the forest of liars ~ jikook | ✔

hetedik nap

Elhittem, hogy legalább az utolsó nap nyugisan fog telni, elvégre ma megyünk végre haza. Sőt, nem is egy egész napról beszélünk, mert legkésőbb délután kettőkor el kell indulnunk a vonatállomás felé, ha el akarjuk érni a vonatot, ami bevisz a központba. Azt hittem, hogy a tegnapi nap után minden rendben lesz, de rá kellett jöjjek arra, hogy eléggé nagyot tévedtem. 

Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a cuccaimat pakoltam össze, bár szinte alig tartózkodtam a sátramban, így nem kellett olyan sok mindent rendbe tegyek, amikor is megjelent mögöttem Sojung és vett egy mély levegőt. Kérdőn pillantottam rá, mert tegnap egyetlen szót sem váltottunk egymással, így nem értettem, hogy most mégis mit akar.

– Jungkook és közted tényleg van valami? – kérdezte, mire megráztam a fejem, mert megbeszéltük Jungkookkal, hogy egyelőre senkinek nem mondunk semmit a köztünk történő dolgokról, amit nem is tudom, hogy hogyan kellene nevezni. – Értem. Tudod, tegnap sokat beszélgettünk a többiekkel és tényleg eléggé közel kerültetek egymáshoz az elmúlt napokban, plusz az a szívásfolt a nyakadon, ki más csinálhatta volna, ha nem Jungkook?

– Miért érdekel ez téged ennyire? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire zavartan oldalra pillantott és pár másodpercig azon agyalt, hogy őszinte legyen-e hozzám, vagy hazudjon.

– Mert tetszel, Jimin – sóhajtott fel, én pedig nagyokat pislogva bámultam rá, mert igazából abba reménykedtem, hogy elneveti magát és közli velem, hogy csak szívat. – Próbáltam jeleket adni, de nem vetted a lapot, szóval ja, gondoltam konkrétan kimondom a dolgokat, aztán majd lesz, ami lesz.

– Sajnálom, de nekem már más tetszik – mondtam és utána kicsit bunkónak éreztem magam, mert lehet, hogy kedvesebben is közölhettem volna vele az érzéseimet.

– Értem – erőltetett magára egy apró mosolyt. – Igazából sejtettem, de azt hittem, hogy nem fogod letagadni előttem, mert elvileg barátok vagyunk.

– Mégis mit?

– Hogy te is Jungkook... tudod, kavartok – halkított hangján, hiszen ezek szerint nem szerette volna, hogy a többiek is meghallják, hogy miről beszélünk.

– Ebből a társaságból egyetlen emberre sem tekintek barátként – fordítottam neki hátat és tovább pakoltam a holmijaimat, nem törődve többé vele.

Ez az egyes hetes kis pihenés sikeresen ráébresztett arra, hogy ezek az emberek nem a barátaim és mindenki csak saját magával törődik. Ilyen barátokra nincsen szükségem, inkább leszek egyedül, minthogy mindenki hazudjon, kibeszéljen és kihasználjon. Nem értettem, hogy Sojung mit is várt tőlem. Azt hitte, hogy majd megbocsátok neki, amikor még tegnap reggel ő is azt mondogatta, hogy mennyire undorító, hogy Jungkook és én együtt aludtunk. Ez amúgy is a mi dolgunk, szóval semmi közük hozzá.

– Na, hogy állsz? – dugta be a fejét a sátramba Jungkook, mire közöltem vele, hogy hamarosan elkészülök. – Kell segítség?

– Nem, boldogulok egyedül, de azért köszi – mosolyodtam el, majd felvettem a földről a háló zsákomat és azt kezdtem összehajtani. 

Rácsapott a seggemre, mert elképzelhető, hogy szándékosan a fenekemet kitolva hajoltam le, mire muszáj volt elmosolyodjak, mert számítottam arra, hogy megint mennyire kanos.

– Tudod, ha most nem indulnánk haza, akkor tuti rád támadnék és megismételném a tegnap történteket – lépett teljesen mögém, majd nyomott egy puszit a fülemhez. 

Beleborzongtam, ugyanis meleg lehelete is megcsapta a bőrömet, plusz a tegnap történtek megemlítése sem volt jó hatással rám. Elalvás előtt csak is arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó volt és csak reménykedni tudok abban, hogy attól, mert nem leszünk úgymond összezárva, attól még nem lesz mindennek vége, mert nagyon jól érzem magam mellette.