Rájöttem, hogy szeretlek /FÉLBEHAGYVA/

1. rész

Hazaérve hajat mostam és mivel nem akartam Levit az ,,új lakótársak sztori"-ból kihagyni, ezért bekopogtam a szobájába.

- Mi van?- kérdezte fejhallgatóval a fején a kockuló bátyám.

- Szia, mondani szeretnék valamit, úgyhogy vedd le azt a hülyeséget a fejedről és told ide a képed.- morogtam. A bátyám nagy nehezen eleget tett a kérésemnek és felém fordult.

- Gyorsan, mert még tart a játék.- sürgetett.

- Kiköltöztek Márkék és ma jön valami Kátai család a helyükbe. Este lesz egy ,,családavató", főzünk a kertben valamit, majd gyere ki.- ismertettem vele a tényeket.

- Kátai Milánék ideköltöznek?- csodálkozott és a fejhallgatón lévő kis mikrofonba bemondta, hogy kiszáll a játékból.

- Aha. Te ismered őket?

- Egy buliban találkoztunk múltkor, jó fej nagyon.- mesélte.

- És egy éjszaka alatt rájöttél, hogy milyen ember?- vontam fel a szemöldököm. Én ezt sosem értettem, a fiúk mindig fél óra alatt eldöntik, hogy kivel érdemes barátkozni és kivel nem.

- Igen, na de most húzás, hugi, mert dolgom van- utasított, majd felállt és megfogta az ajtaja kilincsét, hogy ismertesse szándékait, miszerint be akarja csukni. Megfordultam és kimentem a szobából, majd felhívtam videochaten Jázmint és Evelint, hogy elmondjam nekik, mi történt.

Látszólag csak engem viselt meg ennyire a dolog, Levi lazán vette, és Jázminék is túl tették magukat ezen.

A délután további részében filmet néztem, majd amikor eljött a 6 óra, kinéztem az ablakon, ami a hátsókertre nyílik és mivel megláttam aput, aki egy sörpadot próbált felállítani, ezért úgy gondoltam, már ideje kimennem. Felvettem egy fekete farmersortot és egy NASA-s pólót, aminek behúztam a derekát. Ezután gyorsan kontyba fogtam a hajam és kimentem a kertbe, apunak segíteni, illetve megismerni a Kátai családot.

- Szia apu, segíthetek?- kérdeztem, miközben visszatartott mosollyal néztem apu bénázását.

- Nem kell, köszönöm, Levi tudja, hogy ki kell jönnie, egy 5 percre, legalább bemutatkozni, vagy végig bent fog kuksolni?- kérdezett vissza.

- Szóltam neki, úgyhogy szerintem ki fog jönni, főleg, hogy Milánnal már találkozott egy buliban.

- Ó értem, szóval nem egy mintagyerek lesz a szomszédunk, aki korrepetálhat téged.- szomorodott el, én pedig elképedve néztem rá, majd amikor megláttam a szomszéd teraszon egy 18 év körüli fiút, elfojtott mosollyal ültem tovább és néztem, ahogy felénk jön, majd pár méterrel apu előtt megáll.

- Üdvözlöm, Kátai Milán vagyok, és tudok korrepetálni, csak attól függ, miből kell.- mosolygott felém perverzen, és ekkor rádöbbentem, hogy miért is mondta Levi, azt hogy kiismerte egy éjszaka alatt. Mert egy mondatából rájöttem, hogy nem, ő nem egy jófej srác, aki, ha fázik a barátnője, akkor odaadja neki a pulcsiját, hanem a ,,bulik királya, akit mindenki szeret" jelző illik inkább rá. Sajnos én nem bírom ezeket a tagokat, de egy ,,jó szomszéd" műmosolyt varázsoltam az arcomra, nehogy megsértsem az egóját.

A külsejéről pár szó: kb. 178 centi magas, barna hajú, szép mosolyú, szálkás izomzatú. Egyszóval, álompasi. Ha nem hallod, hogy milyen bunkó, akkor még össze is jönnél vele. Csakhogy én hallottam.

- Milán, észre sem vettelek, Csáthi András vagyok, és örülök, hogy megismerhetlek.- kezdte apu, majd rám nézett, hogy én is mutatkozzak be, de nekem ehhez semmi kedvem nem volt, ezért pókerarccal ültem a babzsákfotelben.

De ezt a drága Milánt ez nem zavarta, úgyhogy odajött hozzám, és továbbra is széles mosollyal köszönt nekem.

- Szia, gondolom te vagy Liza, már sokat hallottam rólad, Milán vagyok.- mondta. Mégis mit hallott rólam? Ki ez, nyomozó? Esetleg Levi mesélt mindenfélét neki?

- Szia!- mondtam kifejezéstelenül és ezzel le is zártam a beszélgetést.

- Szia Levi!- fordult ezúttal oldalra, majd én is odapillantottam, hisz a bátyám életében először, még a főzés elején megjelent.

- Csá, rég találkoztunk, végül felszedted azt a jó bigét a pult mögül?- kérdezte a tesóm, miközben kezet fogtak, olyan fiúsan, én pedig azon töprengtem, hogy vajon engem hívtak-e már ,,bigének"? Remélem nem.

- Nem sajnos, pedig már megfűztem eléggé, csak jött a barátja, aztán összekaptunk kicsit.- társalogtak tovább. Kezdett nekem kicsit kínos lenni a beszélgetés, ugyanis három fiú mellett, nem nagyon tudtam azonosulni a ,,pultoslány tragédiához", ezért föltettem a napszemüvegem, és a telefonomban kezdtem el írni, hogy ne tűnjön fel senkinek se a szótlanságom, úgy, hogy én vagyok a legbeszédesebb a családban.