Írd meg a saját történeted - SeKai

1.rész

-Figyelj mindig arra, hogy rendesen egyél kicsim, okés? Anyu nagyon aggódik érted. Már konkrétan a hangodon hallom, hogy lefogytál. - Anya mindig is ilyen volt. Egy gondoskodó és kedves omega, aki mindig maga elé helyezett mindenkit. Előbb törődött azzal, hogy én ettem-e ma már, mint hogy ő. Ezért is esett le a szívemről egy nagy kő, mikor elhagytam a biztonságot nyújtó családi házunkat. Nem szívesen tettem, hiszen soha nem voltam az a könnyen ismerkedő típus, de azért meg voltam egyedül, ráadásul anyám egészsége is rohamosan javulni kezdett. Mindig én voltam a kicsi, törékeny és ritka, omega kisfia, akinek folytonosan fogni kell a kezét, nehogy bármi rossz érje. Talán ezért lettem olyan puhány, mint amilyen most is vagyok. Egy folyton egyedül járó omega, kinek szociális kapcsolatai a mínuszban vannak. Lehet, hogy anyám túlságosan is féltő volt és ezért lettem ilyen, de őszintén... Ki tudná hibáztatni őt? Habár a mai világ kifejezetten modern gondolkodású és már az omegák is egyenjogúak az alfákkal, mégis, az omega férfiak továbbra is olyan ritkák voltak, mint a fehér holló. Itt-ott volt belőlük mutatóba egy-kettő és kész. Épp ezért anyám mindig is úgy gondolta, hogy különleges vagyok és vigyázni kell rám. Sok szempontból igaza is volt. Hiába uralkodtak az egész világon a modernizált elvek az omega egyenjogúságának kapcsán, az omega férfiakat sokan még mindig csak gyenge prédának gondolták. Az omega férfiak legtöbbjét elrabolták és eladták alfáknak, vagy épp arra kényszerítették őket, hogy a pornó iparban mozogjanak, vagy ami a legszörnyűbb, béranyáknak használták őket. Köztudott tény, hogy az omega férfiak mind jó génekkel rendelkeznek, rendszerint szépek és kecsesek, illetve intelligensek és tőlük születnek a legszebb kisfarkasok. Hiába minden, ha az alfa lény még most is, sőt, örökké az omega felett uralkodik. Ősi ösztöneinket nem fojthatjuk el, az belülről jön. És bár most már képesek az omegák is jobban kiteljesedni és karriert építeni, attól még ők örökre omegák maradnak; nincs is nagyobb úr a vérnél.

-Ne aggódj anya, minden rendben. - Válaszoltam fáradtan sóhajtva, ahogy a már kész munkámat ellenőriztem le. Az ország legnevesebb könyv kiadójánál dolgoztam szerkesztőként és bár mindig is sikeres író akartam lenni, tudtam, ez soha nem történhet meg. Azzal a nullával egyenlő szociális készséggel, ami nekem volt, senki nem megy semmire. Én voltam az a tipikus, abszolút gyenge omega férfi típus, ezért megelégedtem azzal, amim van és nem epekedtem a jobbért. Szerettem így is a munkámat, nem kellett nekem több.

-Nagyon remélem, hogy tényleg így van. - Hangjában csak enyhe fenyegetés volt, ami bár félelemre adott okot, de tudtam jól, képtelen lenne azt gondolni, hogy én bármikor is hazudnék neki. Pedig a szörnyű igazság az volt, hogy már évek óta mást se csináltam, csak hazudtam. Kénytelen voltam ezt tenni. Csak azt akartam, hogy ne kelljen örökös aggodalomba élnie miattam. - És... barátok? - Hangja ekkor érdeklődőn megemelkedett. Habár alapjáraton beszédes és játékos természettel bírtam, az idegeneket nagyon nehezen kezeltem. Mint már említettem, az ismerkedéssel enyhe problémáim voltak.

-Néha elszoktam járni egy-két kollégámmal inni, de ennyi. Ne aggódj, majd találok valaki olyat, akit majd barátomnak nevezhetek.

-Jaj, gyerek! - Sóhajtott fel a vonal másik végéről anyám, de ettől függetlenül hallottam a hangjában a megkönnyebbülést. Ha tudta volna, mi van valójában körülöttem...

(...)

Kim Jongin, a ritka omega férfiak egyike. Könyv szerkesztőként dolgoztam az ország leghíresebb kiadójánál. A legtöbben azt hinnék, tökéletes az életem, ez viszont nagyon nem volt így. Omega lényem teljes előtérbe kerülésénének alapjaként, csak nagy ritkán mertem megszólalni bárki közelében is. Rosszul éreztem magam a nagy tömegben és igyekeztem el is kerülni a városi nyüzsgést. Szerencsémre otthon dolgoztam, csak nagy ritkán kellett bemennem a kiadóhoz. Ennek örömére hetente ha egyszer kimozdultam a kicsi és sötét lakásomból, akkor is többnyire csak azért, hogy kaját vegyek a közeli közértben. A napjaim többnyire monotonan teltek, ha tehettem, egész nap dolgoztam. Néha még enni is elfelejtettem, annyira belemerültem a munkámba. Nem is nagyon volt olyan jelenleg az életemben, aki odafigyelt volna rám. Anyám biztosan sokkal nyugodtabb lenne, ha már találtam volna magam mellé egy védelmező alfát, aki megvéd minden rossztól. Számomra viszont még a más omegákkal való társalgás is nehéz volt. Folyton dadogtam és zavarban voltam, sokszor úgy éreztem, teljesen hülyét csinálok magamból. Ha kérdeztek, csak egy egyszerű, rövid választ adtam.