Egy reményvesztett reménye [Jikook]

6.rész

-Az Isten verjen meg te nyomorult, csinálj már valami kaját !

Ordítta el magát teli torokból az apja .

Reggel 7 óra a fiú fáradtan nyitogatta pilláit, feltápászkodott az ágyból, majd szinte pár másodperc alatt felöltözött, és le sietett a konyhába.
Ő is nagyon éhes volt, mivel tegnap reggel óta egy falatot sem evett, de inkább nem foglalkozva ezzel ténnyel szaporán kezdte készíteni apja reggelijét.

Kb.fél óra múlva az említett személy öltönyben, és nyakendőben jelent meg. A fia végig nézett rajta, mindig is olyan elegáns és tekintélyt parancsoló megjelenése volt. Nem úgy mint neki ő mindig lehajtot fejjel járt,össze húzva magát. Tudta, neki nincsen oka kihúznia magát. Mire legyen büszke? Ő egy senki, egy nyomorult,őt még lábtörlőnek sem használnák. Az évek során sikeresen bele verték ezeket Jimin fejébe, hogy szülei szerint tudja hol a helye.

-Mit bámulsz te Isten csapása?

Mondta a férfi a lehető legflegmábban.

-É-én s-semmit cs-csak...

Nem tudta befejezni mondatát, mert az apja szavába vágott.

-Ne dadogj már!! Mi a faszom vagy te kislány?!!

Majd egy jókora pofon csattant Jimin puha arcán .

-Szégyen...most pedig takarodj a szemem elől te senkiházi buzi !

Ordibált tovább.

Jimin csak felszaladt a szobájába, be csukta maga mögött az ajtót, és a falap mentén a földre csúszott. Csak bámult maga elé , száját már szinte véresre harapdálta, körmeit a tenyerébe vájta...muszáj volt elfolytania minden érzelmet. Hirtelen az apja hangját hallotta meg a földszintről. Telefonált .

-Már most ? Rendben, 10 perc és ott vagyok . Oké, sietek.

Majd már a jól ismert ajtó csapódás, és a házra teljes csend telepedett. Szinte a légy zümmögését is lehetett hallani .Miután megbízonyosodott róla, hogy a férfi ténylegesen elhagyta a házat. Befeküdt az ágyába, majd pár másodperc múlva heves zokogásba kezdett, nem bírta tovább , úgy érezte ki kell adnia magából amit már jó ideje el kellet folytania. Azt a sok szenvedést, megaláztatást, a testi ,és lelki fájdalmakat.

Teljes megkönnyebbülés . Ezt érezte a fiú mikor már vér vörössé váltak apró szemei, és úgy érezte nem maradt már több könnye. Kiadott mindent. És ennél felemelőbb, és jobb érzést régen tapasztalt. Nem tudta az apja mikor jön haza, de azt tudta hogy most mire van szüksége. Táncra .
Egy lassú könnyed számot választot. Mozgása és kecsessége páratlan volt. Mindent kizárt. Minden rossz, fájó emléket . Csak ő volt és a zene. Teljesen megnyugodt ilyenkor a lelke.

Hirtelen egy fura érzés kerítette hatalmába mintha...mintha nézné valaki...nem tudta miért, lábai akaratlanul is az ablakhoz vezették. Óvatosan lépkedett. Majd kis buksiját az ablakra szegezve nézelődött. És akkor meglátta Őt. Gyönyörű mogyoró barna haja, csak úgy csillogott mikor a nap sugara érte. Szemei akár a legszebb ekkő. Telt , formás ajkai kissé elnyíltak egymástól. Magas, izmos teste erős fizikumra utalt . Ő volt az. És egyenesen Jimint nézte.