𝑻𝒆𝒂𝒄𝒉 𝒎𝒆 -𝓢𝓵𝓸𝔀𝓵𝔂- ᴍʀ. ᴍᴏᴏʀᴇ

2. Kezdetek

Igen. Én vagyok az a lány, akit elraboltak, de elmenekült. Ennek már majdnem egy éve. Azóta az ominózus nap óta, az életem kész vicc. Minden reggel izzadságban fürödve kelek fel, a rossz álmok miatt, melyek minden éjszakám megkeserítik. Apám mindennap elvisz és haza hoz a suliból, hogy biztos legyen benne, hogy megérkezek épségben, és ugyanígy haza is érek. Azóta mindig magam mögé nézek, hisz mi mást is válthatna ki egy ilyen esemény az emberből, ha nem a paranoiát? És a kedvencem. Én vagyok a "sztár" a suliban. Persze nem amolyan menő sztár... Hanem tudjátok.. AZ a csaj. Igen én lettem AZ, a csaj, akit elraboltak....

Frusztráltan róttam a köröket a suli ebédlőjében, mire találtam egy üres helyet, ahol nyugiban megehetem az ebédem. Már megszoktam, hogy egyedül eszek. Mióta megtörtént az eset, azóta elkerülnek az emberek, mintha vonzanám a bajt és így akarnának kimaradni belőle. Semmi baj. Már megszoktam, egyébként sem vagyok kíváncsi senki szánakozó tekintetére.
Szokásomhoz híven fülessel a fülemben, zenét hallgatva próbáltam letuszkolni az ennivalót a torkomon. A zene valahogy megnyugtat, illetve van az a nagyon jó tulajdonsága, hogy nem hallom a körülöttem lévőket. Szinte pajzsként tekintek a zenére. Ezért nagyon tudom utálni, ha esetleg van valaki, aki közém és a zenéim közé próbál állni.

- Hé, depi kisasszony - hallottam a hangját az egyik kedvenc iskolatársamnak, miután kitépte a fülemből a fülest.

Vérben forgó szemekkel néztem az előttem álló lányra.

- Mit akarsz Lenah? - kérdeztem, miközben visszaszereztem a fülesem a kezéből.

Lenah féloldalasan elmosolyodott, majd mellém ült. Elfintorodtam a gesztusa miatt.

- Naa azért ennyire ne örülj nekem - nevetett fel keserűen majd, miután abbahagyta, komolyan a szemembe nézett.  - Hétvégén lesz egy buli nálunk, te is megvagy hívva, és ajánlom, hogy elgyere. - nézett rám különös csillogással a szemében. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy két fogásos vacsorán, és én volnék a főétel...

- Kösz, de kihagyom. - válaszoltam nemes egyszerűséggel. - Hagyjatok ki engem a mocskos kis játékaitokból - néztem egyenesen a szemébe, majd otthagytam az asztalnál.

Abban az egyben biztos voltam, hogy nem puszta kedvességből vagy jószándékból hívott el a bulijába. Valamilyen hátsó szándékkal hívott meg, aminek kiderítéséhez nincs idegzetem, sem kedvem. 

- Nagyon rábaszol, ha nem jössz - kiabált utánam, melyre csak a középső ujjam felmutatásával válaszoltam.

Valószínű tényleg nem úszom meg túl könnyen a dolgot, viszont, ha azt hiszi, hogy én leszek az új játékszere neki és a barátainak, akkor nagyon téved.
Tavaly egy nagyon visszahúzódó lányt talált meg a bandájával, akit az anyja végül átíratott egy másik iskolába, annyira kikészítették. Ha azt hiszi, hogy most én leszek, akin uralkodhat, rosszul hiszi.

A következő órán beültem a szokásos helyemre az utolsó padba az ablak mellett. Itt legalább nem vagyok szem előtt. Már javában folyt az óra, de tanár sehol nem volt még. Ennek én csak örültem, mindaddig, amíg Lenah egyik talpnyaló haverja Jack, meg nem talált.

- Hahó, gótika... - ült le elém a székre, majd rám vigyorodott.

Sóhajtva nyitottam ki a könyvem és igyekeztem kizárni az idiótát előttem.

- Hallom nem akarsz jönni a buliba. - kezdte, tettetett csalódottsággal a hangjában.

- Ne tégy úgy, mintha érdekelne - mondtam fel sem, nézve a könyvemből.

- Pedig igenis érdekel, jó lenne, ha végre újra köztünk lennél. Annyira kiábrándító ez a dark, magadnakvaló stílus, amit mostanában magadra aggattál. -  nézte a tolltartómat, majd kivette belőle a körzőmet és a padba kezdett vele vésni.

Valamikor jóban voltam vele, Lenah-val és a többi jellemezhetetlen osztálytársammal, de hála Istennek ennyi pozitívum kisült a dologból. Legalább megtudtam kire számíthatok, és rájöttem, hogy sajnos - vagy nem sajnos - rájuk nem.

- Kössz, hogy ennyire aggódsz, de teljesen jól megvagyok magammal. - néztem fel rá, majd lapoztam egyet a könyvemben. - Most, hogy ezt tisztáztuk, Jack, mehetsz is vissza talpat nyalni. - villantottam rá egy műmosolyt.

Ez valószínűleg nem tetszett Jacknek. Gondolom én, mivel hirtelen és kellőképp mérgesen felállt, majd jó erősen belerúgott az asztalom oldalába, aminek következtében a cuccaim szerte szét hullottak.

- A helyedben visszafognám a nagy pofám mert legközelebb nem az asztalt fogom szétrúgni! - fenyegetett. Mérgesen a szemembe nézett. Álltam a pillantását, majd egy férfias hang rántott ki a gyilkos szemezésből.

- Miután szépen elintézte az asztalt, Mr. Tyler, gondolom ugyanilyen lelkesen marad itt délután büntetésen is. - szólt a helyettesítő tanár. Legalábbis gondolom, hogy helyettesített, mert most történelem óránk volt, de Mr. Moore nem a történelem tanárunk. Nem is hallottam mikor jött be a terembe..

Jack ráemelte a mérges tekintetét a tanár úrra, majd lazított a testtartásán. - Ez a ribanc kezdte - szólalt meg idegesen.

Időközben csendben elkezdtem összeszedni a cuccaimat, majd felállítottam az asztalom.

- A rongálásért és a káromkodásért két óra büntetésben részesítem. - mondta ellenvetést nem tűrő hangon - és még örüljön, hogy nem küldöm az igazgatói irodába. Most pedig üljön a helyére - tette le a kezében lévő könyvet az asztalra határozottan Mr.Moore.

Jack még utoljára vérben forgó szemekkel nézett rám, majd mérgesen levágódott Lenah mellé, aki rögtön a karját kezdte el simogatni, miközben motyogott neki valamit, amiről Jack rögtön jobb kedvű lett.

Mr. Moore ezek után megengedte, hogy mindenki azt csináljon amit akar, persze bizonyos kereteken belül. Szóval én vissza is tértem az olvasáshoz és persze a zenéimhez....

___________
*Sziasztok! Remélem ez a történet is tetszeni fog nektek. Kritikákat ezúttal is szívesen fogadok. Puszi mindenkinek😘*