the forest of liars ~ jikook | ✔

negyedik nap

Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Az egész napot kettesben töltöttük Jungkookkal és egyszerűen tökéletes volt. Régen éreztem már ilyen felszabadultnak magam. Úgy viselkedtünk, mint általában mindig, viszont valami mégis más volt. Akárhányszor találkozott a tekintetünk, vagy mondjuk véletlen – azaz szándékosan – hozzám ért, testemet átjárta a bizsergés és nem is értettem magam, hogy eddig mégis hogyan voltam hajlandó ellenállni neki. Szokásához híven most is a lehető legkedvesebb volt velem, teljesen elkényeztetve éreztem magam, mert tényleg a kedvemben akart járni. Igaz, hogy még nem beszéltük meg konkrétan, hogy akkor mi is van közöttünk, de akárhányszor megcsókolt, nem ellenkeztem neki, sőt sokszor volt, hogy én hajoltam mohón utána, mert többet akartam. Úgy éreztem magam, mint valami szerelmes tini, akit elleptek a rózsaszín felhők, mert csak most tudtak utat törni magunknak. 

Összekulcsolt ujjakkal indultunk meg vissza a többiekhez, mert már éjfél is javában elmúlt. Hát, túl jól elszórakoztunk, így nem volt egyikünknek sem visszamenni a sátrakhoz, mert mindketten tisztában voltunk azzal, hogy megint belénk fognak kötni, mert ehhez értenek a legjobban. Ezért is használtunk ki az időt és húztuk el a visszaindulást, ameddig csak lehetett. Abban reménykedtem, hogy alszanak már, így találkoznunk sem kell velük, mert nem volt kedvem a magyarázkodáshoz. Nem a szüleim, hanem a haverjaim, szóval ha kíváncsiak is, akkor is meg lehetne kulturáltan beszélni a dolgokat, nem kell rögtön beflegmulni és vitázni.

– Jól érezted azért ma magad? Vagyis tegnap. – javította ki magát, amikor tudatosult benne, hogy ma bizony már a negyedik nap van, amit itt töltünk.

– Igen, nagyon jól éreztem magam – mosolyodtam el és vállának döntöttem a fejemet, ő pedig adott egy apró puszit a fejem búbjára. – Te?

– Életem egyik legszebb napja volt a tegnapi és remélem a mai is az lesz – mondta, én pedig felpillantottam rá, majd bólintottam egyet. – Alszol ma is velem?

– Ha nem baj – motyogtam, bár belül ugráltam az örömtől, amiért feltette ezt a kérdést.

– Akkor megbeszéltük – kacsintott egy aprót, mire beharaptam alsó ajkamat és behunytam egy pillanatra a szemeimet. 

A jó kedvem egészen addig tartott, amíg vissza nem értünk a sátorokhoz. Mázlinkra még mindenki ébren volt és úgy tűnt, hogy nincsen annyira jó kedvük. Minden szem ránk tegeződött, amikor odasétáltunk hozzájuk, ugyanis ismét egy tábortűz körül ültek, mint ahogy tegnap előtt is tettük. 

– Azta, hát titeket is látni? – forgatta meg a szemeit Jieun.

– Hát, nem akartunk a tónál aludni – vonta meg a vállait Jungkook, majd leült Hami és Wonbin közé. Én Wonbin másik oldalára ültem le és kissé feszengtem, mert tényleg nem akartam balhézni.

– Amúgy nem akarok tapló lenni, meg ne is sértődjetek meg rám, de ti buzik vagytok, vagy mi van? – kérdezte Wonbin, mire nagyokat pislogva rápillantottam.

– Miért lennénk azok?

– Mert talán együtt aludtatok, ma meg elvonultatok még délelőtt és kérlek szépen éjfél után tértetek vissza – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sojung is.

– Remek, szóval a mai program az volt, hogy minket beszéltetek ki? – horkantott fel Jungkook.

– Hát, mivel nem adtatok rendes magyarázatot arra, hogy miért is aludtatok együtt, aztán csak úgy elmentetek innen, igen, lényegében rólatok volt ma szó – forgatta meg szemeit Jiae.

– Már mondtam, hogy azért mentem át Jungkookhoz, mert hangokat hallottam és csak ő volt fent – mondtam a már begyakorolt hazugságom. 

– Ugyan, szerinted ennyire hülyék vagyunk, hogy ezt elhiggyük? – kérdezte Sunwoo, aki eddig inkább csak hallgatott, de úgy tűnik, hogy ő is ugyanúgy gondolja, mint a többiek.