𝑻𝒆𝒂𝒄𝒉 𝒎𝒆 -𝓢𝓵𝓸𝔀𝓵𝔂- ᴍʀ. ᴍᴏᴏʀᴇ

3. Fordulat

Másnap reggel a szokásos módon sikerült felébrednem. Igazából már tényleg megszoktam.

A szokásos zuhanyozás és reggelizés után apám ma is elvitt a suliba, mint ahogy mindennap teszi.

- Vigyázz magadra kicsim, hívj ha szükséged van valamire! - szólt utánam, miután kiszálltam az autóból.

Egy kedvesebb mosolyt erőltettem magamra, majd intettem apámnak, aki miután megbizonyosodott arról, hogy az iskolán belül vagyok, elhajtott.

Néha úgy érzem Őt jobban megviseli ez az egész, mint engem.

Nagyot sóhajtva léptem be a terembe, ahol az első órám lesz. Már mindenki a helyén ült. Én is próbáltam a helyemre evickélni a padok között. Igyekeztem senkire sem nézni. Még épp időben érzékeltem egy lábat a lábam előtt, amit sikeresen át is tudtam lépni.

Vajon miért érzem, hogy ez egy gáncsolós merénylet akart lenni ellenem?

Sikeresen letudtam ülni a helyemre, még időben, mivel épp ebben az időpontban lépett be a földrajz tanár is, Mr. Moore.

Letette az asztalra a könyvét, majd elkezdte felolvasni a neveket. Amikor az én nevemet olvasta fel, csak felemeltem a kezem, jelezvén, hogy itt vagyok.

- Ms. Jones, legközelebb hangosan jelezzen vissza, különben igazolatlant kap. - Szólt rám, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, fel olvasta a következő nevet.

Fura, nem nagyon szoktak rám szólni a tanárok. Általában mindenki békén hagy. Azaz ezek szerint csak békén hagytak. Mr. Moore legalábbis. Nem sokáig foglalkoztam ezzel a dologgal, visszatértem az olvasmányomhoz.

Eléggé belemélyedtem az olvasásba ezért nem vettem észre, hogy a földrajz tanár szólongat, míg végül meg nem jelent mellettem.

- Ms. Jones. - szólt határozott ám nyugodt hangnemben.

Felnéztem rá a könyvemből, majd hátradőltem a széken.

- Ha ennyire unja az órát, akkor talán fel is sorolhatná a tagállamainkat abc sorrendben. - nézett rám. Szemeiben nem láttam semmit.

Elmosolyodtam. Nem igen ijedtem meg a feladattól, elkezdtem sorolni.
- Alabama, Alaszka, Arizona, Arkansas , Colorado, Connecticut, Delaware....  - kezdtem, majd soroltam még a végére nem értem. - ...Washington, Wisconsin, Wyoming.

Egy félmosoly kíséretében néztem vissza a tanáromra. Ő csak nézett vissza rám. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Arcvonásai kemények voltak mint a kő. Szemei gyönyörű zöldeskék színben pompáztak. Sose néztem még meg így egy tanár szemeit sem, de valahogy az Övé most megfogott. Bár az is igaz, hogy sosem voltam még ilyen közel egyik tanáromhoz sem. Mint említettem, békén hagytak mindig.

- Tegye el a könyvet és figyeljen az óráimon Ms. Jones. - csukta le a szemét egy pillanatra, majd vissza nézett rám. - délután önt is várom az elzáráson. - tette hozzá, utalva a tegnapi incidensre Jack-kel, majd visszament az asztalához.

Csodálatos... - gondoltam. Hogy lehettem ennyire könnyelmű? Egyébként meg nem értem miért szállt most ennyire rám.

Sóhajtva tettem el a könyvem a táskámba, próbáltam figyelni. De annyira unalmas ez az óra. Semmi kihívás nincs benne.

Mr. Moore jól tanított ugyan, de nem egy John  Keating a "Holt költők társasága" c. filmből. 

A diákok közül viszont sokan kedvelik a megjelenése miatt. A harmincas éveiben járhat, bár senki se tudja pontosan hány éves is lehet.
Pár lány a mosdóban nem rég arról beszélt, hogy szívesen alá feküdnének, ha úgy adódna. Mivel "biztos tud" a tanár úr és még iszonyat jóképű is. Ebben mondjuk egyet kell értsek azokkal a libákkal. Mármint a tapasztalatát és jóképűségét tekintve. Most, hogy a szemeit is megcsodálhattam közelebbről még inkább így gondolom. Gyönyörű zöld szemei vannak.