Peterson - Kicseszett Katonanő!

bájbáj otthon!

- 'reggelt! - morogtam amikor beléptem a seriff hivatalba. Tegnap... vagyis inkább ma egy kicsit felöntöttünk a garatra, hogy megünnepeljül Celeb és legjobb barátnőm összejövését. Megállás nélkül fogyasztottuk a töményeket.

A recepciónál ülő Taylor, aki szintúgy benézett tegnap este a 'gyöngybe a fejét támasztva bámulta a monitort. Mint akinek mindjárt leesik a feje. Vigyorogva nyitottam be a kétszárnyú üvegajtón az irodák felé.

A teremben rengeteg elkülönített fülke van munkaasztalokkal. Most nem az én asztalomhoz vettem az irányt, ami a bal szélső sarokban van a lehető legtávolabb a kijárattól, hanem a főnök irodája felé, jobbra. A seriff egy ici picit meglepödött amikor én nyitottam be hozzá. Természetesen kopogtam és megvártam amíg beenged.

- 'reggelt, főnök! - mosolyogtam rá.

- Jó reggelt, Ms.Peterson. Foglaljon helyet! - intett a vendégek számára fenntartott két szék felé. A seriff irodája nem volt valami nagy. Kicsi, de tele. Az asztal, ami mögött maga a főnök ült bőr kárpitozású fotelben, nagy volt és telis teli aktákkal. Itt ott papírok, egy jelentés félig elolvassva, műanyag kávéspohár legalább három, ja meg egy pár toll.

- Miben lehetek segítségére? - kérdezte még a diri, mire én felé nyújtottam a kezemben tartott papírt. A seriff nem várt sokat, nyomban a lényegre törő részkethez tért az általam teleírt papíron.

- Szóval besorozzák. - mondta elismerően, ám egy kicsit aggódva kezdte el azután az arcomat fűrkészni.

- Biztos, hogy magának való hely ez? - kérdezte, viszont az arcom olyan hamar sötétülhetett el ettől a lehetetlen beszédtől, hogy rögvest helyesbített.

- Már nem mintha nem tartanám képesnek arra, hogy elvégezze a kiképzést, de...

- Pontosan azzal a "de„ szócskával van bajom, seriff! - mondtam fagyosan. - Mindjárt gondoltam, hogy az a baj, hogy nő vagyok. De tudja uram, a családomban nagyon régen él a hagyomány, hogy az elsőszülött gyermek katonának áll. Már így is épp eleget húztam az időt.

A seriff letaglózva meredt rám. Majd enyhén megrázta a fejét - mintha csak magának akarna bemesélni valamit - , felállt és az asztal fölött kezet nyújtott nekem.

- Nos, akkor sok sikert, Ms.Peterson. - szólt, szinte semmilyen érzelem nélkül. S bár mosolyogott, mosolya nem érte el a szemét. - Remélem sikerrel jár! A holnapi nap folyamán vegye fel a maradék fizetését.

Elfogadtam a kéznyújtás. A seriff jól megszorongatott. Úgy éreztem nem maradok adósa ha már ilyen baráti kézfogásra invitált.

- Köszönöm. - biccentettem felé egyet, majd mikor neggyőződtem róla, hogy kiszorítottam a vért főnököm kezéből, már fordultam is az ajtó felé. - Viszlát, seriff!

###

Másnap reggel másnaposan megyek le a konyhába egy frissítő kávéért.

A búcsú bulim eszmélet jóra sikerült. A 'gyöngy telis tele volt emberekkel, akik vagy csak miattam jöttek le, vagy csak úgy mert egyébként is itt vannak. Éjjel négykor indult a buszom. Anyám nem nagyon komunikál velem. Korán elmegy, későn jön. Ezzel megkönnyíti az utolsó itthon töltött napomat.

Főztem magamnak egy kávét, és hagytam a egy bögrében, hogy anyámnak is legyen ha hazaér. Ennyi kedvesség még belefér.

Kezemben a bögrémmel, a bejárati ajtó felé sétálok, hogy ki tudjak menni a reggeli bagózásra. Reggeli? Hiszen már kettő elmúlt! - piritottam magamra fejben amikor kifelé menet megpillantottam az órát az ajtó fölött.