Egy reményvesztett reménye [Jikook]

7.rész

Délután 2 óra. Szokásos sétámra indultam a kis húgomhoz, a közelben lévő kórházba. Már csukott szemmel is oda találnék, hiszen minden egyes nap meglátogatom az én kis hercegnőm.

Leukémiás. Ez a dolog körübelül fél éve derült ki. Először azt hittük hogy itthon is gondját tudjuk viselni, de az idő múlásával egyre rosszabbul lett. Ezért a szüleim úgy látták jónak ha kórházba viszik ahol , 0-24-ben tudnak rá felügyelni és segíteni ha bármi gond lenne. Minden egyes alkalommal mikor bemegyek hozzá annyira életvidám , folyton mosolyog, de tudom hogy belül nagyon szenved, amint kilépek a kórházi ajtón hallom ahogy sír , de nem akarja mások előtt kimutani a fájdalmát. De azt is tudom, hogy erős az én kis hercegnőm, és legyőzi ezt az undorító betegséget. Bizok benne... reménykedek... Az istenit még csak 11 éves , miért ilyen kegyetlen az élet , miért azt kínozza és bünteti, aki soha életében még csak egy légynek sem ártott?! Sokszor kívánom bárcsak én feküdnék ott helyette...

Mivel hatalmas a dugó így kerülő úton megyek, mert ilyenkor tömeg közeledéssel esélyem se lenne időben oda érni, és az én kis angyalom vár már rám.

Egy kis utcába értem,ahol épphogy téb-lábol egy-két ember ami kicsit fura mivel délután 2 van és még a nap is süt, ráadásul péntek délután,de inkább el engedtem a dolgot.
Éppen egy két szintes ház mellett haladtam el mikor fülemet egy lágy dallam érte. Nem volt hangos. Épphogy lehetett hallani, de nagyon kellemes volt . Akarva akaratlanul is de a hang irányába néztem. A lélegztem szinte el állt. Valaki táncolt. Egy fiú. Gyönyörű szőke haja volt, ahogy kivettem elég vékony kis,vézna teste volt. De úgy táncolt mint egy angyal . Nem tudtam a szemeim levenni róla . Olyan kecses, olyan hibátlan volt a mozgása amit még sose láttam. Már csak arra eszméltem fel hogy az ablakhoz lépked és kinéz rajta. Egyenesen a szemembe nézett . Most már nincs kétség ez a fiú gyönyörű . Ahogy apró szemeit rám emelte olyan volt mintha megállt volna az idő. Egy jó 2 percig biztos csak egymást bámultuk. Majd a fiú hirtelen megrázta a fejét mintha feleszmélne, és behúzta a nagy vörös függönyöket. Én csak értetlenül álltam és próbáltam felfogni mi is történt.

De ahogy aznap Ő behúzta maga előtt a függönyt, úgy nyitotta ki az én szívem és lépett be rajta. Most már biztos,meg kell hogy ismerjem ezt a fiút, muszáj.

Nem gondoltam, hogy attól a naptól kezdve az egész életem teljesen meg fog változni...Miattad.