Pótolhatatlan (16+)

Azok a péntek esték

Ugyanúgy ültem a kocsma egyik sötét tölgy asztalánál, mint eddig minden péntek este, ha egy kis kikapcsolódásra vágytam. Azt a gyönyörű, mélybarna, kör alakú, kétszemélyes asztalt szerintem már akár a nevemre is írhatták volna, annyit lógtam abban a bárban. A hely egy átlagos kocsmának tűnt, semmi extra jellemzője nem volt. Faanyagú díszítés és a modernkori bútordarabok is fellelhetőek voltak itt-ott. A falakat neon ledes, a bárra jellemző logókkal díszítették, csakhogy az ember kedvet kapjon a fogyasztáshoz. Leginkább iszogatni és olvasni jártam oda, általában egyedül, de olykor megragadták a figyelmemet a körülöttem levő emberek is. Különösen egy valaki keltette fel túlzottan az érdeklődésemet. Sötétbarna, szinte már fekete haja volt. Termetre elég alacsony, tőlem azonban mégis magasabb férfit szúrtam ki az átlagos tömegből. Az arcát viszont még nem sikerült olyan mértékben megfigyelnem, hogy akár személyleírást tudjak róla adni.

Három hete, hogy minden pénteken itt látom, de általában csak ott ült a bárpultnál és iszogatott. Sosem mertem pár másodpercnél tovább bámulni őt... Valamilyen oknál fogva kíváncsivá tesz, vajon ki ez a fickó. Miért ül csendben órákon keresztül? Csodálom, hogy a pultoshoz hozzászól néha.

Alig vártam, hogy aznap is belépjen a kocsmába. Amikor valaki betért, mindig a lehető legfeltűnőbben a bejárat felé kaptam a tekintetemet. Amint csalódottan nyugtáztam, hogy nem ő lépett be, csupán tovább iszogattam a szokásos kiwis koktélomat, és éppen egy romantikus, klisés könyv negyedénél tartottam. Ekkor végre belépett ő. Egyenesen a pulthoz sétált, majd leült az egyik bárszékre, pontosan úgy, ahogyan minden péntek este. Bámultam őt, egészen addig, amíg maga mögé nem nézett, hogy felmérje a társaságot. Én a könyvembe temettem az arcomat, csak a két szememet hagytam látszani, hisz továbbra is figyelni akartam őt. Beleszívtam a szívószálba, így egyúttal kiürítettem a pohárból az édes italt, amely apró kortyonként csúszott le a torkomon, kiélvezve minden pillanatot, hogy ezt az isteni ízt érezhettem a számban. Eldöntöttem, hogy megnézem magamnak közelebbről a pasit. Felkaptam a poharat, és egyenesen a pulthoz sétáltam, – amíg a nagy elhatározásom el nem tűnik – gondoltam magamban. Ahogy közeledtem felé egyre jobban izgultam, hisz olyan régóta figyeltem őt, és azért kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt. Amint odaértem, a poharamat határozottan a pultra tettem, ami hangos koppanással érintkezett a faanyaggal, közben pedig fintort vágtam a tömény alkohol szag miatt, ami bekúszott az orromon, és egyenesen a tudatomig hatolt. – Ez bizony whisky – jegyeztem meg magamban, ami a mellettem ülő férfi felől áradt.

– Ebből kérnék még egyet! – néztem a pultos srácra, kedves mosollyal az arcomon. A szemem sarkából észrevettem, ahogyan a mellettem ülő férfi elég hosszan megnéz engem. Már megszoktam, hisz a ciánkék hajszínem miatt sokan megbámulnak, de éreztem, hogy ez most más volt. Idegesen fordítottam felé a tekintetemet, mire enyém találkozott az övével. Apró mosolyt vetettem felé, de ő csak fapofával üldögélt ott továbbra is. Rögtön levakartam az idióta mosolyomat magamról, fejemet pedig az ellentétes irányba mozdítottam, miközben az ujjaimat a tincseimbe vezettem. Cikinek éreztem az előbbi pillanatot, viszont végre láttam rendesen az arcát is. Barna szemei pedig végig futottak teljes egészemen, minden porcikámat alaposan szemügyre véve. Már-már szinte kellemetlen volt, de megérdemeltem a több hetes megfigyelésem után. A férfi egyenletes arcát borosta fedte, vékony száját épphogy ki lehetett venni. A whiskys pohár után nyúlt, majd beleivott mindenféle grimasz nélkül.

– Az itala hölgyem! – tette a pultra a poharat a srác, én pedig miután kifizettem a piát, felkaptam, majd visszasétáltam az asztalomhoz úgy, mintha nem történt volna semmi, pedig égett a fejem rendesen. Ismét a könyvembe temetkeztem és félve néztem a férfira az előbbi jelenet után. Olyan rideg, távolságtartó és ijesztő. Talán jobb is, hogy nem ismerkedünk össze. Telefonomon kezdtem pötyögni a lakótársamnak, aki a legjobb barátnőm is egyben. Egy gimibe jártunk, majd egyszerre kezdtünk dolgozni egy helyi könyvtárban. Mindig számíthattam Rosiera, és sosem volt előtte titkom. Sajnos neki sem előttem, és meg kell jegyeznem, hogy a pasija nemi szervével elég volt egyszer szembenéznem, amikor a konyhában csinálták. Azóta, ha épp hazafelé tartok valahonnan, üzenetet írok neki, hogy még csak véletlenül se történhessen meg hasonló eset. Ekkor sem volt másképp.