Three Of Us (Befejezett)

Olykor meg kell törnünk, hogy befogadjuk a fényt

Nevada sokkal melegebbnek bizonyult, mint ahogy arra Harry számított. Egész eddig Wisconsinban élt. Ott nőtt fel, és azt gondolta, soha nem is fog kikeveredni abból a fagyos államból, de az élete kifordult önmagából, és nem látott más kiutat az összeomlani készülő falai közül, mint egy másik városba, vagy akár államba menekülni. És azt gondolta, ha már költözik, akkor jó messzire, és lehetőleg egy meleg helyre, mert mindig is fázós volt. Wisconsinban meg mindenki megcseszheti. Ez a város a nevadai Spring Valley lett, ami bár nincs az őrült, bulizó turistaparadicsom kellős közepén, de eléggé közel, hogy bármikor elautózzon oda, ha kedve tartja. Ennyivel érkezett. Két bőrönd, és az autója, hogy új életet kezdhessen. Azt viszont nem értette, maga az állam hogy nem lobban lángra magától, akkora forróság volt még abban a koranyári időszakban is, így a nap minden percében folyt róla a víz, a haja pedig egyenesen egy meleg sálként funkcionált a tarkóján. Éppen ez vezérelte őt aznap reggel, hogy betérjen a belvárosba, és bár egy kis rossz szájízzel, de rövidre vágassa az addig hosszú, göndör haját. Hihetetlenül furcsa érzés volt számára, mert évek óta viselte már a kunkori tincseit. Többször is beletúrt a rövidre nyírt hajába, puszta megszokásból, és nem tudta eldönteni, hogy megbánta, vagy inkább megkönnyebbült.

Ha már épp Las Vegas belvárosában volt, úgy döntött, hogy megnézi a világhírű zenélő szökőkutat, aztán valahol megebédel. Ez persze messze nem volt olyan egyszerű, mert természetesen a belvárosban nem csak a szökőkút körül volt nagy tömeg, de az éttermek is dugig voltak, Harrynek pedig egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy sorban álljon, vagy várakozzon egy asztalért. Inkább úgy döntött, keres egy kávézót, ahol tud venni magának egy szendvicset, és még talán egy közepesen jó kávét is. Ehhez egészen messzire sétált, ki az Old Townba, és még a Welcome To Las Vegas feliratban is gyönyörködött egy kicsit, amikor attól nem messze kiszúrta a Tommo's névre keresztelt kis kávézót. Az ablakon át megbizonyosodott róla, hogy bár azért üldögél bent bőven ember, az egyik fal melletti kis kétszemélyes asztal szabad volt, ezért benyitott, hogy elfoglalja. Az ajtó felett egy hatalmas harang jelezte az érkezését, mire néhány szempár rászegeződött, de éppen csak egy pillanatra. A pult mögött egy fiatal srác álldogált, miközben egy öblös, széles szájú bögre latte tetejét díszítette tejszínnel. Annyira beleélte magát, hogy a nyelvét egy picit kidugta, és úgy koncentrált. Harryt megmosolyogtatta a dolog egy pillanatra, aztán ledobta magát az egyetlen szabad asztalhoz. Egyből az odakészített étlapot kezdte böngészni, ami egyszerre volt az itallap is, így mire a pincér odaért, már biztos volt a rendelésében.

- Üdv, mit hozhatok? - kérdezte tőle egy karcos hang, és még egy pillanatnyi hümmögés után felnézett a tulajdonosára. Az a férfi volt, aki az előbb még a pult mögött állt, és ahogy mögé sandított látta, a helye ezúttal üres, de más pincért nem szúrt ki a helyiségben. Ezek szerint egyedül vinné az egész kávézót? Egy percig sem irigyelte emiatt a férfit. A kis névtáblája szerint Tommot. Tommo... Ízlelgette magában, de csak akkor állt össze neki, hogy a hely neve is ez, amikor visszaterelte a tekintetét az étlapra, és annak a tetején ez a logó díszelgett. Szóval nem csak egyedül van beosztva, övé a hely, és egyedül is vezeti. Hamar elkönyvelte magában, hogy nem semmi fickó lehet, ha ennyi mindent képes egymaga kézben tartani. - Szükséged van még egy kis időre? Gondold át.

- Nem - vágta rá egyből Harry, amint a Tommo nevű pincér... vagy vezető sarkon akart fordulni. - Bocsánat, csak elgondolkodtam.

- Azt láttam - mosolyodott el a felette álló férfi, és ez valahogy Harry arcára is egyből mosolyt csalt, még ha tudta is, hogy őt tartotta viccesnek a másik.

- Kaphatok egy angol muffint és egy lattét? - hadarta el gyorsan, és Tommo azonnal fel is jegyezte, amit hallott.

- Mit kérsz a muffinba? - pillantott le Harryre a világító kék szempár, és ez egy lélegzetvételnyi időre megint összezavarta. Mindig is szerette a világos szemszínt. Olyan... áthatóan tudnak nézni vele. Szinte fagyosan. Harry szerette, hogy az emberek pillantásainak kereszttüzében élni, és ez a szempár különösen égette.