Rájöttem, hogy szeretlek /FÉLBEHAGYVA/

7. rész

Másnap délelőtt nem csináltam nagyon semmit, délután pedig jóbarátnő módjára elmentem Evelinhez készülődni. Mármint neki segíteni.

- Na, milyen színű sminket szeretnél?- kérdeztem.

- Szerinted milyen legyen?

- Natúr.

- Akkor legyen az!- vágta rá. Alapozót nem használtam, csak korrektorral segítettem a bőrhíbákon, aztán megcsináltam Evi szemöldökét, feltettem neki egy szájfényt és szempillaspirált. Smink pipa!

A haját copfba kötöttem, és az outfitében is segítettem. Egy fekete sportnadrágot és egy cuki űrlényes pólót vett fel, stílusának megfelelően.

Fél 3 volt, ezért sok sikert kívántam és hazamentem. A randi közben tűkön ültem. Reméltem, hogy az a fafej nem rontja el. 6 órakor megláttam Milán autóját, ahogy beáll a garázsba, ezért kirohantam.

- Mi volt?- kérdeztem riadtan.

- Ennyire érdekel?- kérdezte vigyorogva.

- A legjobb barátnőmről és a szomszédomról van szó, úgyhogy ja.

- Akkor minden rendben volt.- mosolygott, én pedig durcásan megfordultam, amiért nem mondott többet, de elkapta a karom és megfordított.

- Mi az?- kérdeztem.

- A fiúk nem szoktak ilyenekről beszélni, de majd Evelin elmondja az ő szemszögéből, jó?- kérdezte, mire bólintottam, aztán elengedett és elment. Visszamentem a házunkba és felhívtam Evelint.

- Szia, járunk!- kezdte, boldogan. Hogy mi??? Ez szuper!

- Komolyan? Mesélj mi volt!

- Hát elmentünk a Tisza-tóhoz, egy fél órára van innen, ott volt egy ilyen kajak bérlő hely, ahol csak egyszemélyes kajak volt, ezért beültem Milán elé, és vicceket mesélt, meg minden, aztán beugrott a vízbe, és mondta, hogy menjek én is, aztán bementem én is, mert vittem fürdőruhát, és egyszer csak összeért a szánk, aztán csókolóztunk, mondtam neki, hogy eddig nagyon tetszik a kajakozás, aztán hazavitt és megint megcsókolt...- mesélte nagy beleéléssel, de nekem valahogy összeszorult a szívem. Gergővel is így volt. Fej vesztve lihegtem utána, aztán megcsalt. Én nem akarom, hogy Evelinnel is ez legyen.

Annyira felhúztam magam ezen, hogy átmentem a Kátai családhoz. Barbi nyitott ajtót, megkérdeztem, hogy melyik Milán szobája, aztán pedig bekopogtam.

- Mi van már?- kérdezte Milán az ajtón túl. Valószínűleg nem rám számított. Benyitottam és köszöntem.

- Szia!- dugtam be a fejem.

- Ja, te vagy?- fordult meg a forgós székén Milán.

- Beszélni akarok!- mondtam, és becsuktam a szoba ajtaját.

Milán szobája fehér volt, fekete bútorokkal. Az íróasztalán egy laptop volt, amin éppen a facebook volt megnyitva. Leültem az ágyra és nekikezdtem.

- Evelinről van szó.- Milán leült mellém én törökülésben ültem felé nézve, ő pedig egyik lábát a másikra téve helyezkedett el és csodálkozva nézett rám.

- Tudod, lehet ez kicsit fura lesz, de nekem nagyon fontos. Evelin teljesen odavan érted, és nem akarom, hogy átverd, mert hát nektek, fiúknak könnyű, de minket kurva sokszor megcsalnak. És én tudom milyen, mert annál nincs szörnyűbb, ha hónapokon át nutellát zabálsz, meg régi képeket nézegetsz...- már könnybe lábadt a szemem a sok régi emléktől, de Milán rezzenéstelen arccal figyelt, és én tovább mondtam, fogalmam sincs, hogy miért.- Mindegy is! Mit számít ez nektek, csak kérlek, Evelint ne bántsd, mert nincs nála tündéribb lány a földön. Én is azt hittem, valakinek fontos vagyok, csak hát- itt a hangom végleg elcsuklott és zokogni kezdtem. Milán átölelt, én pedig a mellkasán sírtam. Fekete szempillaspirálom befogta a fehér pólóját.Megnyugtatott az ölelése.
- Nem tudom mi ütött belém.- suttogtam.

- Vigyázni fogok Evire, ne aggódj. Még senkit sem csaltam meg.- súgta vissza. Mi? Hogy lehet, hogy pont ő nem tekinti tárgynak a lányokat? Akiből a legjobban kinéznéd... Na ja!