A szemeim kipantattak. Tehát csak álom volt. A fejem sajog és még rátesz egy lapáttal, hogy valami szar csipog a fülemnél. Mindenhol csövek meg zsinórok lógnak ki belőlem. Egyre jobban pánikba kezdtem esni. A gépezet amely egyenletesen csipogott egyre gyorsabban kezdett el és ez még jobban megijesztett. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. A levegőt kapkodtam de úgy éreztem, hogy nem kapok eleget. A szobába egy nő rohant meg és próbált megnyugtatni.
-Eresszen el!-letéptem magamról a zsinórokat és kisiettem az ágyból, ahol eddig fekve tartottak.
-Nyugodjon meg, Hope!
-Ki maga? Honnan tudja a nevemet?! Hol vagyok?- túl sok kérdés kavargot a fejemben. De a legfontosabb mégis az volt, hogy hol van a családom.
- Én Mary vagyok, az éjszakás nővér. Az irataiból tudjuk a nevét. Kórházban van.-lassan közeledett felém.
-Egy lépést se jöjjön közelebb!- remegtem. Nem tudtam, hogy van a családom és ez aggasztott a legjobban.- Haza kell mennem! Most.
- Azt nem lehet. Nagyon sokáig aludt Hope...
-Mennyi az a sok?
- 18 évig volt kómában. Nagyon sajnálom ha tud.....
-Kussoljon már el! -a földre csúsztam és zokogtam. Lemaradtam mindenről. A fiam fontos eseményein nem lehettem ott.
- Fel kell keljen a földről, Hope..
- Lillian.
- Tessék?
-Lilliant használom. A férjem is úgy hívott.
- Házas?-döbbenten nézett rám. Nem értettem. Hiszen az irataimon rajta kell hogy legyen. Plusz még van egy kép kettőnkről az esküvőnkről is.
- Igen. A papíraimon rajta van...
- Bocsásson meg de ezen csak Hayes van...
- A faszomba!- felkeltem és a ruháimat kerestem. El kell innen mennem minél előbb.- Hol vannak a ruhaim?!
- Azok nincsenek...
-Mi az hogy nincs?!
- Csupa véres volt és szét volt szakadva és úgy gondoltuk, hogy már nem venné hasznát...
-Nem venném hasznát...ch-nem akartam elhinni. A ruháimat kidobták. Meg áll az eszem. Komolyan mondom!- Na ide figyeljen! Ha nem akarja, hogy bepereljem úgy a kórházat, hogy egy héten belül bezárjon akkor nagyon gyorsan szerez nekem ruhát.-blöfföltem. Nem akartam beperelni a kórházat csak hátha megijed és hoz nekem ruhát. Az arckifejezését látva sikerült is.
-Pár perc és hozom!- elrohant. Nem hazudott mert tényleg pár percen belül hozta is. Gyorsan magamra aggattam plusz még a hozott cipőt is. Lehet nagyon ráikesztettem szegénykémre. Miután feltöztem ránéztem.
-Köszönöm. Most meg megyek.
-Azt nem lehet!- megfogja a karomat és visszahúzna. Én meg egy gyors mozdulattal orrba vágom amitöl hátra tántorodik és meg futásnak eredek. Viszont most érzem igazán, hogy évekig kómában feküdtem. Kicsit lassan de egyre gyorsabban ment a futás.
Ki kellet jutnom innen mielőtt elkap a nővér. Tudnom kell mi történt velem. Hiszen meghaltam! Vagyis már nem is tudom, hogy élő ember vagy halott vagyok.
A folyosókat szeltem amíg nem találtam egy liftet. Abba beszáltam és a földszint gombját nyomtam meg. Mikor épp becsukódott a lift ajtó akkor jött ki a nővér folyosón. Remélem nem látott meg.
A kórházból kilépve a kabátzsebembe nyúltam és akkor vettem észre hogy ebben még pénztárca is van! A nőé. Az iratait kivettem és a portán leadtam azzal a dumával, hogy az utcán találtam. A pénzt meghagytam és a szobából kihozott táskával amiben az én pénztárcám volt elindultam egy buszmegállóba.
Leültem a padra és agyaltam. Nem tudom mi történt velem de kifogom deríteni és az aki szétválasztott a családomtól ajánlom, hogy kezdjen el félni.
Ezt a részt úgy éreztem ki kell raknom , hogy értelmet nyerjen az előző rész és hát remélem tetszett.😊
