Kikényszerített boldogság

11. fejezet - Meglepetés

Egy újabb fejezet... Már csak 2 van hátra.
Jó olvasást!

Eljött a vizsgaidőszak. Harry feszült volt, ami kihatott a Tommal való kapcsolatára is. Nem tudta, mi üthetett belé, de egyre többször csattant fel olyan semmiségeken is, mint hogy mi legyen a vacsora, vagy, hogy Tom késett két percet a találkozókról. Olykor annyira dühbe gurult, hogy mágiája szinte szikrákat szórt, máskor pedig bújt a férfihoz, megölelte, megcsókolta, mintha mi sem történt volna.
Ezek a hangulatingadozások már Harry barátainak is feltűntek, de nem mertek szólni érte. Mindenki betudta ez a vizsgákkal járó stressznek.
Egyedül Tomnak volt furcsa a fiú viselkedésében beállt változás. Madam Pomfrey-t is megkérdezte az ügyben, de a javasasszony csak annyit mondott a SVK professzornak, hogy legyen türelemmel, valószínűleg a vizsgák után el fognak múlni ezek a fura viselkedések. Tom ebben nem volt ennyire biztos, de reménykedett.

Harry sikeresen letette az Átváltoztatástant és a Bűbájtant, de az SVK vizsgán furcsa dolog történt. Az egyik vizsgáztató úgy döntött, hogy a Kiválasztottat jobban megdolgoztatja, ezért egy fokkal erősebb átkokat küldött a fiúra, és sokkal hosszabb ideig tartotta rajta, mint az elő volt írva.
Harry egy ideig bírta a gyűrődést, védekezett és támadott. Tom sejtette, hogy ennek rossz vége lesz, és nem is tévedett ebben.
Harry mágiája smaragd fénnyel kezdett el pulzálni a fiú körül, majd egy hangrobbanás-szerű zajjal kirobbant a fiúból, egyenesen a vizsgáztató felé. Tomnak még volt annyi ideje, hogy a férfi elé álljon, hiszen neki nagyobb esélye volt védekezni ellene. Ekkor azonban Tom nagy meglepetésére a fénynyaláb nem csapódott bele a testébe, hanem visszahúzódott Harryben, és egy ideig a hasa előtt körözött, mielőtt teljesen eltűnt volna.

Tomnak ekkor leesett, mi is történt. Harryt a benne növekvő magzat védte meg a vizsgabiztos támadása ellen, de Tomot, mint másik apát, nem bántotta.
Harry, miután a mágia visszahúzódott testébe, elájult, férje épphogy el tudta kapni, mielőtt a földre rogyott volna, és megütötte volna magát.
- Remélem, most örül, Simmons auror – jegyezte meg gúnyosan Tom, majd karjaiba emelte Harryt, és a gyengélkedő felé robogott vele.
- Most mi rosszat csináltam? – nézett értetlenül az auror-vizsgáztató.
- Ha nem fogta fel, akkor gondok vannak itt bent – mutatott Simmons feje felé Mordon, aki szintén részt vett az SVK vizsgákon. – A fiú csak egy diák, maga pedig úgy támadta, mintha az ősi ellenségét látná a kölyökben.
Amint Mordon befejezte a mondanivalóját, a terem ajtaja kicsapódott, és Dumbledore igazgató sétált be rajta, szikrázó szemekkel, ami már önmagában is ijesztő volt, tekintve, hogy az idős mágust sosem lehetett dühösnek látni.
- Simmons auror, volna szíves tájékoztatni arról, miért fekszik egy diákom eszméletlenül az iskola gyengélkedőjén? – Dumbledore nem emelte meg a hangját, ami így még nagyobb rettegéssel töltötte el a jelen lévőket.

Tom, amint odaért a gyengélkedő bejáratához, máris elkiáltotta magát.
- Poppy!
- Mi történt, hogy így kiabálsz, Tom? – sietett oda hozzá a javasasszony, majd miután észrevette az eszméletlen Harryt, máris munkához látott.
- Kérlek, fektesd arra az ágyra – mutatott az egyik fekhelyre. – Mi történt?
- Csak sejtéseim vannak, Poppy. Megvizsgálnád, nem várandós-e? Arra gyanakszom, hogy Mr. Simmons átkai védekezésre késztették a Harryben fejlődő magzatot, aki a saját és az apukája mágiáját felhasználva védte meg magukat.
- Ezt komolyan... Szerinted… - nézett furcsán a férfira a javasasszony.
- Igen – vágott közbe Tom.
Poppy diagnosztikai bűbájt bocsátott a fiúra, majd az eredményeket látva a férfi felé fordult.
- A mágiája nem sérült, viszont érzékeltem más mágiát is. Elvégzem a másik bűbájt is, ami kimutatja a várandóságot. – Madam Pomprey döbbenten figyelte a fiú körül keringő halvány rózsaszín derengést. – Gratulálok, professzor, ön apa lesz – fordult mosolyogva Tom felé. – Úgy gondolom, olyan három hetes lehet a magzat.
- Köszönöm.