What you've left behind

5.

"-Khm...hát...azt hiszem ez odaégett-közölte tarkóját vakargatva."

————————————————————

Már nagyban készült az új adag rántotta, mikor a csengő hangjára lettünk figyelmesek. Harry lazán elsétált az ajtóig, és kinyitotta. Egy rekedtes, mégis magas hang ütötte meg a fülemet, mely csak annyit mondott.:

-Helló!-arcát nem láthattam, ugyanis a rántotta sütésével voltam elfoglalva, nehogy ez is úgy járjon, mint az előző. De brit akcentusa rögtön mosolyt csalt az arcomra. Imádom, ha valakinek brit akcentusa van. Olyan aranyos.
-Gyere csak be, nem csinálunk semmi fontosat!-hallottam meg Harry hangját. Aztán léptek következtek, majd hirtelen megállt.
-Mióta nem laksz egyedül?-kérdezte sutogva Harryt, és szerintem elhitte, hogy nem hallom. Hát, hallottam.
-Egyedül lakom.
-Aha...-éreztem az idegen pillantását a hátamon.
-Később.-zárta le a témát Harry. Mire sejtésem szerint az illető csak bólinthatott, ugyanis válasz nem hagyta el a száját.
-Khm...Helló! Louis vagyok.-köszönt kis szünet után.
-Szia! A nevem Ginnie.-fordultam végre felé, otthagyva ezzel a készülő ételt. Jóval alacsonyabb, mint Harry, világos, kesze-kusza haj, enyhe borosta. És az a vakító kék szempár. Egyből megállapítottam, hogy nem az én esetem. Nem igazán volt szimpatikus. És mi mindent nem tudtam még!
-Reggeliztél már?-vette át Harry a szót, látván, hogy nem túlságosan pendülünk egy húron Louisval.-Jut neked is, bőven.
-Köszönöm, elfogadom. Farkas éhes vagyok!-mondta, amit én egy nagy nyeléssel díjaztam. Elkészült a reggeli, leültünk, és elfogyasztottuk. Elég csendben telt a reggelizés. Néha Harry próbált feldobni valami olyan témát, ami iránt mindketten érdeklődhetünk, de csak egy-egy rövidke válaszra futotta tőlünk, amiből lehetetlen lett volna beszélgetést kovácsolni, így egy idő után feladta.

Reggeli után Louis és Harry heves társalgásba kezdtek, és úgy éreztem, nekem ebbe nem igen van beleszólásom, szóval inkább összeszedtem a tányérokat, és visszavonultam elmosogatni. Az érzés, hogy végre nem vagyok egyedül megkopott, tova szállt. Megint üres voltam. Egyedül. Rájöttem, hogy vége, és nem lesz ez így örökre. Segített, megköszöntem, kész. Szépen mindenki visszatér a megszokáshoz. Rossz érzés volt. De hát...úgy csinálok, mintha ezer éve ismerném, és most vége lenne a barátságunknak. Az Isten szerelmére csak kétszer találkoztunk!-gondoltam.

Miután minden tányér, pohár és evőeszköz tisztán csillogott, visszamentem Harry szobájába, összeszedtem a cipőmet a sarokból, a ruhámat az éjjeliszekrényről, levetettem az Ő ruháit, fel a sajátom, majd szépen összehajtva letettem őket az ágyra, és körülnéztem. Néha, majd visszautazok ide emlékeim vasútján. "A srác, aki önzetlen, és lovagias tetteivel bearanyozta a napom." Azzal elhagytam a szobát. Mire leértem a lépcsőn, meglepetésemre Louis-t már nem láttam. Nagy levegőt vettem, és kicsit szégyenkezve álltam Harry elé.
-Khm...Köszönök mindent. Hogy összekapartál a metrónál, hogy nálad aludhattam, hogy ruhád adtál, és ételt. Egyszóval mindent. De most legjobb lesz, ha megyek. Így is ki kell hagynom a délutáni műszakomat.
-Rendben. Hazavigyelek? Most épp van időm.-mosolygott még mindig kifogástalanul kedvesen. Titokban reménykedtem benne, hogy marasztal majd még egy kicsit, de őszintén, miért tenné? Így is sokkal többet tett, mint kellett volna.
-Nem, köszönöm, azt már megoldom magam. Szia Harry.-álltam a bejáratba.
-Szia Gin.-nyitottam ki az ajtót-Ja, és ne feledd! Legközelebb mondd meg, hogy hol szándékozol elveszni, hogy megkereshesselek.-kacsintott, majd becsukta mögöttem az ajtót.

Spread all the love!

-2020. 01. 26.