Ameddig a lelkem él (Befejezett)

🌸Első🌸

- Hé! Hé, hallottad? Wen Rouhan ágyasa megszökött.
- Wen Shang? Ugyan miért?
- Nem hallottad, várandós lett egy másik kultivátortól. Már hónapok óta kerestetik.
- Várandós? Kitől?
- Azt csak maga Wen Shang tudja.

Wei Ying pov.
Futottunk ahogy bírtunk. Én a magam tempójával igyekeztem, de a nagy pocakommal elég nehéz volt. Wen Ning és Wen Qing segítettek, de így is alig volt esély, hogy lerazzuk őket. Egy lehetőség maradt. Kivettem egy bombát a zsákomból és odahajítottam. Hamar fel is robbant sok kialtast hangoztatva. Még egy darabig futottunk, de aztán meg kellett állnunk mert valami furcsát éreztem a hasamban és valami meleg folyt végig a lábamon.
- Nővérem! Elfolyt a magzatvíz! - kiáltotta helyettem Wen Ning.
- Na, ne! Pont az erdő közepén? Ez a gyerek aztán tud időzíteni! - morogta, de leültetett a földre és kiadta, hogy semmit se csináljak, csak lélegezzek. Úgy is tettem, de egy idő múlva a légzésemre sem bírtam figyelni, annyira fájt. Tudtam, hogy nem kell sok és ez a gyerek szinte magától kimászik belőlem. Hamar visszajött, vizet es kendőket hozott magával.

"Hajnalban"
Ordítottam mint a fába szorult féreg, de hát nagyon fájt. Pedig a babám már ott sír Wen Ning kezében. Nem tudom mi folyik itt. Már teljesen elvesztettem az időérzékemet. Wen Qing a lábaim között figyel míg Wen Ning a kezemet fogja. Meg egy jó erőset nyomok és érzem, hogy kiserken a vérem, de vele együtt egy vékonyka hang üti meg a fülemet. Magamhoz térve a kómaból pedig két kis testet erzek meg a mellkasomon és érzem ahogy mocorognak.
- Gratulálok, Wei úrfi! Két kisfiút szültél. - mosolyog Wen Qing mire én elbőgöm magam. Hát megszülettek. Az én kisfiaim. Almomban se hitrem volna, hogy ketten vannak.
- Szia, kicsi! - simogatom meg az idősebb fejét mire kinyitja a szemeit én pedig lesokkolok. Arany szemei vannak, épp mint az édesapjának. A kissebbnek szürkék mint nekem. Nem tudom, még, hogy mi lesz velünk ezután, de egy kis időre biztos el kell majd tűnnünk.

Na, itt az első resz, remélem tetszett.