What you've left behind

4.

"Na, meg még valami mást. Valamit, ami édes, de még is férfias."

--------------------------------------------

Belépett egy nyúlánk alak, aki rögtön vissza is fordult, hogy becsukja az ajtót, ezért arcát nem láthattam. Csak az izmos háta, és a széles válla nyújtotta látványban gyönyörködhettem. Majd, amikor megfordult, egy ismerős arccal találtam szemben magam. Ott állt, egy bögre gőzölgő, szilvás-fahéjas teával a kezében, és csak nézett azzal a különös félmosollyal. Köpni-nyelni nem tudtam.

Állt, és hol szemeimet kutatta, hol arcomat fürkészte. Majd hirtelen megtörte a furcsa, mégis idillinek mondható pillanatot, közelebb lépett, letette a bögrét az éjjeli szekrényre, és így szólt.:

-Jó reggelt Gin. Hogy aludtál?-egy szóval sem kérdezte, mi, s hogyan történt, nem érdeklődött az eseményekről. Úgy csinált, mintha tök normális lenne, hogy egy olyan lány van az ágyában, akivel életében egyszer találkozott, és akkor is csak véletlen.  Én pedig csak feküdtem ott tehetetlenül, hiszen egy szavam sem volt. Ezért, hogy megilletődöttségem leplezzem, csak elmosolyodtam, és belefúrtam fejem a párnába.-Na mi van? Kellemetlen ez a másnaposság, hm?-nevetett ki.

-Még sohasem voltam másnapos.-beszéltem bele a párnába.

-Még soha?-értetlenkedett Harry.

-Soha.-feleltem nyersen, mire beállt közénk a kínos csend. Pár másodpercig csak értetlenül nézett rám, majd mikor realizálta, hogy nem fog további választ kapni, terelte a témát. Amiben be kell valljam, meglepően ügyes volt.

-Csináltam neked teát.-mondta kedvesen, de az enyhe kételyt így is érezni lehetett a hangján. 

-Miért vagy ilyen kedves hozzám?-fordultam felé.-Hogyan találtál rám? Miért mentettél meg?-bombáztam további kérdésekkel, nem hagyva, hogy válaszoljon. Közben elvettem kezéből a felém nyújtott bögrét, és mikor ujjaink egymáshoz értek, egy fél másodperce megszűntünk létezni. De ez hamar elmúlt és végre hagytam válaszolni.

-Mert nem félek tőled, éppen arra sétáltam, és mert nem lett volna szívem otthagyni ilyen állapotban. Ki tudja milyen butaságot csináltál volna még?-nézett rám kérdőn.-Nem ez volt életed legbölcsebb döntése, ugye tudod?-kuncogott halkan.

-Erre inkább választ sem kapsz.-ráztam meg a fejem.-Amúgy, kitől tanultál teát készíteni?-húztam fel szemöldököm.

-Hát...magamtól javarészt, miért?

-Nem akarlak megsérteni, nagyon aranyos tőled, hogy hoztál nekem teát, ezt értékelem, de pont olyan pocsék, mintha én csináltam volna.-kacagtam hangosan.

-Ha! Na de kérem!-kapott a szívéhez, pont, mint egy nyálas szappanoperában.

-Most arra kérlek, hogy fáradj vissza a pultodhoz, vedd le a kötényed, és hagyd el a konyhát!-próbáltam komoly maradni, és nem kiesni a szerepből, de nem bírtam ki nevetés nélkül. Kétrét görnyedve nevettünk, pedig nem is volt annyira vicces.

-Örülök, hogy itt vagy.-Suttogta, miután megnyugodtunk.

-Köszönöm, hogy itt lehetek.-mosolyogtam vissza rá.

Harry:

Mikor rátaláltam a megállóban, be kell valljam, titokban örültem. Úgy éreztem, hogy ha még ilyen furcsa módon is, de nem véletlen hozott össze minket a sors. Ráadásul másodjára. Ott ült, könnyekkel áztatott arccal, zokogva, öntudatlanul. Fájt látnom, hogy így meg van törve. Nem tudtam, hogy mi történt aznap este, az egész sztori hátteréről, pedig fogalmam sem lehetett. De nem is volt rá szükség. Óvatosan odaléptem hozzá, finoman megfogtam lapockáját egyik kezemmel, a másikat pedig a térdhajlatába csúsztattam. Kábultsága miatt, még ha akart volna, sem tudott volna ellenkezni. Kiszolgáltatott volt. És nekem eszembe sem jutott ezt kihasználni. Így vittem föl a lépcsőn, beültettem a kocsimba, és iszonyatos lassan hazavezettem.

Mire a felvittem lakásomra, már aludt, de nem tudtam eldönteni, hogy az alkohol hatása-e, vagy csak a kimerültségé.
Olyan törékeny volt. Mintha bármelyik pillanatban darabokra törve potyoghatna a padlóra.

Lefektettem a franciaágyamba, én pedig kint aludtam a kanapén.

Reggel nyolc óra fele, mikor először bementem hozzá, még nagyban aludt, ezért csak ültem ott és néztem. Olyan ártatlannak tűnt, ahogy csendben szuszogott előttem. Próbáltam kitalálni, hogy hogyan is kerülhetett oda a metró állomásra ilyen állapotban. Sok minden az eszembe jutott, de valahogy egyik sem tűnt reálisnak. Így hát feladtam, és elmentem készíteni neki reggelit, meg teát.

-Na, kelj fel az ágyból már van vagy fél 12!-szólítottam fel.-Aki éjjel legény, legyen nappal is!-mutogattam arisztokratikusan a mutató ujjammal. Ezt csak egy hatalmas szemforgatással díjazta.-Vigyázz, mert egyszer kiesnek!-nevettem el magam, majd elindultam az ajtó felé, de észrevettem, hogy Ő csak értetlenül bámul rám, hol a mellkasát, hol engem méregetve. -A szekrényemből válogathatsz nyugodtan, mással sajnos nem tudok szolgálni.-előztem meg kérdését, amit egy aprócska fejbillentéssel nyugtázott.
-Köszönöm, innentől azt hiszem megleszek.-mosolygott rám hálásan.
-Kint találkozunk-felé kacsintottam, majd elhagytam a szobát.

Gin:

Mikor Harry kiment, odasétáltam a hatalmas gardrób bejárata elé. Rácsúsztattam kezem a kilincsre, de még nem nyitottam ki az ajtót. Olyan idegen volt ez az egész. Mintha nem is velem történne. Végül mégis erőt vettem magamon, és beléptem a gardróbba. Odabent döntő többségben feketében fehérben, és a szürke ezerféle árnyalatában pompázó ruhák lógtak mindenütt. Sok-sok póló, több tucat nadrág, kabátok, ingek, bármi megtalálható volt ott. Körbesétáltam a helyiségben, ujjaimat végigsimítottam a különböző anyagokon. Beszívtam ruhái illatát, és tűnődtem magamban.
Vajon tényleg így kellett legyen?
Végül egy sima fehér póló, egy boxer alsó és egy fekete rövidnadrág mellett döntöttem. Kócos hajam felkötöttem egy laza kontyba. Így álltam a tükör elé. Hát mit ne mondjak, nem nyújtottam túl elragadó látványt. A rövid ujjú lelógott a combom közepéig, a gatya a térdem alját súrolta. Az arcom pedig...nos, szerintem mindenki el tud képzelni egy macskajajos 23 éves női arcot. Így hát a póló elejét hanyagul betűrtem a nadrágba, egy fokkal jobb külső reményében, de egy fikarcnyival sem lettem szebb. Ezek után már nem különösebben érdekelt semmi, úgyhogy magam mögött hagytam a gardróbot, és kiléptem Harry szobájából is, így egy hosszú folyosóra érkeztem. Ennek korlátja mögül leskelődtem a konyhában főzőcskéző Harry-re. Mosolyognom kellett. Olyan kedves tőle, hogy így gondoskodik rólam. Halkan lesétáltam bal oldalára, és Ő a serpenyő sercegésétől nem vett észre. Játékosan megkoppintottam jobb vállát, mire elfordult abba az irányba. Amíg tekintetével engem keresett, odahúzódtam közelebb a hátához, és boci szemekkel néztem rá. Hamar megfordult, mosollyal az arcán, rájővén, hogy megtréfáltam, és mikor szembe találta magát velem, a mosoly eltűnt az arcáról és helyét meglepettség váltotta fel. Csak mélyen merengett a szemembe. Hosszú másodpercekig csak én léteztem, és Ő. Közel volt hozzám. Talán túlságosan is. Éreztem meleg leheletét, ahogy egyre szaporábban vette a levegőt. Beszívtam karakán, édes illatát, amitől rögtön felbukkantak a kis pillangók a gyomrom tájékán. Meghitt pillanatunkat a serpenyő erőteljes sercegése törte meg. Mindketten egyszerre kaptuk oda fejünket, és egy korom fekete, füstölgő tojásrántottával találtuk szembe magunk.
-Khm...hát...azt hiszem ez odaégett-közölte tarkóját vakargatva.

Spread all the love!

-2019.12.04.