Kikényszerített boldogság

8. fejezet

Évforduló
Karácsony 1. rész

A következő hétvégét Harry és Tom a Grimmauld téri házban töltötte. Sirius és Remus nem is számítottak rájuk, de mikor meglátták őket kitörő örömmel szorították magukhoz Harryt, és fogtak kezet Tommal.
Mivel a házat már nem védte a Fidelius bűbáj, így Tom is be tudott menni, a ház védelme nem okozott gondot. Tom eddig még csak egyszer járt a Grimmauld téren lévő Black rezidencián, de már akkor is úgy gondolta, hogy egy feketemágiáról elhíresült család házához képest otthonos. Mikor ezt hangosan is kimondta, a másik három személy csak nevetett.
- Mert nem láttad, milyen volt még pár hónapja – adott magyarázatot a nevetés okára Harry. – Sötét és ijesztő hely volt, tele megátkozott tárgyakkal és néhány gusztustalan dologgal.
Kicsivel később Harry átadta az ajándékait a két keresztapjának, hiszen már Remust is annak tekintette. 
Sirius úgy örült a kutyát szimbolizáló medálnak, mint egy ötéves gyerek az új játékautójának, Remus viszont nagyon elcsendesedett, mikor látta, mit kapott.
- Nem tetszik? – kérdezte Harry kissé csalódottan.
Remus felkapta a tekintetét a karkötőről, és a fiú ekkor látta meg a könnyeket a férfi szemében.
- Dehogynem. Csak... Tudod, mit jelentenek ezek az amulettek rajta? – emelte fel az ajándékát. Meghatotta az a tudat, hogy a fiú így törődik vele. Eddig ilyen fajta gondoskodást csak a Tekergőktől és Lilytől kapott.
- Igen, azért vettem meg – mondta halkan az ifjú Denem-Potter.
- Nagyon köszönöm, Harry – ölelte magához a fiút.

Mikor Sirius meglátta a párja arcán lefolyó könnyeket, ő is elkomolyodott és magához húzta a két ölelkezőt. Tudta, hogy Remus nem sokszor kapott szeretet az életében, mióta a szülei meghaltak, ahogy ő és Harry sem, így megértette, milyen fontos ez most a vérfarkasnak.
Tom eközben nem szólt semmit, csak némán nézte a jelenetet. Nem érezte magát kívülállónak, mert a hármas érzékeltette vele, hogy ő is családtag, de úgy gondolta, erre a meghitt pillanatra egyedül hagyja őket. Kiment hát a konyhába, és vizet tett fel forrni, hogy teát készítsen.
Alig pár perccel azután, hogy Tom kijött, Harry kibontakozott az ölelésből.
- Szeretlek titeket – suttogta oda Siriuséknak.
- Mi is téged, kölyök – mosolygott rá Tapmancs. – De egy valamire kíváncsi vagyok - csillant fel huncutul Sirius szeme.
- Mire?
- Ilyen medált hol lehet kapni? Vennék egyet MacGallagonynak karácsonyra. Mondjuk egy macskásat, ami kacsint – vigyorgott az animágus.
- Sirius, te csirkefogó – nevetett Remus, miközben a fejét csóválta. – Javíthatatlan vagy. MacGallagony meg is ölne érte.

Tom ekkor lépett be a nappaliba egy tálcával, melyen tea és egy kis sütemény volt.
Harry rámosolygott a férfira, majd magához lebegtette az egyik csészét. Mivel már nagykorúnak számított, így varázsolhatott a Roxforton kívül is.
- Köszi... – suttogta oda Tomnak Harry, mikor az leült mellé. Hálás volt a férfinak azért, hogy ilyen tapintatos volt, és magára hagyta őket.
- Szívesen.

Késő estig beszélgettek így négyen, szinte bármilyen témáról tudtak pár szót váltani. Egy idő után Tom is felengedett, és közvetlenebb lett a két férfival. Nem is találta olyan ellenszenvesnek őket, mint ahogy azt Féregfark beharangozta neki még nyáron. Igaz, hogy erre már az esküvő előtt is rájött, de így nyolcszemközt azért mégis másabb volt velük beszélgetni, mint egy hivatalos eseményen. Itt Sirius sem fogta vissza magát, vehemensen kiállt a saját igazáért, mikor felmerült a Tekergők gyerekkora. A sok csíny és büntetés, na, meg persze az, amit Pitonnal műveltek a diákévek alatt.
- Azért az durva volt, amikor fellógattátok – fedte meg szelíden Harry, mikor keresztapja épp dicsérte magát.
- Megérdemelte – dacoskodott Sirius. – Mardekáros volt.
- Aha, akkor ez is oka volt annak, hogy beállt a követőim közé – szólalt meg Tom is, mire minden szempár rá szegeződött. – Most mi van?
- IS? Te tudsz valamit, amit én nem – nézett rá Harry fürkészően.
- Nem értelek.
- Azt mondtad ez is oka volt Pitonnak, hogy felvegye a Jegyedet. Mi volt a másik? – kíváncsiskodott a fiú.
Tom csak egy keserves sóhajt hallatott, mikor látta Harryn és Siriuson, hogy nem fognak tágítani a témától.
- Nem mi, hanem ki. Az apja miatt.
- Miért?
- Mondjuk úgy, hogy hasonló volt az észjárása, mint Vernon Dursleynek, csak ehhez még alkoholizmus is társult – válaszolt Tom. 
Annak idején, mikor még nem tudott a jóslatról Tom, és sok embert toborzott be magához, még fontosnak tartotta, hogy megismerje a halálfalóit és azok múltját. Ekkor még nem volt teljesen szétszaggatva a lelke sem, így némi együttérzés is szorult belé. Perselus Pitont nagy reménységnek tartotta, hiszen már fiatalon több tudással rendelkezett a Bájitaltan terén, mint a legtöbb bájitalmester, így fontosnak tűnt, hogy megismerje.
- De hát Piton félvér! – háborodott fel Harry. – Ha az apja mugli is volt, az édesanyja akkor is tehetett volna valamit.
- Harry, a legtöbb varázsló és boszorkány pálca nélkül tehetetlen, és Perselus édesanyjának a pálcáját Tobias Piton eltörte, mikor megtudta, hogy a nő boszorkány.
- De...
- Hagyjuk ezt a témát most – szólt közbe Remus. Harryékkel ellentétben ő is ismerte valamennyire Perselus gyerekkorát, hiszen Lily sokat mesélt neki róla még mikor barátok voltak a mardekáros Pitonnal. – Nem ránk tartozik, Harry, így nincs jogunk ítélkezni felettük. Nem tudhatjuk, mi váltotta ki ezt a fajta viselkedést Piton professzor édesapjából, de már nincs is értelme ezen vitatkozni.
- Ezt értem, Remus, csak olyan furcsa, hogy majdnem ugyanazt élte át Piton is, mint én – felelte Harry.
- Ezért mondtam neked, mikor még a Roxfortban tanítottam és Piton professzort szidtad, hogy mindennek megvan az oka.
Ezek után már kellemesebb témára váltottak, és a jó hangulat is visszatért közéjük.
Tom és Harry egészen vasárnap estig maradtak Siriuséknál, de megígértették egymással, hogy máskor is jönnek majd.