Kikényszerített boldogság

Extra fejezet

Születésnap

Harry és Tom, kihasználva az őszi szünet lehetőségeit, csináltattak egy zsupszkulcsot Dumbledore professzorral, ami október harmincadikán Capriról Hawaii-ra viszi őket. Mivel Tomnak volt egy állandó zsupszkulcsa Caprira, így az oda útra nem volt szükségük Dumbledore segítségére.
A gyereket a keresztszülőkre hagyták, de a lelkükre kötötték – főleg Lilyére –, hogy nincs veszélyes csíny, míg ők távol lesznek, és szót fogadnak a felnőtteknek. 
- Na, de miért? – méltatlankodott Lily. – Egy icipici csíny sem lehet, Apa? – meresztett ártatlan boci szemeket a kislány. – Csak egy ártatlan kis tréfa?
Harry sóhajtott egy keserveset. Már tapasztalatból tudta, hogy lányánál a kicsi egyet jelent a katasztrófával, főleg akkor, ha még Sirius is társul hozzá. Már pedig keresztapja folyton belemegy ezekbe a kicsinek éppen nem mondható tréfákba, amelyekből vagy Harry vagy Remus húzza ki őket. Fel is jegyezte magában, hogy beszél majd Perselusszal, tartsa rajta az egyik szemét Lilyn, nehogy nagyobb baj történjen. Már kezdte bánni, hogy kitalálta ezt az egész szülinapi kirándulást, de Tomra gondolva rögtön más lett a véleménye.
- Már mondtam, kicsim, hogy nem. Nálad a kicsi felér egy robbanással minimum.
- Na, de, Apa! – kezdett hisztizni Lily, de látva, hogy ez nem jött be, Tom felé fordult. – Papa, legalább...
- Már apa is mondta, hogy nem. Ezt a két hetet ki kell bírnod. Nem leszünk itthon, hogy rohangáljunk utánad a Mungóba, ha bajod esik, kicsim – szólt közbe Tom. Nem hagyta, hogy Lily belekezdjen szokásos könyörgéseinek egyikébe, mikor valami nem úgy van, ahogy ő akarja.
- És ha megígérem, hogy nem esik bajom? – alkudozott a kislány, mire Liamből, aki végig jelen volt, kitört a nevetés.
- Neked, húgom!? – vonta fel szépen ívelt szemöldökét Liam. – Egy héten minimum kétszer kerülsz a gyengélkedőre. Szegény Madame Pomprey már nyugdíjba megy miattad.
- Ez nem is igaz! – háborodott fel Lily. – Nem is vagyok olyan sokat ott, és különben is, Madame Pomprey eddig még nem is panaszkodott rám.
- Vagy csak nem mondta mi hangosan – gonoszkodott Liam.

Harry úgy gondolta, mielőbb véget kell vetni ennek a meddő vitának, mielőtt valami baj történne. Igazság szerint fiával értett egyet ezzel kapcsolatban, és Tomra nézve látta, hogy ő is így van ezzel, de ezt hangosan egyikőjük sem mondta ki. A javasasszony egy párszor már említette nekik, hogy Lily sokat van az ő kezelése alatt, de mivel nem tudtak ezzel mit kezdeni – pedig hányszor rászóltak, vagy megbüntették –, végül arra jutottak, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy nagyobb katasztrófa legyen egy-egy tréfából.
- Ebből elég legyen gyerekek! – szólt rájuk Tom. – Lily, neked nincs több csíny, míg haza nem jövünk apával, Liam, te meg ne bántsd a húgodat! – Tom ezzel lezártnak tekintette a témát. – Menjetek, pakoljatok össze mindent, amit vinni szeretnétek magatokkal.
- De ugye mehetek majd a barátaimhoz a pizsamapartira, Papa? – kérdezte a kislány.
- Persze. Ezt nem tiltottuk meg, csak aggódunk értetek, hogy bajotok esik, kicsim. Nem azzal van a gond, hogy megviccelsz másokat, Lily, hanem, hogy megsérülsz közben, és valljuk be, néhány vicced igen gonosz – nézett lánya szemeibe Tom, mire Lily elszégyellte magát.
- Bocsi, Papa!
- Ne tőlem kérj elnézést, kicsim. Nem ellenem követted el.
Harry csak mosolygott ezen a beszélgetésen, Tom mindig elérte, hogy kislányuk bocsánatot kérjen azoktól, akiket bántott, míg neki ez szinte sosem sikerült.
- Na, mára elég a vitából – csapta össze két tenyerét Harry. – Egy órát kaptok, gyerekek, hogy összepakoljatok, utána indulunk a Grimmauld térre. Darrenre Perselusék fognak vigyázni, ugyanis Darren Michaellel akar valami új játékot kipróbálni. Bill megígérte, hogy szól, ha bármi történne.

Miután huszonnyolcadikán a gyerekek felügyeletét átruházták a rokonságra, Tom a Harryvel közös csomagjaikat egy zsupszkulccsal elküldte Caprira, a villába, ahol majd Guido, az inas elrendezi őket.
- Azért hiányozni fognak a gyerekek – lépett oda hozzá Harry. – Főleg Darren, ő még kicsi. Talán magunkkal kellene vinni. Nem gondoltam én át ezt az egészet eléggé.
Harry nagyot sóhajtott. Az ikreket nem féltette annyira, mint a kicsit. Még sosem volt tőlük távol két-három napnál tovább. Három gyermekük közül Darren volt az, aki a legjobban ragaszkodott szüleihez.
Tom odament hozzá, és magához ölelte Harryt. Ő is ugyanezt érezte. Már most hiányzott neki a gyerekek zsibongása, de úgy gondolta, ennyi jár nekik. Másfél hét kettesben.
- Harry, nem lesz semmi gond velük.
- De Darren még csak négy éves!
- Hát ő nem ezt mondaná. Szerinte ő már nagyfiú. – Harry ezen elkuncogta magát. – Különben is Michaellel úgy össze vannak nőve, észre sem veszi majd, hogy nem vagyunk itt.
- Igazad lehet – sóhajtott Harry, majd elmosolyodott. – Mikor indulunk?
- Most – felelte Tom, majd megragadta Harryt a derekánál fogva.