gyilkos a mennyekben

három

Castielék háztömbje ugyanolyan szürke és színtelen, mint legutoljára. A falai koszosak, cipő nyomok díszítik és az ajtó, amit Sam sietősen kinyit, óriásit nyikordul. Kifejezéstelenül követem, és talán azon kéne hogy járjon az agyam, hogyan gyilkolhatták meg Castiel faterját, azonban csak a találkozásunkra tudok gondolni. Vajon meglepi, hogy én is eljöttem? Vagy a nyakamba borul? Nem. Távolról sem. Ismerem annyira, hogy tudjam; amint megpillant, elkapja a fejét, összeszorítja az ajkait, és diskurálni kezd Sammel.

Hevesen dobog a szívem, amikor az első emeletre érünk és Sam habozás nélkül kopog. Alig telik el egy másodperc, már nyílik is az ajtó, azonban nem Castiel áll ott, hanem Gabriel. Meglepetten néz ránk.

- Mizuka, srácok?

Eltátom a számat. Mizuka, srácok? Az apja meghalt! Azonban ha ő itt van, valószínűleg a többi testvér is. Chuck Miltonnak négy fia született: Gabriel, Michael, Castiel és Lucien. Gabriellel volt közülük a legjobb kapcsolatom - ő egyből befogadott a családjukba és be is lopta magát a szívembe. Michael mindig kedves volt velem, hülyéskedtünk, de egyszer sem volt alkalmam megismerni. Lucien pedig... hát, vele szinte sosem beszéltem. Kivonta magát a programokból, kimért volt és komoly és nehezen lehetett mosolyt csalni az arcára. Castiel elmondása szerint viszont egészen jó fej volt, ezért be tudtam annak, hogy nincs oda értem.

Sam is kitágult szemekkel néz Gabrielre, mire végre összeszedi magát és így szól:

- Velünk minden oké. Bejöhetünk? - mondja bénán, Gabriel arcán pedig egy pillantra nyugtalanság suhan át, de azonnal kitárja előttünk a fehér ajtót, és arrébb lép.

Bizonytalanul indulunk meg egyszerre a bejárat felé. Félúton, már a küszöbön összeütközik a vállunk, mire felpillantok rá, és gúnyosan mosolyogva intek neki, hogy menjen csak előre, miközben azt motyogom "a lányoké az elsőbbség". Megforgatja a szemeit - sosem értékeli a humorom.

Samet követve lépkedek végig a folyosón és a halvány szürke falak teljesen tiszták, amire egyébként nem számítok. Semmi nem úszik vérben; nincs horrorba vagy krimibe illő helyszín, csak a nappaliban lévő fotel mellett elterült hatvanas férfi a földön fekve. Körülötte a három fiú; Michael a padlón mellette, Lucien a kanapén fekszik maga elé bámulva, Castiel pedig a fotelben. Megállunk a nappali közepén, Gabriel pedig az ajtófélfának támaszkodik.

- Szent szar - nyögi Sam. Ez az én szövegem, mondanám erre, ha nem lenne súlyos a helyzet, amit nem szabad elviccelni. Castiel felpillant ránk, és egyenesen a szemembe fúrja a tekintetét; én meg hátrahőkölök, mint egy hülye és Sam mögé lépek menedéket keresve, aki lesokkolva bámul előre, és nem tűnik fel neki, hogy bújócskát játszok az exemmel az ő háta mögött. Sam három másodperc múlva magához tér és teljesen kiborul: - Mi a jó büdös élet történt? - Senki sem felel, mire mégjobban kiakad. - És miért csak én vagyok ideges? Gabriel olyan laza, hogy mindjárt szétcsúszik, Michael, te csak ülsz ott és létezel, Castiel, te, te csak teázol, mint egy angol lord, Lucien meg sziesztázik! Mi a franc, emberek?

Gabriel előlép mögülünk, elhúzott szájjal megtorpan előttünk és karba fonja a kezeit. Sam nyakán szabad szemmel láthatóan lüktet egy ér, és idegbetegen néz Gabrielre.

- Nézzétek, ugyanannyira le vagyunk taglózva, mint ti, de az öreg nem volt se makk egészséges, se százas - itt megáll egy pillanatra, és körbemutat a szobában -, úgyhogy számítottunk erre. Legalábbis számítottunk volna... ha nem gyilkolják meg. Hiszen nem magától murdelt meg.

- Mi történt pontosan? - kérdezi Sam egy fokkal nyugodtabb hangon. Mostmár én is kilépek a háta mögül, és mellette ácsingózok, Castielt bámulva, aki néha vet rám egy pillantást, olyankor pedig állom a tekintetét. - Mik a tények? - vált át Sam Sherlock Holmesba.

- Valszeg' fejbe ütötték - mondja Gabriel, Castiel pedig félbeszakítva a bámulásomat felcsattan.

- Persze, hogy fejbe ütötték, te tökkelütött! - kiáltja dühösen, kilöttyentve a teáját, ami a nadrágjára a csöppen. Forró lehetett, ugyanis felszisszent, de folytatta. - Ott van apa átkozott baseball ütője a falnak támasztva!

- Nyugi, öcskös - csitítja Gabriel, de Castiel totálisan kikel magából.

- Nem nyugszom meg! És tudod miért nem, Gabe? Mert az apánkat megölték! Őrület és betegség ide vagy oda, nem így kellett volna meghalnia, nem ezt érdemelte, hanem azt, hogy lefeküdjön este mit sem sejtve, aztán ne ébredjen fel! Így kellett volna lennie és nem most és nem ilyen módon! Megölték, felfogtad ezt? Megölték! - üvölti. Felpattan, lecsapja a dohányzóasztalra a csészét és széttárja a karjait. - Igaza van Samnek, rohadtul igaza van, nem kellene itt ülnünk, és várnunk a csodát, hogy a gyilkos boldogan és dalolva beszambázzon, jelentkezve, hogy hahó, én tettem! Itt vagyunk négyen testvérek, és nekünk kell kiderítenünk, mi a halál történt!

Mindenki síri csendben hallgatja a szavait, és talán arra gondolnak, igazat beszél. Castiel elviharzik mellettem ki a folyosóra és eltűnik a konyha ajtó mögött. Habozva, de elindulok utána, hátha megnyugtathatom, de Sam tenyere a vállamra tapad, és visszahúz, miközben a fejét ingatja, viszont én lerázom magamról a kezét, és eltökélten kimegyek.

Castielt a konyhapultnak dőlve találom. A kezei összefonva a mellkasa előtt, és egy pillanatra a múltkori helyzetünkben találom magam szerepet cserélve. Mintha magamat látnám; ugyanolyan fenségesen és lekezelően néz rám, mint én nézhettem rá, miután megcsaltam. Én pedig ugyanolyan kétségbeesetten és félve pillantok rá, ahogy ő tette akkor velem. Szorító érzés költözik a mellkasomba, ami erősödik, amikor látványosan végigmér és így szól:

- Jól nézel ki - olyan semmitérően mondja, hogy a torkomba óriási gombóc költözik, amitől képtelen vagyok nyelni. Összeszedve a maradék bátorságom és büszkeségem elé sétálok, kiveszem a kezéből a poharat, amiben fehér bor van, és felhajtom a maradékot. Leteszem a pultra, majd hátrálok egy lépést, de tartom a szemkontaktust.

- Kösz. De te jobban.

- Mindig tudtad, hogyan bókolj egy srácnak, igaz? - kérdezi gúnyosan, miközben közelít felém, és alig egy lépésre tőlem áll meg. Centik választanak el minket; érzem a szívverését, és ahogy lehunyom a szemem, elképzelem, hogy átölel, majd megcsókol, szinte érzem az ajkait az enyémeken, és mikor a nyelve bebocsájtást kérne a számba... felnyitom a pilláimat, és ő mozdulatlanul ugyanott álldogál.

- Csak neked - felelem, visszaemlékezve a kérdésére. Egészen közel hajol hozzám, és amikor azt hiszem, megtörténik, amire az imént gondoltam, az ajkaimra suttog.

- Akkor talán a megcsalási képességeidet is csak velem ismertetted ilyen lelkiismeretesen.

Azzal elhúzódik, és tölt magának még egy pohár bort. Amikor a kezébe fogja, gyilkos tekintettel pillant rám, majd elsétál mellettem vissza a nappaliba, én pedig tudom, tudom, hogy bedőltem neki, és a gondolat, hogy még hányszor be fogok, felkavarta a gyomrom.

-
IMÁDOM EZT ÍRNI!!!!!!!!!!!