, ahol szerencsére nem volt ügyfél, így az íróasztallal szemben lévő széken nyugodtan elterpeszkedhettem.

- Szia Lizi, futottál?- kérdezte mit sem sejtve anya, miközben papírokat rendezgetett.

- Helló, igen és amint kimentem a kapun, kibe futottam bele, kibe? A dobozokat hordó Eszterbe. Miért nem szóltál a költözésről? Levi sem tudja még?- kérdeztem felháborodva.

- Jaj, igen, nem akartuk előre megmondani, hogy ne akadj ki nagyon, és a testvéred sem tudja, tényleg sajnálom, de az ő döntésük volt. De minden rosszban, van valami jó!

- Mégis mi?

- Jön egy új család! Kátaiék!- jelentette ki boldogan. Egy idegen családdal közös kert, hát nem is tudom... Anya ugyan lelkes volt, de én tartottam az új család érkezésétől.

- Mikor jönnek?- érdeklődtem.

- Ma este lesz a családavatójuk, bográcsolunk.- vigyorgott még mindig.

- Öhm...oké! És hányan vannak?-kérdezgettem tovább.

- Csak hárman, Kátai Sándor, Kiss Barbara és a fijuk, Kátai Milán. Nagyon kedvesek, bár még csak a szülőkkel találkoztam.- mesélte anyu, nagy beleéléssel. Komolyan az 5 éves sem örül így a nyalókának...

- Ez valóban fergeteges.- dünnyögtem, majd ittam egy kis vizet és hazafelé vettem az irányt, mert a hír hallatán nem volt semmi kedvem másfelé futni. Egy óra alatt felfordult az életem, annyi a szomszédainknak, a közös sütögetéseknek és szülinapoknak. Vége van. De nézzük optimistán: új barátok, új társaság a születésnapokon, új szokások. Na jó, ezt nem lehet optimistán felfogni!