Kikényszerített boldogság

10. fejezet - Szilveszter és egyebek

18+ rész van benne, így aki nem áll készen rá, ne olvassa! :D 

Másnap reggel Harry ébredt fel elsőként, Tom még hasra fordulva aludt mellette. A fiatalabb lassan fordult az oldalára, nehogy felébressze a másikat, majd a könyökére támaszkodva figyelte a nyugodt arcot.
Tom most olyan ártatlannak látszott, senki sem gondolná róla, hogy Anglia legfőbb feketemágusa fekszik itt Harry mellett.
A fiú csak nézte és nézte, végigfutatta a pillantását a takaró alól kilátszódó fedetlen háton, melyen kirajzolódtak az izmok. Harry le sem tagadhatta volna, hogy kívánja a férjét, hiszen tökéletesen nézett ki.

A kócos hajú annyira belemerült a látványba, hogy fel se tűnt neki, hogy Tom felébredt.
- Tetszik a látvány? – kérdezte Tom az alvástól még karcos hangon, ami végigbizsergett a fiú gerincén, felkorbácsolva vágyát.
- Aha... – nyögte ki nagy nehezen Harry, majd ijedten nyikkant, mikor hirtelen Tom alatt találta magát.
Voldemort belenézett a smaragd szemekbe, melyekben bizalmat és vágyat látott, így lassan odahajolt és lágy csókot lehelt hitvese ajkaira. Ezt megismételte még párszor, majd elmélyítette a csókot. Tom nyelve táncba hívta Harryét, ízlelgették egymás száját. Harry harcolt a dominanciáért, tudta, Tommal szemben esélye sem volt, de nem hagyta magát. Végül a fiatalabb nyögve engedett Tom szenvedélyének, lelkesen fogadva mindent, amit férje adni tudott neki.
Testük összefonódott, már nem tudták, hol kezdődik Harry, és hol Tom. Csak fiún lévő pizsama, és Voldemort nadrágja volt az útban ahhoz, hogy bőrük is összesimulhasson.
Harry ficánkolt a férfi alatt, még tovább tüzelve ezzel a férje amúgy sem kicsi vágyát.

- Ezt jobb, ha abbahagyod, Harry, mert nem állok jót magamért – suttogta Tom a fiú csókoktól duzzadt ajkai közé.
Harry csak kuncogott, ami nyögésbe váltott át, mikor Tom a füle mögötti érzékeny részt vette támadásba.
Lassan került le Harryről a felső, majd az alsó is. Tom minden kiszabadított kis négyzetcentiméternyi bőrt puszikkal halmozott el, elégedett dorombolást váltva ki a fiúból.
Harry észre sem vette, mikor került le a ruha párjáról, de jólesően sóhajtott, mikor meztelen bőrük egymáshoz feszült.
Mágiáik táncot jártak a szobában, majd egybefonódva pulzáltak a két hitves körül.
Tom gyengéden futatta végig ujjait a fiú bőrén, a nyakától egészen a fenekéig, majd egy bűbájt motyogva az orra alatt, immár síkos ujjaival körözött Harry bejáratánál.
A fiatal férfi még nagyobb terpeszbe húzta a lábát, ezzel segítve férjét a jobb odaférés szempontjából, majd egy felszabadult sóhajjal fogadta magába Tom mutatóujját.
Az idősebb figyelte párja arcát, hogyha kellemetlen neki, abba tudja hagyni, de Harryn nem látszott más, csak a vágy.
Mikor Tom már három ujjával mozgott a fiúban, hogy előkészítse, ujjai elérték azt a bizonyos pontot, amitől Harry sikítani tudott a gyönyörűségtől. Még párszor megérintette a gyönyörközpontját, majd Tom óvatosan kihúzta ujjait kedveséből, csalódott sóhajt váltva ki a fiúból.

Tom ráfeküdt párjára, majd szenvedélyesen csókolni kezdte, miközben kezébe vette annak eddig elhanyagolt férfiasságát. Harry háta ívbe feszült a kellemes érzéstől, amit Tom ujjai okoztak, amelyek rámarkoltak merevedésére.
Pár pillanat múlva Tom az előző bűbáj segítségével besíkosította férfiasságát, majd Harry bejáratához igazította.
- Készen állsz? – nézett Harry smaragd szemeibe, biztosításként, hogy a fiú is benne van.
Harry bólintott, majd átölelte párja nyakát, és lehúzta magához egy csókra. Míg csókolóztak, Tom észrevétlenül még közelebb helyezte merevedését az oly' vágyott helyhez, majd egy határozott, de gyengéd mozdulattal párjába hatolt.

Harry levegő után kapott a hirtelen érzéstől, de ez nem kellemetlen volt, hanem tökéletes. Feszített egy kicsit, de ez semmi volt ahhoz képest, amit a gyönyörközpontjához érő merevedés okozott. Imádta Tomot magában érezni. A fiú hátát ívbe feszítette a vágy, lábait férje dereka köré fonta, és kicsit megemelve csípőjét, még beljebb vonta magába azt az oly' nagyon imádott merev tagot.
Tökéletesen illetek egymáshoz. A fiú teste körülölelte Tomot, fájdalmasan szűk volt a farka körül, mégis csodálatos.
Egy ütemre, a közös ütemükre, kezdtek el ringatózni. Nem siettek, érezték, hogy most erre a vággyal teli, de lassú ütemre van most szükségük mindkettőjüknek. Tom ujjai a fiú ujjaival összekulcsolódtak Harry feje felett, majd mélyen egymás szemébe néztek.
Tom lélegzete elállt, mikor végigcikázott rajta a tudat, hogy beleszeretett Harrybe, a férjébe. A szerelem észrevétlenül furakodott be a szívébe, pedig ő azt hitte, képtelen erre az érzésre, hogy rég kiölte magából még a hajlamot is.

Harry szemeiben, azokban a smaragd drágakövekben, ugyanezt a szerelmet látta visszatükröződni, majd legnagyobb döbbenetére a fiú el is suttogta a bűvös mondatot.
- Szeretlek, Tom!
Voldemort nem tehetett róla, de szíve azt suttogta, viszonozza a gesztus, így megcsókolta ifjú hitvesét, és a fülébe sóhajtotta.
- Én is szeretlek, Harry!
Ezek után már nem kellett sok, és egymás nevét nyögve élveztek el.
Tom, hogy ne nyomja össze a kisebbet, Harry mellé feküdt, és könyökére támaszkodva nézte a fiú ellazult, szép arcát. Tökéletes pillanat volt ez.
Harry érezte magán férje pillantását, de annyira jólesett most csak feküdni, és érezni az a felemelő érzést, amit Tom vallomása és a kielégültség okozott.

Pár pillanattal később Harry kinyitotta a szemét, és Tom felé fordult.
- Komolyan gondolod, hogy szeretsz? Én tényleg szeretlek, de megértem azt is, ha te... – hadarta el mondanivalóját Harry, de Tom közbevágott.
- Nem mondtam volna, ha nem gondolnám komolyan, Harry – nyugtatta meg a fiút Tom. – Ilyen dologgal meg pláne nem hazudnék.
- Csak...
- Tudom, eddig én is úgy hittem, hogy a szeretet valami megvetendő dolog, de mióta összeházasodtunk, más lett minden – sóhajtott a férfi. – Olyan arcát mutattad meg ennek az érzésnek, amelyet ritkán láthattam életem során. Nem voltál önző, kisajátító, csak csendesen sugalltad felém az elfogadásodat, amit mai napig nem értek. Hiszen elvettem tőled a szeretteidet.
- Hát... A szüleim halála fájó pont még most is, de úgy gondolom, esélyt kell adni neked is, hogy új életet kezdhess. Nem mondom, hogy eleinte nem éreztem magam rosszul amiatt, amit érezek irántad, de ha a szüleim itt lennének, ők is azt tanácsolnák, hogy adjak egy esélyt neked, és a szerelmünknek – nézett Harry Tom fekete kútmély szemeibe. – Mellesleg ez még mindig jobb, mint gyűlölködve élni egymás mellett - jegyezte meg mosolyogva a fiú.
- Igaz. És mi a véleményed erről? – mutatott Harry sebhelye felé.
- Nem értem. Mi van vele?
- Nem félsz, hogy a sebhelyeden keresztül beléd látok, vagy kényszeríteni foglak?
- Nem. Ugyanez rám is igaz. És nem bánthatsz, mert azzal magadat is bántanád, mivel a horkruxod vagyok – vigyorodott el Harry.
- Ez mardekáros gondolkodás – vonta fel szépen ívelt szemöldökét a férfi.
- Majdnem oda kerültem a lélekdarabod miatt.
- Nem zavar, hogy horkrux vagy?
- Nem, amíg nem használod fel ellenem. Egész életemben bennem volt, és nem zavart, mert nem tudtam róla – vont vállat Harry. – Már a részemmé vált.
Tom csak nézett a smaragd szemekbe, de ott nem látott mást, csak őszinteséget, és szeretet, amit eddig észre sem vett, vagy nem akart tudomást szerezni róla.
A következő napokat átitatta a szerelem a Denem-Potter házaspárnál. Dinky kitörő örömmel fogadta, hogy Tom gazda végre érzett gyűlöleten, haragon, és bosszún kívül mást is. Lelkesen sürgött-forgott körülöttük, és adott hangot örömének.
Tom csak a szemét forgatta a lelkes manón, de nem szólt rá. Ő maga sem tudta, mitől van ilyen szentimentális hangulatban, de érezte, hogy ez most jó dolog, és Harry nem használja majd ki azt, hogy kimutatja az érzelmeit, gyengeségét.


A szilvesztert már a Roxfortban akarták ünnepelni, hiszen Tom be lett osztva a szilveszteri bulin felügyelő tanárnak.
Aznap este Harry nagyon furcsának találta a vigyort, ami férje arcán tündökölt. Nem a megszokott lágy mosoly volt, hanem tipikus mardekáros "Sántikálok valamiben." vigyor.
Harry kérdő tekintetére Tom csak mosolygott, nem kívánta beavatni a fiút abba, hogy ez a buli lesz a griffendélesek elleni bosszújának színtere. Ebben Piton professzor is segítségére volt, ugyanis a bájitalmester is felügyelőtanár volt.
- Tom, mit forgatsz a fejedben? – kérdezett rá végül a dologra Harry.
- Ez legyen az én titkom – puszilta meg a fiú ajkait az idősebb, hogy elterelje a figyelmét, de nem sikerült neki. – Csak egy kis csínyről van szó.
- Ugye nem esik baja senkinek?
- Olyan nem, ami maradandó – mondta Tom sejtelmesen.
- Ki ellen?
- Ha elárulom, oda a poén.
- Csak semmi indokolatlan durvaság – törődött bele végül Harry.
- Nem lesz, ígérem – mondta az idősebb, majd magához húzva megcsókolta hitvesét.

Éjfél után pár másodperccel, mikor felcsendült a „Boldog Új Évet!", a fél griffendéles diáksereg kotkodácsolásban – a lányok – és röfögésben – a fiúk – tört ki. Az iskola többi tanulója csak nevetett a diákok szerencsétlenségén. Még Dumbledore is csak mosolygott, míg McGalagony professzor háborgott, és követelte az elkövetőt.
- Jaj, Minerva kedves, hiszen nem esett senkinek baja – nyugtatgatta a tanárnőt Dumbledore. – Csak egy ártatlan tréfa volt csupán. Biztos vagyok benne, hogy nem tartós bűbájról van szó.

Harry és barátai, mikor a velük szemben táncoló Parvati kotkodácsolásban tört ki, nem tudták visszafogni a nevetésüket. A griffendéles lány szégyenkezve próbált kereket oldani, de az ajtók zárva voltak. Ekkor Harrynek leesett, hogy kinek is a műve lehet ez a kavalkád.
- Tom, te csirkefogó! – motyogta nevetve az orra alatt, mire barátai kérdő tekintetére megmagyarázta a dolgot. – Valaki – a nevét nem árulhatom el – még az év elején elhatározta, hogy bosszút áll a gúnyolódásért, amit a saját házamtól kaptam, de erre álmomban sem gondoltam – mutatott Parvati és Lavender felé, akik ezt a pillanatot választották, hogy ne csak csirkehangot adjanak ki, hanem azzá is változzanak, de csak ők.
Harry sejtette, hogy ez azért van, mert a két lány volt az egész lejáratás értelmi szerzője, és mert pletykásak voltak.
A hollóhajú fiú nem mondta ki hangosan, de melengette a szívét a tudat, hogy a férje kiállt érte, és ha nem is a legjobb módszerrel, de móresre tanította – vagy nem – azokat, akik bántották őt.

- Na ez már sok! – kiabált McGalagony. – Követelem, hogy álljon elém a bűnös!
Mondani sem kell, hogy senki nem jelentkezett. Tom csak kuncogott, és koccintott Perselusszal, aki segített neki belecsempészni egy-egy bájitalt bizonyos diákok poharába, majd mindkét férfi Harry felé intett poharával, amit a fiú viszonzott is. Az ifjú Denem-Potter ebből a gesztusból már tudta, hogy a bájitalmester is benne volt a dologban.
Persze, hiszen a griffendéleseket kellett megleckéztetni – gondolta Harry nevetve.

Dumbledore-nak igaza volt abban, hogy a bűbáj a szerencsétlen grifffendéleseken nem tartott sokáig. Még a Nap első sugarai előtt nyomtalanul elmúlt, zavart és visítozó diákokat hagyva maga után, hiszen a bűbáj elmúlt, de a két lányon a ruha tollakká változott.

A másnap megszégyenült, és kárörvendő diákokat hozott magával. Mindenki tudta, mi miatt volt a büntetés a griffendéleseknek, a mardekárosok még azt is sejtették, ki volt a tettes, csak azt furcsállták, hogy ilyen enyhe volt.
- Harry! – hallotta meg maga mellett Hermione hangját a fiú.
Épp reggeliztek a Nagyteremben, és Harry nagyon a gondolataiba merült.
- Tessék? – nézett fel a hollóhajú.
- Min töröd így a fejed, haver? – kérdezte Hermione helyett Ron.
- Semmin. Csak elbambultam.
- Ja, azt észrevettük. Azt kérdezte Hermione, hogy szerinted ki volt, aki megheccelte Parvatit, Lavendert, meg a sleppjét?
Harry erre mindentudóan elvigyorodott, de nem válaszolt. Ron szája tátva maradt, mikor rájött, ki lehetett.
- Csak nem? – intett a fejével a tanári asztal felé.
- De.
Több szó már nem esett köztük, és nem akarták lebuktatni Tomot sem, így csak magukban mosolyogtak a vicces bosszún.


Januártól kezdve Harry ki sem látott a tanulásból. Hermione szinte minden szabad percét beosztotta a Triónak, hogy a RAVASZ-ra készüljenek.
A fiú alig látta párját, csak reggel és este tudtak váltani pár szót – a tanórákon kívül -, mert amikor Harry ért volna rá, Tomnak órája volt, mikor pedig Tom, akkor a fiú a barátaival tanult.
Harry nagyot sóhajtott, mikor Hermione újabb tankönyvet pakolt le elé. A könyvtárban ültek, és rajtuk kívül alig voltak páran már, hiszen a tanulást is csak mértékkel lehet űzni, de Mione szempontjából nézve a több óra hosszas magolás fontos és elengedhetetlen velejárója a vizsgaidőszaknak.
- Csak öt perc szünetet adj, Mio! – könyörgött már tucatjára Ron.
Harry már meg sem próbálta erre rávenni barátnőjét.
- De Ron, ez...
- Igen, tudom! – intette le az akadékoskodó lányt a vörös hajú. – De ez már nem egészséges! Egész nap tanultunk. Szombat van. Legalább a hétvégén kevesebb anyagot adj!
- De... a RAVASZ... – hebegte Hermione. Meglepte, hogy szerelme így felháborodott. Végül elgondolkodott a dolgon, és beleegyezett. – Rendben.
- Ez az! – kiáltott fel boldogan Ron, majd maga után ráncigálva Hermionét kirobogott a könyvtárból.
Harry csak a fejét csóválta, miközben nézte barátait, akik így itt hagyták.

- Úgy látom, épp végeztetek – hallotta meg a háta mögött a férje mély hangját.
- Mára mindenképpen – mosolygott a férfire Harry.
- Ezt örömmel hallom, ugyanis úgy terveztem, ma kettesben vacsorázunk, és már mindjárt este hét.
Harryn kellemes borzongás futott végig a gondolatra, hogy kettesben lehet végre Tommal, és nem fáradtan esnek be egymás mellé az ágyba a nap végén.
A lakosztályukban már megterített asztal várta őket, ami azt sugallta, hogy Tom éppen őt kereste a könyvtárban, és nem puszta véletlen volt a férfi megjelenése.
- Ez... – Harry nem tudta, mit kellene most mondania.
- Remélem, arra akarsz kilyukadni, hogy kellemesen megleptelek – suttogta Tom, majd odakísérte az asztalhoz, és helyet foglaltak egymással szemben.
- Tökéletes – sóhajtotta meghatottan.
Csendben vacsoráztak meg, de ez nem feszült némaság volt, hanem meghitt egymásra hangolódás. A desszertet már a nappaliban fogyasztották el, miközben Harry észrevétlenül húzódott egyre közelebb Tomhoz. Nem tudták, melyikük kezdeményezte a csókot, de mire észbe kaptak már a hálóban találták magukat ruha nélkül, egymásba gabalyodva.