Rájöttem, hogy szeretlek /FÉLBEHAGYVA/

18. rész

Este Alexáéknál maradtam miután mindenki hazament. Fáradtan bedőltünk az ágyba és másnap 11-ig aludtunk. Gyorsan felöltöztünk és rémülten mentünk körbe a házban. Sörösdobozok a földön, kanapén lévő ropik maradéka, amit valószínűleg az édességes dobozból szereztek, mivel nem volt kitéve és az udvar is teli csikkel. Lesz mit csinálnunk. Egészen 2-ig a házat takarítottuk, amikorra már egészen elfogadható volt a látkép. Én haza is mentem utána, mert Alexa szülei 3-ra jönnek haza. Őket egyébként megkérdeztük a buliról és beleegyeztek, nem titkoltuk el.

Otthon csak Levivel találkoztam, aki a ebédlőasztalnál ebédelt. Anyáék dolgoznak. Levettem a cipőmet és letettem a kőre.
- Halihó!- jöttem be az előszobából.
- Szia Lizi!- köszönt teli szájjal. - Van gyros, vettem neked is, gyere!- mutatott egy fehér zacskóra, amiben az étel volt.
- Úúú, köszike!- mentem a mosogatóhoz, megmostam a kezem és már neki is láttam. - Amúgy hogyhogy csak most ebédelsz?
- Ja, ebédeltem is, ez az uzsi!- mosolygott.
- Ja, hogy úgy!- nevettem fel. Közben a tesóm végzett, ezért a kukához ment kidobni a műanyag tányért. 
- Milyen volt a buli?
- Hm..Jó volt, csak volt egy kis balhé.- kezdtem bele. Levivel mindent meg lehet beszélni, ezért nagyon hálás vagyok neki. Miután mindent elmondtam, amiről tudtam, rögtön a telefonjához kapott.
- Mire készülsz?- vontam fel a szemöldököm.
- Beszélek Milánnal.
- Mi??? Nehogy ráirj, akkor tudni fogja, hogy tudom, és nem érti, miért nem szóltam hozzá semmit.- pattantam fel a székből és kikaptam a mobilját a kezéből.
- Jó, jó, de amúgy most mi is a bajod vele?
- Tudott arról, hogy Kristóf Zoéval kavar, és nem szólt, pedig azt hittem, barátok vagyunk.
- Ó, értem. Hát az elég szar.
- Köszi, sokat segítettél!- mondtam ironikusan és visszaültem az asztalhoz.
- Jó, de mit akarsz csinálni, a szomszédod, nem haragudhatsz rá ezért életed végéig.- magyarázta a testvérem. És fáj magamnak bevallanom, de igaza van. Nem kerülhetem örökre.

-1 héttel mésőbb-

Délután van. Itt a nap, amikor muszáj találkoznom Milánnal. Ma grillezünk, amin jó lenne, ha megjelennék, szóval...

Kristóffal teljesen megszakítottam a kapcsolatot, most már nem ír. Evelinnel se beszélünk, elég nagy szemétség volt tőle, hogy átbaszta Milánt, így marad Alexa és Jázmin.

Kinéztem az ablakon, megláttam anyut, ahogyan már pakol a kertben, szóval felvettem egy fekete pulcsit és egy sportsortot. Már hideg volt a pólóhoz, estére lehűlt az idő, így ebben mentem ki. Leültem egy székre és csendesen figyeltem anyát. Kijött Levi és apa is, majd Barbi és Sanyi.
- Milán még telefonál, de mindjárt jön ő is.- mondta Barbi. Másfél hete nem beszéltünk és nem láttam.
- Ja jó, mit isztok?- váltott témát anyu.
- Öhm... Én egy sört.- mondta Sanyi.
- Én most még semmit.- utasította vissza az ajánlatot Barbi. Anya kihozott 2 sört (apának is) és egy somersby-t magának, majd leült egy székre.
- Hallottam Lizi, hogy kórházban voltál, már jól vagy?- kérdezte aggódó tekintettel Barbi.
- Ja, igen, ott voltam, elestem, de nem volt semmi komolyabb, már futhatok is.- mosolyodtam el, aztán motoszkálást hallottam bal oldalról, óvatosan arra néztem és megláttam...megláttam Kátai Milánt 2 hét után. Teljesen megváltozott. Sokkal helyesebb lett... Ja mi?! A kezén egyből észrevettem a még múltheti verekedés nyomait, aztán felvezettem a tekintetem...Ó bakker! Pont ő is rám nézett. Gyorsan elkaptam a fejem, ezzel megszakítva a másodperc töredéke alatt létrejött, majd félbe is hagyott szemkontaktust.
- Sziasztok!- köszönt Milán mindenkinek, majd leült Levi mellé a szabad székre. Ők fiúsan lepacsiztak, aztán folytattuk a bezsélgetést, mivel anyáék egyből találtak egy érdekes témát.

Fél óra múlva elkészült a grillcsirke és a cukkini, ezért elkezdtünk falatozni. Libasorba álltunk a 4 tányér előtt, ahová apa kitette a húsokat és a köretet és mindenki sorban szedett magának. Én 2 húst és 4 cukkiniszeletet tettem a tányéromra, aztán visszamentem a helyemre. Miután mindannyian ettünk, anya körbement és mindenkitől elvette a koszos tányérját, de Milánnal megtorpant, amikor éppen odaadta az említett személy a tányérját.
- Mi lett a kezeddel?- csodálkozott anya Milán kézfejét vizslatva, amin egy nagyobb horzsolás és karcolások is voltak. Milánnal összetalálkozott a tekintetünk, mielőtt válaszolt volna, merőn a szemembe nézett.
- Verekedett.- csúszott ki a számon, mivel Milán bámulása erre késztetett.
- Komolyan? Az erőszak nem megoldás! Akárkivel is verekedtél, megbeszélhettétek volna. Nincs olyan, hogy valaki csakúgy, indok nélkül...- magyarázta anya, de gyorsan közbevágtam.
- Gerivel.- mondtam, mire anya elcsodálkozva rám nézett.
- Azzal a Gerivel?- kérdezte.
- Aha.- válaszoltam és megpróbáltam semmilyen érzelmet se megjeleníteni at arcomon.
- Ja jó, ez esetben, miért nem püfölted jobban azt a gyereket?- kérdezte anya tréfásan, de csak Barbi, Sanyi és apa nevetett a viccen, Milán elmosolyodott, mi Levivel változatlanul ültünk. Anya végül bevitte a tányérokat, így vége lett a kínos helyzetnek és apáék máris másról kezdtek el társalogni. Milán ezután szinte végig engem nézett, de én kerültem a tekintetét. Este 9 körül összepakoltunk és elbúcsúztunk szomszédainktól. Hála égnek! Ennyire kellemetlen 3 órában még sosem volt részem.