A Varázslat Árnyai (HP fanfiction) [Átírás Alatt]

2. A Rejtélyes Látogató

Már egy hét eltelt mióta megjött a levél. Igazából már nem gondoltuk komolyan. Legalábbis a szüleim nem, én még legbelül reménykedek, hogy mégis igaz lehet. Nem mintha annyira rossz lenne a mostani sulim, csak hát nagyon unalmas, mert úgy nagyon egyik tantárgy sem fogott meg. No meg az osztálytársaim se a legkedvesebbek, de nem is olyan szörnyűek. Mindegyikükkel csak semleges kapcsolatom van, nincs ilyen „legjobb barátom", mint a legtöbb velem egykorúnak. A levelet az ágyam mellet tartottam, hátha egyszer mégis szükségem lenne rá, és kiderülne, hogy igaz az érzésem és tényleg több ez, mint egy becsapás. Ez a megérzés július 29.-én este igazolódott be, mikor egy vendég jött a házunkhoz. Mármint nem jött, hanem trappolt, vagyis inkább lépteivel kisebb földrengést keltve megérkezett. Nagyjából úgy kell, hogy már 100 méterről is hallani lehetett az illetőt. Úgyhogy mikor bekopogott valaki nem annyira lepődtünk meg. Mindenki a nappaliban tartózkodott, mivel éppen egy filmez néztünk volna meg közösen, és én voltam a leggyorsabb, aki felpattant a kanapéról és az ajtóhoz pattant. Kinyitottam és azon nyomban tátva maradt a szám, egy nagyjából 5 m magas ember állt előttem. Egy toronymagas ember, aki lehajolva mosolygott le rám. Lehajolt, mivel valahogy be kellett látnia a házunkba, az ajtónk nagyjából a magasságának a felével ért fel.

-Jó estét kisasszony! Te vagy Tiffany, nemde? - kérdezte az óriás ember rám nézve.

Még mindig tátott szájjal esetlenül bólogattam majd nagyra tártam az ajtót és beengedtem. Miután egy kisebb- nagyobb procedúra után bejött az ajtón, a szüleim is végre odajöttek, de reakciójuk nem nagyban különbözött az enyémtől. Mikor meglátták vendégünket tátva maradt a szájuk és úgy habogtak valami „szép estét".

-Üdvözlöm önöket! Én Rubeus Hagrid vagyok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából. Azért jöttem, hogy igazolják, hogy elengedik-e a kis Tiffanyt az iskolába. Természetesen, ha kérdéseik vannak, készséggel válaszolok.

-Ööö megtudhatom, hogy ön micsoda? - kérdeztem félénken mégis bátrabban, mint ahogy éreztem magamat.

-Egy félóriás, apám ember, anyám meg óriás volt.

-Aha... - nem tudtam meg ezzel, sokkal több információt, sőt csak több kérdést vetett fel válasza, de esetlenül valami bólogatás félét csináltam udvariasságból.

Tehát, ez a kevés információ így elsőre kicsit sok volt, de próbáltam lassan elfogadni, hogy bekattantam. Mert ez így biztos, hogy nem lehet a valóság. Mármint, hogyha most hozzátok kopogna be egy órás (vagyis félóriás elnézést) és nagyjából azt mondaná, hogy "Szia Hagrid vagyok, egy félóriás és el szeretném elvinni a lányukat egy nemlétező iskolába, amiről senki az égvilágon nem halott még, és ahova egyébként boszorkányok és varázslók járnak, mivel ugye ez az információ benne van az iskola nevébe" ti mit reagálnátok?

-Tudom, hogy maguknak nehéz lehet ezt most feldolgozni, de három napom van elküldeni a választ az iskolába – nézett Hagrid felváltva ránk, hogy valamiféle választ ki tudjon erőltetni belőlünk.

-Elnézés uram, de miért kéne elhinnünk ezt az egészet? Ennek az egésznek nagyon kamu szaga van eddig – kérdezte gyanakodva apukám (igazából elég jogosan) és közben védekezően elém állt, nehogy valami baj történjen. Bár, hogy egy félórással szemben mennyi esélye lenne, azt nem tudom.

Ekkor Hagrid egy esernyőt húzott elő, az egyik szék felé fordult, valami furcsa ismeretlen szavakat mormolt és rámutatott, mire a szék hirtelen lebegni kezdett, majd lassan visszaereszkedett a földre. Anyukám felsikkantott és hátratántorodott ijedtében, így apukámnak odaugorva kellett elkapnia, nehogy elesse. Én (ha lehetséges) még nagyobbra tátottam a számat, majd csodálattal és izgalommal visszanézve erre a Hagrid nevű idegenre elkezdtem kérdésekkel bombázni.

-Wow ezt, hogy csinálta? Maga egy varázsló? Minden varázslónak egy esernyő a varázspálcája, vagy csak neked? Egy tollból is lehet varázspálcát csinálni? Várj ez tényleg varázslat volt? Neeem az lehetetlen! Maga esetleg egy ilyen bűvész esetleg? – teljesen bezsongtam mikor megláttam mit csinált azzal az egyszerű székkel és válaszát meg nem várva kérdeztem, a következő kérdéseket. Gyorsan felemelte a kezeit és hangosan felnevetett, jelezve, hogy elvesztette a fonalat a kérdésrengetegben miket feltettem.

-Nyugi, nyugi, mindent megmagyarázok. Igen Tiffany. Ez itt tényleg varázslat, mert nekünk varázslóknak, és boszorkányoknak – kacsintott rám Hagrid - semmi sem lehetetlen. Két és fél napot tudok adni rá, hogy átbeszéljék a dolgot. Holnap, ha esetleg lenne kérdésük, ami gondolom, már most is van, ezen a dobozszámon elérhetnek és átjöhetek – ekkor átnyújtott egy kis cetlit, amin, kurtán írt számok és a név „Rubeus Hagrid" szerepelt.

Végül én vettem át a kis cetlit, mivel szüleim még mindig összeszedetlenül és értetlenül álltak egyhelyben nem tudva hova tegyék a jelenetet, amit most átéltek, és átélnek. Megköszöntem és elköszöntem Hagridtól és biztosítottam, hogy mindenképpen hívni fogjuk. Miután becsukódott az ajtó, a szüleimet a nappaliba irányítottam és hoztam nekik egy-egy pohár vizet, hogy valamelyest felfrissüljenek. Én érdekes módon, teljesen rendben voltam. Nem teljesen értettem, hogy mi történt, de izgatott és energiateljes voltam, ha nem lettek volna a szüleim ilyen állapotban, akkor biztos, hogy fel-le ugrándoznék most. Ehelyett én is helyet foglaltam és vártam, hogy valamit végre kinyögjenek. Ez alatt a csönd alatt csak arra tudtam gondolni, hogy vajon elengednek-e. Elkezdtem ismételgetni egy darab szót magamban. Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek... Végül úgy döntöttem, hogy én fogom megtörni a csöndet.

-Kérlek! – néztem rájuk könyörgően.

Ők nem válaszoltak, csak aggódva összenéztek, majd újra rám.

Aznap (természetesen megünnepeltük a szülinapomat, bár nem még a szülinapomon is erről beszéltünk) és másnap reggel végül az egészet kiveséztük (azt az információt, amit hallottunk és ugye láttunk is) és nagy nehezen, de adnak egy esélyt ennek az egésznek. Viszont először még beszélnünk kellett Hagriddal. Abban a pillanatban jobb dolgot elképzelni sem tudtam annyira örültem és vártam, hogy megérkezzen hozzánk végre. Mikor viszont megérkezett, a szüleim úgy döntöttek, hogy én a szobámban várjak, ők pedig megbeszélik a dolgot. Ezen kicsit felkaptam a vizet és igazságtalanságnak tartottam, de hát ők a szüleim, rájuk hallgatnom kellet. Bementem a szobámba, és a most már párnámon tartózkodó levelet felkaptam és újra, meg újra elolvastam, míg fejből nem tudtam már az összes szót. Végül sok idő után apu és anyu bejött a szobámba és leültek a földre velem szemben.

- Tiffy. Ez nagyon komoly és fontos döntés, és szeretnénk, hogy te ugyanannyira benne lennél a döntésben, mint mi. El tudod mondani a te véleményedet erről az egészről? – kérte anyu.

- Én menni szeretnék. Tudom, hogy ez egy nagy változás nem csak nekem, de nektek is, de én készen állok rá és nagyon szeretném ezt. Nem ti mondjátok mindig, hogy meg kell ragadnunk az esélyeket?

Ők hosszasan egymásra néztek, elmosolyodtak és felém fordulva bólintottak. Abban a pillanatban felsikítottam, felpattantam és ugrálni kezdtem örömömben. Miután kicsit lenyugodtam, kimentünk mindannyian az étkezőbe, ahol Hagrid ült (nem tudom, hogy a székünk, hogy nem esett szét a félóriás alatt, lehet megbűvölt, én már semmit nem tartok lehetetlennek) és beavattuk a végleges döntésbe. Ő elmosolyodott és biztosította, szüleimet, hogy vigyázni fog rám. Már indulni készült volna, mikor egy elég fontos kérdés merült fel bennem.

-Hagrid... honnan szerzem be a tankönyveimet? És honnan fogok pénzt szerezni?

-Tankönyveket ebben az évben az iskola biztosít neked, mint minden mugli születésű elsőévesnek, és mielőtt megkérdeznéd, a mugli a varázstalan embert jelenti. Pénzt pedig fel tudsz váltani a Gringottsban, ahol pénzt elhelyezni is lehet.

-Gringottsban? Az hol van és mi az?

-A Gringotts a varázslók bankja és az Abszol úton található.

Erről még én, és a szüleim is kérdeztek egypárat, végül arra jutottunk, hogy Hagrid és én majd Augusztusban elmegyünk együtt erre a bizonyos Abszol útra és váltunk nekem pénzt és beszerezzük a többi szükséges kelléket, amit a másik mellékelt levélben írtak. A szüleimnek aznap dolgozniuk kellett ezért nem tudtam jönni.