gyilkos a mennyekben

nyolc

- Csak egy nagy feketeség volt az egész. Nem is láttam az arcát - magyarázom harmadszorra, kissé már ingerültebben, amiért ennyiszer kell ugyanazt elismételnem. Frewen (a nyomozó) jelentőségteljesen néz rám, aztán felsóhajt. Az arca, hangja fáradt, és tudom, legszívesebben otthon lenne, hogy aludhasson.

- Rendben. Elengedem, ahogy hamarosan az öccsét is - mondja nyomottan. Onnan elmeséltetett velem mindent, hogy Castiellel szakítottunk. Kellemetlen volt egy férfinek beszélni erről, de próbáltam nem foglalkozni vele.

Kilépek a folyosóra, ahonnan rengeteg ajtó nyílik irodákba. A fal mentén lévő székeken megpillantom Castielt és Gabrielt.

- Hát ti? - bukik ki belőlem. Rám néznek, úgy, mintha minden problémájuk megoldója lennék.

- Kösz, hogy megmentetted Amara nénit. Nem akarok még valakit elveszíteni - motyogja Gabriel, feláll és megveregeti a vállam.

A sokk még mindig hatalmas, de az első gondolatom Castielre nézve, hogy csak bele akarok bújni az ölelésébe, elveszni benne, hogy megvédjen minden veszélytől. Most, hogy itt van előttem, jobban hiányzik az érintése, mint bármikor, és nagyon nehéz megállnom, hogy ne omoljak a karjaiba. Fáj a jelenléte, feszíti a mellkasomat.

- Ez természetes - mosolyodom el erőtlenül. - Elmegyek mosdóba - mutatok a férfi vécé irányába, mire Castiel felpattan.

- Veled tartok - mondja ellent mondást nem tűrően. Meglepettségemben Gabrielre nézek, aki mögött látom közeledni Samet.

Elindulunk a mosdó felé. Bemegyek és a vécék felé veszem az irányt. Kicsatolom az övem, hogy elvégezhessem a dolgom. Castiel zavarba ejtő módon közvetlenül mellém áll ugyanezzel a szándékkal. Akaratlanul is eszembe jutnak Sam szavai, ahogy az első komoly kapcsolata közepette azt mondta nekem, higgyem el, nem romantikus a közös pisilés. Talán igaza volt, ezalatt a pár év alatt egyszer sem kellett egyszerre pisilnem Cassel ugyanazon a helyen. De ez most olyan furcsa érzéseket vált ki belőlem, érzem, hogy vibrál köztünk a levegő, és próbálom egyenesen tartani a fejem, mert tudom, ha egy pillantást vetek lefelé... felrobbanok a bennem rekedt izgalomtól és vágytól.

- Aki nem rázza ki, nem texasi - mondja halkan. Elvigyorodom, értem a célzást Sheldon Cooperre, de a gondolat, hogy mindig együtt néztünk Agymenőket, elszomorít.

Összehúzza a farmerját és elindul kezet mosni. Kisvártatva én is követem, és próbálom kerülni a pillantását, de végül csak összeakad a tekintetünk a tükörben. Egy másodperc alatt el lett döntve, mit akarunk.

Már nekem is esik. Ösztönös vadsággal csókol, a nyelve a számba furakodik és teljesen hozzám simul. A falnak taszítom, hozzápréselődök és végigsimítok a testén. Úgy hiányzott ez. Olyan extázis kerít hatalmába, hogy remélem, sosem fog elmúlni. A fenekébe markolok, aztán az ágyékára csúsztatom a kezem, egy pillanat múlva pedig már az egyik fülkében fordítom el magamtól és nyomom az ajtónak, újra kicsatolva az övemet.

Vérvörös arccal lépünk ki a folyosóra, és úgy érzem, mintha mindenki tudná, mit műveltünk az előbb. Sam és Gabriel viszont úgy is néznek ránk, mint akik számára teljesen egyértelmű.

- Mehetünk? - kérdezi Sam.

- Persze, igen - köhintek.

Hangosak voltunk vajon? Kiszűrődött az ajtón túlra? Nem volt valami csendes menet - de a biztonság kedvéért a kezemet Cas szájára tapasztottam, a saját nyögéseimet pedig a nyaka nyelte el.

Az érzések ésszerűtlenül cikáznak bennem az eset után, miközben kocsiba ülünk Sammel. Castieléket még bent tartják kihallgatni. Kíváncsi lennék, hogy őket is Frewen hallgatja-e ki, és ugyanolyan pontossággal, ugyanolyan precízen kérdezi-e meg őket. Együtt lehetnek bent hárman a teremben? Talán nem, minket is szétszedtek Sammel. És valószínűleg Frewen vállalta az ügyet. Az ő dolga lehet a kihallgatás.

Sam az út nagyrészében hallgat, majd megtöri a csendet.

- Mi volt ez? - kérdezi.

- Szexeltünk - felelem a gyermekek őszinteségével, bár a gyerekek nem mondanak ilyet.

- A mosdóban? - hüledezik.

Bólintok csupán. Próbálok a vezetésre koncentrálni, de Sam nem tágít a téma mellől.

- De... hol? A fülkében? A falnál? Csak úgy középen?

- Ez komolyan érdekel téged? - forgatom a szemem. - Majdnem agyon lőttek valakit a szemünk láttára!

Erre elhallgat.

A napunk további része fáradt szuszogásokkal telik a két kanapén terpeszkedve, miközben az Agymenők megy a tévében. Este rendelünk pizzát és felbontunk hozzá egy-egy sört.

- Nagyon megviselt a dolog? - kérdezi Sam halkan.

- Micsoda?

- Hogy te láttad őt - magyarázza.

- Utálom, hogy nem láttam rendesen legalább a szemeit.

- Ne hibáztasd magad! Megmentettél minket. Az az asszony már nem élne, ha te nem lennél.

- Tudom - motyogom egy falat után. - Akkor is pocsék érzés.

- Dean - szinte suttogja. Rápillantok. - Mi van, ha nem egyedül van? Mi van, ha ketten vannak? Most látott minket, és talán megjegyzett minket. Mi van, ha nem egyszeri gyilkosság? Ha mi is benne vagyunk a körben? - annyi kérdést és aggodalmat vet fel, amire már képtelen vagyok figyelni.

- Nyugi már - vágok közbe. - Ne gondolj ilyenre! Ne keverj minket bele, semmi közünk hozzájuk.

- De. Cas exe vagy. Persze, hogy közünk van hozzájuk.

- Viszont nem vagyunk családtagok. Nem vagyok a férje. Így nincs közünk a családjukhoz. Csak a srácokra ne szálljon vagy szálljanak rá.

Sam bólogat. Látom, hogy meg van ijedve, ezért nyugtatóan mosolyogva meglököm a térdét, mire halkan, idegesen nevetve visszalök.

Reggel újabb holttest Chuck lakásának padlóján.