gyilkos a mennyekben

öt

Másnap Sammel a Morning Caféban kezdjük a napot. Egymás mellett toporgunk a pultnál, várva, hogy a nő előttünk kikérje a kávékat az egész baráti körének. Jack Kline szolgálja ki őket, Sam pedig mellettem olyan izgatottan mocorog, hogy elgondolkodom, heteró-e még.

- Mi van már veled? Jézus! - nyögöm ki értetlenül.

- Csak olyan menő ez az egész!

- Hogy az exem apja meghalt, ezért most a munkahelyén beszélünk emberekkel, akiknek közük volt hozzá, hátha az egyikük ölte meg?

- Igen! - vágja rá ijesztően boldogan.

Végre sorra kerülünk és Jack mit sem sejtve ránk mosolyog.

- Helló! Mit adhatok? - pár pillanat csend után tányér méretűre nyílnak a szemei. - Várjunk... Te Dean Winchester vagy. Cas barátja.

- Ööö, igen, hali. Vagyis nem. Már nem vagyok az. Érted, szakítottunk.

- Oh, sajnálom. Nem akartam tapintatlan lenni. Azért ha találkozol vele add át, hogy részvétem. Nem láttam egy hete, talán a ti dolgotok miatt, erre meghal Chuck és...

- Átadom - vágok a szavába. Gombóc nő a gyomromba a szavai nyomán, ezért meglököm Samet, hogy vegye át a szót.

- Szóval - köhint. - Erről akartunk beszélni veled.

- Mármint? - kérdezi Jack rémülten. - Ugye nem gondoljátok, hogy közöm van ehhez? Csak az alkalmazottja voltam, legalább már másfél éve! Rendes fickó volt, sosem ártottam volna neki.

- Oké, nyugi - nyugtatja Sam, mire elcsitul és csillogó szemekkel bámul az öcsémre, aki viszonozza a pillantását. Eszem megáll, ezek előttem flörtölnek!

- Na jó, elég ebből - a mellkasánál fogva tolom hátrébb Samet a pulttól és ettől az ártatlan sráctól. - Két kávé lesz, az egyik feketén - odanyújtom a pénzt és a kávézó egyik sarkába mutatok. - Leülünk oda. Kösz.

- Mi a franc? - kérdezi Sam, utánam loholva. - Dean!

- Egyikünk már homokos, ennél nem kell több! - torpanok meg és vágom hozzá. Döbbenten néz rám.

- Én csak megértő voltam!

- Felfaltad a szemeddel!

- Nem igaz!

- Tudod, mindig azt hittem, ha meleg lennél, a Gabriel típusúak jönnének be - kezdem, miközben tovább indulok, ő meg durcásan követ. - Mint a lányoknál. Alacsony, hosszú hajú...

- Idióta vagy! Gabriel akaszkodik mindig rám! Az el nem múló hóbortja vagyok, akit nem ereszt, amíg meg nem kapja egy menetre!

- Add meg neki, amit akar - letelepszem az asztalhoz az egyik székre. Sam puffogva leül mellém.

- Na még mit nem. Undorító - motyogja a végére, mire eldurran az agyam. Hogy képzeli?

- Hogy mondod? - fordulok felé kitörni akaró méreggel. Látom az arcán, hogy eljut a tudatáig, amit mondott.

- Nem úgy értettem, ahogy te gondolod...

- Akkor hogy? - kérdezem szinte fújtatva. - Szerintem meg te vagy undorító. Tudod mit? Az egész heteróság az! Mi sem vagyunk jól bekötve, de ti aztán annyira sem! Te vagy a két lábon járó liberalizmus erre ilyet nyökögsz a meleg bátyád mellett a bajszod alatt? Komolyan? Nem tudtad volna megtartani magadnak? - felpattanok, a mutatóujjammal felé bökök. - Rohadj meg!

Dühösen kiviharzok a kávézóból, faképnél hagyva a ledöbbent öcsémet. Csak remélni tudom, hogy az idegenek nem hallgatták végig a kiborulásom.